Best WordPress Hosting
 

„Ne kamuzzon, alpolgármester úr!” – Dézsi Csaba András fideszes győri városvezető helyettesével vívott éles szópárbajt Borkai Zsolt

„Káosz van a sport terén Győrben” – fogalmazott a Győri Atlétikai Clubnak (GYAC) a város Olimpiai Sportparkjába összehívott szülői értekezletét megnyitó Borkai Zsolt korábbi fideszes polgármester, a sportegyesület elnöke, aki a jövő évi önkormányzati választásokon a jelenlegi városvezető, Dézsi Csaba András egyik kihívójaként fog indulni. Borkai szerint amióta ő az elnök, hadjárat indult a GYAC ellen a jelenlegi városvezetés részéről. „Mi lesz a finanszírozással, az infrastruktúrával?” – kérdezte a klubelnök, hozzátéve: „a bizonytalanság a sport legnagyobb ellensége.” Borkai kritizálta, hogy az ő elnökké választása után, a városvezetés támogatásával létrejött a Rába ETO SE, amely lényegében a GYAC konkurenciája.

Borkai Zsolt korábban a 24.hu-nak adott interjúban is elmondta, hogy „a Rába ETO SE megalakulásával próbálják a GYAC-ot nehéz helyzetbe hozni”. Szerinte az a probléma, hogy a Rába ETO SE létrehozásával „a szakosztályok megkettőződtek. Ha az a cél, hogy leszalámizzák ezeket a kiemelt egyesületeket, ahol jó szakmai munka folyik, akkor az nem jó irány, a gyerekeknek lesz kára belőle.” Borkai hozzáfűzte: „a GYAC-nak december 31-ig szerződése van az Olimpiai Sportparkot működtető önkormányzati céggel, és attól félek, hogy mondvacsinált indokkal felmondják ezt a szerződést, így január 1-jétől már nem tudunk ott lenni. És akkor a szülők átviszik a gyerekeket a Rába ETO SE szakosztályaihoz.”

Ezért hívta meg Borkai a szülői értekezletre Dézsi Csaba Andrást, Győr kormánypárti polgármesterét, aki nem jött el a rendezvényre. „Etikailag jónak látja ezt?” – kérdezte a fenti ügyekről a GYAC elnöke Szeles Szabolcsot, Győr költségvetésért felelős alpolgármesterét, (a GYAC elnökségi tagját) aki Virág-Adorján Andrea polgármesteri főbiztossal együtt képviselte az önkormányzatot. Szeles az első szavaival azt kifogásolta, minek van ott egy üres szék Dézsi Csaba András polgármesternek, és miért tették ki az asztalra a névkártyáját, amikor előre jelezte, hogy nem fog tudni elmenni, és mások fogják az önkormányzat álláspontját előadni. „Nem túl elegáns gesztus” – mondta a győri alpolgármester. Az előadók asztala mögött pedig egy Dézsi Csaba András által a LED-csere programot reklámozó hirdetés utalt a polgármesterre.