Best WordPress Hosting
 

Trokán Nóra a cannes-i vörös szőnyegen vette észre, hogy kicsit sokat mutat a felsője

Trokán Nóra is tiszteletét tette a cannes-i filmfesztiválon, arra a filmre volt kíváncsi, amelyről kritikusunk úgy fogalmazott: „Az Emilia Pérez nem olyan kivételes film, mint a Táncos a sötétben – a végére olyannyira elveszíti parodisztikus, elidegenítő hatását, hogy egyenesen szentimentálissá válik.”

A színésznőhöz visszatérve: a cannes-i vörös szőnyegen hamar rá szegeződött az operatőrök figyelme, Trokán pedig időben vette észre, hogy talán túl sokat mutatott a ruhája, így picit megigazította azt.

 

Trokán Nóra A tanár című sorozat forgatásán ismerte meg a férjét

Az Adom a napom csütörtöki főszereplője Trokán Nóra volt, így este ő beszélgetett élőben Geszti Péterrel a stúdióban. A magyar és nemzetközi produkciókban egyaránt dolgozó színésznő ekkor egyebek mellett elárulta, pár éve egy sorozat forgatásán találkozott későbbi férjével.

A legutolsó hosszabb, nagyobb lélegzetű dolgom az RTL sorozata, A tanár volt, és azt imádtam. Az egy olyan munka volt, ami szakmailag és anyagilag is kielégítő volt, szóval nagyon jó, áldott időszaka volt az életemnek, nagyon jó stábbal, egy férjjel… mert ott ismertem meg a férjemet

– mondta el Trokán Nóra, aki 2022 nyarán házasodott össze filmes szakemberként dolgozó férjével.

Megjelent a The Biebers és Trokán Nóra közös dalának klipje, amiben Kulka János is szerepel

A The Biebers közel két hónappal ezelőtt tudatta a rajongókkal, hogy leforgatták új, Trokán Nórával közös Még most is fáj című daluknak klipjét, amiben Kulka János is közreműködött. A zenei videó, ahol a szereplők zömmel ülnek, teáznak, olvasnak vagy éppen táncolnak, a minap vált elérhetővé a YouTube-on.

Megjelent legújabb dalunk Trokán Nórival közösen, a Még most is fáj! Az egész zenekar és a stáb nevében pedig köszönjük Kulka Jánosnak a szereplést! Megtiszteltetés, hogy forgathattunk veled!

– írta Puskás Peti a klip részletéhez a közösségi oldalán.

The Voice: négy versenyző esett ki az első élő show-ban

Szombaton lezajlott a The Voice első élő show-ja. 12 versenyző állt színpadra és a coach-ok elé, a produkciók után pedig a két körös szavazás után négyüknek búcsúznia kellett a versenytől: Cinzia Conso, Haga Jázmin, Homoki Gábor és Bakti Ádám estek ki.

Trokán Nórának minden versenyzője továbbjutott, Miklósa Erikának és Manuelnek egy-egy, Curtisnek pedig két mentoráltja számára ért véget a verseny.

Mihályfi Luca első munkanapja is megvolt a műsorban:

Papadimitriu Athina elmondása szerint legkisebb lánya, Magyar Elektra a nővérei árnyékában nőtt fel

Papadimitriu Athina volt a Palikék Világa YouTube-csatorna Három igazság című műsorának legutóbbi vendége. A színésznő a beszélgetés során egyebek mellett lányairól is mesélt. Mint mondta, Trokán Péterrel való szakításuk után két idősebb gyereke, Trokán Anna és Trokán Nóra az apjukkal maradtak. Ennek okairól így nyilatkozott:

Én mentem el, és azt mondtam: nem elég, hogy én borítok, még el is rángatom a gyereket az apjuktól, azért, mert én anya vagyok? Ő meg az apjuk! Én borítottam, és akkor tessék nekem szenvedni attól, hogy nincsenek velem a gyerekek. Nemhogy elmegyek, jól érzem magam, és még a gyerekeket is viszem, őt meg ott hagyom egyedül. Mindenki megszólt, hogy milyen anya vagyok, hogy ott hagyom a gyerekeket. Biztos, hogy igazuk is van, de én azt gondoltam, hogy az lett volna még gyilkosabb, hogy még gyerekeimet is viszem magammal, azon a címen, hogy én vagyok az anyjuk. Persze, könnyű volt nekem, mert Péter olyan fantasztikus volt, hogy soha egy rossz szót rólam nem mondott, soha nem tiltotta el a gyerekeket. Azt mondta, akkor jössz, amikor akarsz, csak kérlek ne ki-be, hanem hívj fel és beszéljük meg. Soha azt nem mondta, hogy ne gyere vagy nem adom a gyerekeket. A gyerekek akkor jöttek, amikor akartak, én akkor mentem, amikor akartam. Így persze könnyű is volt.

Papadimitriu következő kapcsolatából született legfiatalabb gyereke, a most 25 éves Magyar Elektra. A színésznő elmondta: két idősebb lánya nem reagált jól, mikor megtudták, hogy testvérük lesz.

Trokán Nóra elénekelte azt a görög dalt, amivel jelentkezne a The Voice válogatójára

A The Voice legutóbbi adása sok izgalmat hozott, főleg Trokán Nórának: féltestvére, Magyar Elektra jelentkezett a tehetségkutatóba, ám senki nem fordult meg neki a székkel, még a nővére sem. Trokán elmagyarázta, hogy bizonyára elfogult volna a testvérével, így ezt látta helyes döntésnek.

A műsorban aztán téma volt a coachok közt, hogy mennyire fontos a jó dalválasztás, amivel le lehet őket nyűgözni. Trokán feldobta a kérdést, ki milyen dalt választana, ha a válogatón meg kellene mutatnia magát. Miklósa Erika magyar népdalt mondott, Trokán pedig egy görög dalt.

Van egy olyan dal, hogy Sagapo, az azt jelenti: szeretlek.

Trokán Nóra a The Voice-incidensről: Kemény volt a húgomnak is és nekem is

Mint arról beszámoltunk, különleges pillanatok voltak a szombat esti The Voice adásában: a coachok közt ülő Trokán Nóra nehéz feladattal nézett szembe, merthogy húga, Magyar Elektra is jelentkezett a műsorba. Trokán hamar felismerte féltestvére hangját, ám szándékosan nem fordult meg a székével, nem akart részrehajló lenni. Miután mindenki háttal maradt a coachok közül, így a lány nem jutott tovább.

Trokán az Instagramon írt hosszabban érzéseiről:

Amikor elvállaltam ezt a műsort, tudtam, hogy lesznek embert próbáló pillanatok. A mai adás erre a bizonyíték. Kemény volt a húgomnak is és nekem is, de mint eddig sok mindent, ezt is megoldjuk együtt. Bárhogy is alakult a mai műsor, én büszke vagyok rá, hogy szembenézett a legnagyobb szorongásával és megpróbálta megmutatni egy ilyen speciális helyzetben, hogy mekkora tehetség, küzdés lakozik benne, ami most a helyzet óriási nyomása alatt sajnos nem úgy sikerült, ahogy tervezte. A mi családunkban a jelszó, hogy minden okkal történik. Hiszem, hisszük, hogy ennek is oka van és majd kiderül, hogy mi, talán nem is olyan sokára.

Trokán Nóra húga is jelentkezett a The Voice-ba: senki nem fordult meg neki a székkel

Igazi családi dráma bontakozott ki a The Voice szombati adásában: jelentkezett a műsorba Magyar Elektra, a coachok székében ülő Trokán Nóra 25 éves féltestvére is. A Hooligans egyik dalával állt színpadra, ám senki nem fordult meg neki a székkel, ami a továbbjutását jelenthette volna.

Miután előadta produkcióját, Trokán Nóra átvette a szót:

Álljatok meg, mert most nekem kell beszélnem, azt hiszem: ő a húgom. Az van, hogy ő sokkal jobb ennél, tudom, százszor. Szerintem már nagyon szigorú már mindenki.

Kulka János is szerepel majd a The Biebers és Trokán Nóra új dalának klipjében

A The Biebers nemrég az Instagramon informálta a rajongókat, hogy a zenekar közös számot készített a The Voice-ban coachkodó Trokán Nórával, a számhoz pedig már a klipet is leforgatták. Mint kiderült, a képkockákon Kulka János is feltűnik majd.

Egy csodás helyszínen, csodás színészekkel, mint Kulka János forgattuk legújabb klipünket, ráadásul Trokán Nóri nemcsak szerepel, hanem énekel is a Most is Fájban!!! Hamarosan érkezünk a Stay óta a leglírikusabb dalunkkal!

– olvasható az egyik werkfotó mellett.

The Voice: „Leszállt egy angyal” – jellemezte Curtis egy versenyző produkcióját

A The Voice szombat esti adásában a 18 éves Szakács Erika is színpadra lépett, a Radiohead Creep című dalát adta elő, a produkciója végén pedig mind a négy coach állva tapsolt neki.

Miután a versenyző bemutatkozott, elárulta, még izgul és remeg, Manuel viszont erre azt felelte, ez egyáltalán nem volt észlelhető a produkciója közben.

Leszállt egy angyal

The Voice: Jaber Gábor a szemetet sem viszi le anélkül, hogy előtte ne parfümözné be magát

A The Voice évadnyitó epizódjában Jaber Gábor is bemutatkozott a zsűrinek. A édesapja oldaláról kuvaiti származású rapper az adásban elmondta, hogy komolyan foglalkozik a zenével, Snoop Doggal is dolgozott már együtt, a szülőhazája viszont saját bevallása szerint más világ, ahol nem tud rapperként érvényesülni. Előadásával a coachokat hamar meggyőzte, Manuel nagy bánatára viszont Curtist választotta mentorául.

A rapper egy, az RTL stábjának adott interjújában azt is kifejtette, mi az, aminek szintén nagy rajongója a zene mellett.

Nekem nagyon fontos a világban az illat, és hogy hogy néz ki az ember. Mindenki azt mondja, hogy ne a borító alapján ítélj meg egy könyvet. Én minden könyvet a borítója alapján ítélek meg. Ha nincs jó illatod én nem nézel ki jól, mit csinálsz? Nem tudom eléggé hangsúlyozni, milyen fontos ez

The Voice: Miklósa Erika már a produkciója közben felszaladt a színpadra egy versenyzőhöz

Tegnap kezdődtek meg a The Voice válogatói, ahol a 18 éves Szabó Bence is színpadra állt: Korda György Reptér című dalát adta elő, ami annyira tetszett Miklósa Erikának, hogy egy ponton odaszaladt hozzá, hogy együtt táncoljanak a produkciója utolsó fél percében – aminek végén a többi coach is állva tapsolt.

Ugyan mindegyikük szívesen dolgozott volna vele, a versenyző végül némi mérlegelés után Miklósa Erikát választotta mentorának, aki ezúttal is fellépett mellé a színpadra, hogy megölelhesse.

A műsorról szóló kritikánkat alább lehet elolvasni.

The Voice: Curtis magát százmilliós sportkocsihoz, Manuelt pedig szekérhez hasonlította, mint coachot

Tegnap startolt el az RTL-en a The Voice, ahol Deák Rebeka, művésznevén Becca is megfordult a színpadon. A versenyző a saját (év elején már ki is adott) dalával állt a coachok elé, akik mind megfordultak, hogy lássák őt: ekkor kiderült, hogy majdnem mindegyikükkel találkozott is már, egyedül Trokán Nórának kellett bemutatkoznia.

Curtis, Manuel és Trokán Nóra egyaránt jelezték, hogy szívesen dolgoznának együtt az énekesnővel, Miklósa Erika viszont azt mondta, bármennyire is nehéz kimondania, szerinte a „huszonéves nyikhaj” Manuel tudna neki a legtöbbet segíteni. Curtis ezt hallva azt tanácsolta a versenyzőnek, ha nyerni akar, inkább őt válassza edzőjének.

Deák végül Manuel mellett tette le a voksát, amihez Curtis ugyan gratulált, később úgy fogalmazott:

The Voice: Curtis beszólogat, Manuel szigorú, ketten sírva nyomogatják a gombokat

A Voice az a műsor, amiben az énekesek kezdetben négy szék hátának énekelnek. Ha elég meggyőzően csinálják, a székekben ülő zsűritagok rátenyerelnek egy piros gombra, és olyan drámaian fordulnak vissza a székeikkel a színpad felé, mint egy James Bond-gonosz az utolsó monológja előtt.

Ebből a világszerte a 2010-es évek eleje óta futó zenés tehetségkutatóból Magyarországon tíz éve már láthattunk egy évadot a TV2-n, amit leginkább bukásként lehetett elkönyvelni, mert az RTL Klubon párhuzamosan futó X-Faktorral szemben alulmaradt a nézettségi versenyben. A műsort megnyerő Pál Dénes vagy egy másik induló, Gájer Bálint viszont a mai napig keresett énekesnek számít a maga műfajában.

RTL Sajtóklub

Trokán Nóra: Senki nem hitte el, hogy nekem bármi problémám lehet az önbizalmammal

Trokán Nóra nemrég a Nők Lapjának adott címlapinterjút. A színésznő beszélt a lovakról, a munkájáról és a magánéletéről is.

Mint mondta, annak idején terápiára volt szüksége ahhoz, hogy megbarátkozzon a nőiességével, harmincéves kora körül ugyanis felerősödött benne egy érzés azt illetően, hogy vannak még olyan gyerekkori traumái, amelyeket nem sikerült rendesen felfolgoznia. Bár kezdetben egy szakítás hatására fordult szakemberhez, a foglalkozásokon rájött, hogy sokkal mélyebbről fakadnak a nehézségei.

Akkor döntöttem úgy, hogy pszichoterápiára fogok járni. Ez négy éven át tartott, és megyek még ma is, csak már nem olyan sűrűn. Akkor kezdett el az önbizalmam és az önértékelésem helyreállni. Senki nem hitte el, hogy nekem bármi problémám lehe az önbizalmammal. Nem értették, hogy ez nem attól függ, az ember hogyan néz ki. Mert hogy belül mi van, és hogy kívül mi látszik, az két teljesen külön dolog. Nekem először belül kellett rendbe tennem magam, és onnantól kezdtem el élvezni a nőiességemet