Best WordPress Hosting
 

Vett 40 ezer forintért egy fürt szőlőt a dubaji nő, de meg se akarja enni

Nem győz nem dicsekedni azzal egy dubaji ingatlanközvetítő ügynök, hogy mennyire gazdag.

Dalila Laaribi az egyik TikTok-videójában arról beszél, hogy mivel a legdrágább penthouse-t még ő sem tudja megvásárolni, ezért megvette „a világ legdrágább” szőlőjét.

A fürt szőlő 428 dirhamba, azaz 41 ezer forintba került, egy szőlőszem belőle ezer forintnak megfelelő összeget tesz ki.

BRFK: nem történt bűncselekmény Orbán Ráhel földvásárlása kapcsán

Elutasította a rendőrség azt a feljelentést, amely azt lett volna hivatott tisztázni, történt-e bűncselekmény, amikor törölték az állam elővásárlási jogát a miniszterelnök lánya által vásárolt tokaji földekről – írta a Hvg.hu a birtokába került január 11-i keltezésű határozat alapján.

A portál szerint az eljáró Budapesti Rendőr-főkapitányság döntése indoklásából kiderül, hogy a nyomozók néhány – szerintük egymásnak is ellentmondó – újságcikk elolvasása után úgy döntöttek: ami történt, nem bűncselekmény, mert hiányzik egy fontos elem: a jogtalan előny vagy hátrány okozása.

A miniszterelnök lányának nevében eljárva a férje tavaly április 18-án kötött két szerződést 94 hektárnyi földterület megvásárlásáról Tokaj-Hegyalján. A területre több helyi mellett az államnak is elővásárlási joga volt, de senki sem élt vele, így a földhivatal bejegyezte Orbán Ráhel tulajdonjogát.

Csák János megkeresésére törölték az állam elővásárlási jogát Orbán Ráhel tokaji földjeiről

Közleményt adott ki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium a tokaj-hegyaljai földekre vonatkozó állami elővásárlási jogokról, miután egy decemberi cikkünk nyomán beadott DK-s képviselői kérdést hétfőn Polt Péter legfőbb ügyész feljelentésként értékelt, így azt a nyomozó hatóságokhoz továbbította. Cikkünkben arról számoltunk be, hogy Orbán Ráhel több, frissen vásárolt tokaj-hegyaljai ingatlanának tulajdoni lapjáról törölték világörökségi terület címen a magyar állam számára bejegyzett elővásárlási jogot.

A Navracsics Tibor vezette tárca közleménye nem említi meg a miniszterelnök lányának nevét, de közli, hogy Csák János világörökségi ügyekért is felelős kulturális miniszter megkeresésére törölte a földhivatal az ingatlanok tulajdoni lapjáról az állami elővásárlási jogot.

A törvény egyértelműen rögzíti, hogy a világörökségi területen lévő ingatlanokon az államot – a lakhatás céljára szolgáló épületet (lakás, lakóház), valamint a földet kivéve – más jogosultakat megelőzően elővásárlási jog illeti meg. Mivel az érintett mezőgazdasági ingatlanokra a törvény szerint nem vonatkozik világörökségi státusz miatti állami elővásárlási jog, ezért a földhivatal a világörökségért felelős miniszter megkeresésére törölte azt a tulajdoni lapokról

Zenekara nélkül lép fel az Iron Maiden énekese Budapesten

Bruce Dickinson, az Iron Maiden frontembere tizenkilenc év után vadonatúj szólóalbumot ad ki 2024 elején, sőt, a The Mandrake Project címre keresztelt album megjelenését egy turné is követi, amely Budapestet is érinti: 2024. június 1-jén Bruce Dickinson koncert lesz a Barba Negrában.

Dickinsont többször is láthattuk az Iron Maidennel Magyarországon, utoljára 2022-ben, négy évvel ezelőtt pedig a one man show-jával ia járt nálunk. Most ismét szólóelőadóként, saját dalaival érkezik Budapestre. A 2024 elején megjelenő The Mandrake Project albumon Dickinson újra együtt dolgozott régi zenésztársával és producerével, Roy Z-vel. Ez lesz az énekes hetedik szólóalbuma, és egyben az első a 2005-ös Tyranny Of Souls megjelenése óta.

Jegyek elsőként a hivatalos rajongói klub, valamint a regisztrált Live Nation tagok számára lesznek elérhetők

Orbán Ráhel újabb 60 hektár szőlőt vásárol a tokaji borvidéken

Szerdán számoltunk be arról, hogy Orbán Viktor miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel nevében eljárva Tiborcz István szőlőt, legelőt, gyümölcsöst vásárol Tokaj-hegyalján, Sárazsadányban. A 48 különböző helyrajzi számon fekvő ingatlanok összesített vételára 273 millió forint

Az Átlátszó pénteken azt írja, hogy mint kiderült, ugyanazon a napon, április 18-án, ugyanannál a budapesti ügyvédnél további 60 hektárra is kötött (ismét Orbán Ráhel nevében a férje, Tiborcz István) egy másik eladóval még egy adás-vételi szerződést, az ebben szereplő földek Bodrogkeresztúron, Bodrogkisfaludon, Mádon és Tokajban vannak, és összesen 327 millió forintért cserélnek gazdát.

A mostani eladó Molnár Péter, a Tokaji Hegyközségi Tanács elnöke, a Tokaj-Hegyalja Egyetem szőlészeti és borászati tanszékének tanszékvezetője, egyetemi docens, a Tokaj Nobilis Bt. társtulajdonosa, illetve a Patricius Borház Zrt. ügyvezetője és egyben birtokigazgatója, aki valamivel több mint egy évig tulajdonolta a földeket.