Best WordPress Hosting
 

Palácsik-Ráthonyi Tímea szelfit posztolt Jake Gyllenhaallal, elsőre Sarka Katát láttuk a hollywoodi sztár mellett

Palácsik-Ráthonyi Tímea a napokban őszintén beszélt a teherbe esésért folytatott küzdelmeiről, ám most valami egészen más témát vett elő az Instagramján.

Vidámabb vizekre evezett, és megmutatta, milyen szelfit készített 2016-ban Jake Gyllenhaallal Los Angelesben.

A kép érdekessége – azon túl, hogy a legutóbb az Országúti diszkó című filmben is kiválóan szórakoztató Gyllenhaal ma is ugyanúgy néz ki, mint nyolc éve –, hogy Palácsik-Ráthonyit elsőre Sarka Katának néztük.

Palácsik-Ráthonyi Tímea: Minden fiatal lánynak üzenem, hogy időben fagyassza le a petesejtjeit

Palácsik-Ráthonyi Tímea közösségi oldalán őszintén beszél a teherbe esésért folytatott küzdelmeiről. Egy korábbi posztjában azt írta, az elmúlt két évben négy babát veszített el. Vasárnap délelőtt korlátozott ideig elérhető Instagram-történeteiben a petesejtek lefagyasztásáról írt.

Minden fiatal lánynak üzenem, csak mert jót akarok, hogy időben fagyassza le a petesejtjeit. Több ciklusban is akár (ha nincs párkapcsolatban, vagy egyéb okok miatt), mert utána már túl késő lesz. Én is azt hittem 37-38 évesen, hogy még ráérek, és lelkileg sem voltam még jól, de 40 után elkezdődik az igazi mélyrepülés

– kezdte gondolatmenetét Andy Vajda özvegye, aki tavaly újra férjhez ment. Azzal folytatta, hogy természetesen vannak kivételek, és bár ő is hisz a sorsban, a biológiai adottságokkal, illetve azzal is számolni kell, hogy sok petesejt nem éli túl a fagyasztást, és ezáltal nem sikerül a beültetés.

Dubajozós lányok pere: magyar milliárdos vallomását olvasták fel a bíróságon

Az egykori modell korábban rögzített vallomásában arról beszélt, az ügy fővádlottja közvetítette ki Andy Vajnához. Milliárdos vagyont örökölt tőle.

Mi történt? Csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a „dubajozós lányok” perében felolvasták Palácsik Tímea vallomását, amelyet az azóta már kétszer férjhez ment egykori modell még akkor tett az ügyben, amikor a néhai filmügyi kormánybiztos, Andy Vajna menyasszonya volt. K. Zoltán és társai, P. Szilvia és Sz. Vivien ellen kerítés vádjával évek óta folyik a per.

Mit mondott? A Blikk bírósági tudósítása szerint a következőket:

Villámárvíz fenyegeti Palácsik-Ráthonyi Tímea Los Angeles-i otthonát, a plafon már beázott

Ahogy arról hétfő este a 24.hu is beszámolt, ítéletidő sújtja Kaliforniát, ami miatt az állam kormányzója veszélyhelyzetet hirdetett. Az áradásokat okozó vihar legkevesebb egy halálos áldozatot követelt hétfő reggelig.

Kaliforniában él Palácsik-Ráthonyi Tímea is, aki Instagramon adott hírt arról, ő is kapott figyelmeztető SMS-t az amerikai Nemzeti Meteorológiai Szolgálattól, hogy a környékén villámárvíz lehet. Az üzenetben az áll: ne próbálja meg elhagyni a lakását, hacsak nem kerül sor evakuálásra.

Következő történeteiben megmutatta, milyen állapotok uralkodnak jelenleg az otthonában:

„Mindig imádkozom hozzád, bárcsak átölelhetnélek még egyszer” – Palácsik-Ráthonyi Tímea megemlékezett Andy Vajnáról

Ma öt éve, hogy meghalt Andy Vajna. Ennek apropóján özvegye, Palácsik-Ráthonyi Tímea is megemlékezett a filmproducerről Instagram-oldalán. Több sírversrészletet ollózott össze, majd pár saját gondolattal zárta posztját.

Drága Andy 5 éve Ezen a napon minden más, mélyen érint meg a gyász. Nincs már velünk, kit annyira szerettünk, ma lélekben együtt lehetünk. Vigyázol ránk onnan fentről s lelkünkhöz szólsz a végtelenből Sohasem halványul szívünkben emléked, sohasem szűnik meg lelkünk gyásza érted… Mindig imádkozok Hozzád és köszönöm, hogy megóvsz minden rossztól… bárcsak átölelhetnélek még egyszer jó szorosan… és nevethetnénk együtt… olyan Andysen

– írta, a csatolt képeken pedig Andy Vajna sírhelyeiről és magáról a producerről osztott meg képeket.

Símaszkos alakok jelentek meg Palácsik-Ráthonyi Tímea Los Angeles-i házánál

Az Instagramon figyelmeztette a Los Angeles-i szomszédságot és a Golden Globe celebjeit Palácsik-Ráthonyi Tímea, hogy az erős szél miatt áramkimaradások vannak, ami hatással van az ingatlanok biztonsági rendszerére is. Ők a saját bőrükön tapasztalták meg mindezt, ahogy írja:

A betörők igen aktívak most, miután nincs riasztó és biztonsági kamera. Most láttuk, hogy 3 símaszkos alak a házunkat méregette. Legyetek óvatosak, főleg azok, akik a Golden Globe-on vannak!

Andy Vajna egykori felesége nemrég ment újra férjhez, mint arról hírt adott közösségi oldalán: egy magyar üzletember rabolta el a szívét.

Visváder Tamás Andy Vajnáról: Szeretetet szinte senkinek nem tudott adni

Hevesi Tamás podcastműsorában járt Visváder Tamás, aki a néhai Andy Vajnáról is beszélt a műsorban. Mint ismeretes, Visvádernek sógornője az a Vajna Tímea, aki a filmproducer felesége volt (nemrég újra férjhez ment Los Angelesben).

Visváder példaképként tekintett Vajnára, noha szerinte a producer nem osztotta könnyen a szeretetét.

Olyan típusú ember volt, akit pillanatok alatt nagyon könnyen meg lehetett szeretni. Viszont szeretetet adni nem tudott szinte senkinek. Amíg én ismertem őt, egy embert szeretett igazán, az a Timi. Ennek ellenére nagyon lehetett őt szeretni. Sok dologban változtatta meg az életemet, inspirált és tanított is, nem feltétlenül ő, hanem az életvitele. Ezt kimondom, bármennyire is nem szép dolog, de én nem vágyom olyan nagy vagyonra, mint ami neki volt, mert azt láttam rajta, hogy ez nem feltétlenül ad egy alapboldogságot.

Vajna Tímea az Instagram-felhasználói nevéről: Sokan bántanak, de nem tudom megváltoztatni

Október elején a 24.hu is megírta, hogy Vajna Tímea Instagram-fiókjáról részben eltűnt a Vajna név – a bemutatkozásában ugyanis már a leánykori nevén,

azaz Palácsik Tímeaként szerepelt a néhai Andy Vajna felesége.

A producer özvegye a napokban jelentette be, hogy újra férjhez ment. Ráthonyi Zoltán még 2021 augusztusában jegyezte el őt, a napokban pedig össze is házasodtak, noha a nagy, montecitói esküvőjük még várat magára.

Kicsoda Vajna Tímea férje, Ráthonyi Zoltán?

Újra férjhez ment Vajna Tímea (vagyis leánykori nevén Palácsik Tímea), derült ki az influenszer-üzletasszony december 27-ei Instagram-posztjából. Ebben megjelölte Ráthonyi Zoltánt is, akiről a 24.hu-n korábban már írtunk évekkel korábban.

Abból idézünk most:

„A milliárdos vagyonú debreceni Ráthonyi család legutóbb akkor került a hírekbe, amikor a néhai filmügyi kormánybiztos és kaszinótulajdonos Andy Vajna özvegye, Vajna Tímea magánéleti kapcsolatba került Ráthonyi Zoltánnal. Ahogyan a 24.hu megírta: a viszony üzleti színezetet is kapott, amikor a fiatalember családjának Alaszka 2000 Kft. nevű cége beszállt a Kempinsky hotel oldalában működő, Vajna-féle Nobu luxusétterembe.

Újra férjhez ment Vajna Tímea Los Angelesben

„Mr es Mrs R. 2023 tele volt váratlan meglepetéssel, megpróbáltatásokkal, örömmel, boldogsággal és mérhetetlen fájdalommal is, ahogy 2022 is. Kisfiunkat a szülinapom után sajnos elveszítettem, csaknem 3 hónaposan (a hasam a progeszteron-injekció miatt volt olyan nagy). Ő volt a negyedik angyalka és beleéltük magunkat, hogy végre sikerült. A nagy esküvő Montecitóban lesz, ha… úgy érzem, feladtam, nem bírom tovább… de mégsem tehetem és szeretnék erőt adni azoknak a bátor szívű mamáknak, akik a veszteség súlyát cipelik, hiszen csak ők tudhatják igazán, mennyire fáj ez. Szeretethullámot küldök azoknak, akik szívükben hordozzák a mennyország egy darabját és bízom benne, hogy 2024 mindenkinek meghozza a boldogságot és áldást”

– olvasható Palácsik Tímea közösségi oldalán a posztban, melyben Ráthonyi Zoltánt is megjelölte.

Nemrég arról számolt be szintén az Instagramon, hogy többször elvetélt:

Vajna Tímea elárulta, hogy az elmúlt két évben négy babáját veszítette el

Vajna Tímea februárban árulta el követőinek, hogy 2022 karácsonya után elveszítette 7,5 hetes kisbabáját. Andy Vajda özvegye nemrég ismét az Instagram-oldalán jelentkezett be, ahol arról beszélt, hogy végigcsinált egy háromnapos vízböjt-kúrát, ami alatt kizárólag vizet vett magához, az energiát pedig a folyadékba csepegtetett elektrolit ásványokkal igyekezett pótolni.

A célom spirituális, lelki és testi megtisztulás volt. Hiszen az elmúlt két évben annyi, de annyi IVF-kezelést és hormonterápiát kaptam és szúrtam magamba, hogy azt már a szervezetem nem tudta tovább tolerálni, és mindenképp szerettem volna csinálni egy hatalmas, nagyon drasztikus tisztítást

– magyarázta Vajna, aki meg is mutatta, hogyan fest az alakja most, hogy öt kilót sikerült fogynia.

Vajna Tímea együtt biciklizett Arnold Schwarzeneggerrel Santa Monicában

Több videót is feltöltött korlátozott ideig elérhető Instagram-történetébe Vajna Tímea, amint Kaliforniában, Santa Monicában bicikliztek egy négyfős csoporttal, melynek tagja volt többek közt Arnold Schwarzenegger is. A vasárnapi keréképározásról Vajna – vagy ahogy Instagramján újabban szerepel, Palácsik Tímea – egy szelfit is készített, noha az érintettek nem igazán figyelték a telefonját.

Az Amerikában élő Vajna a napokban több képe miatt ejtette gondolkodóba követőit:

Plasztikáztatásra gyanakodnak Vajna Tímea követői, pedig ő csak egy alkalmazást próbálgatott

Yearbook – ezzel a szöveggel látta el új Instagram-posztját Vajna Tímea, azaz Palácsik Tímea – merthogy közösségi oldalán már a leánykori nevén szerepel.

Az Epik nevű alkalmazásban gimnáziumi évkönyvek mintájára lehet átalakítani a fotókat a mesterséges intelligencia segítségével. A képszerkesztő alkalmazás a kilencvenes évekbeli (főként amerikai) évkönyvek stílusát megidézve változtatja meg a fotóinkat, ez nagyon népszerű trend mostanság az Instagramon és a TikTokon.

Ezt próbálta ki Palácsik Tímea, abból a szempontból kevés sikerrel, hogy követői plasztikát kezdtek gyanítani:

Vajna Tímea meztelen férfit videózótt le Los Angeles belvárosában

Vajna Tímea nemrég a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében tett közzé egy felvételt, amit néhány órája készített Los Angeles belvárosában, Santa Monicában. A videón egy pucér férfi látható, aki zavartalanul sétálgat az utcán. A látottakhoz Vajna a The Zombies Time Of The Season című dalának egyik sorát használta fel aláfestésként, ami magyarul annyit tesz: „eljött a szezon ideje”.

A médiaszemélyiség egyébként (a posztolási időt figyelembe véve) este nyolc környékén készíthette a felvételt, amikor is 17 fok körüli lehetett a hőmérséklet a térségben.

Vajna II. kerületi otthona egyébként nemrég eladósorba került.

Vajna Tímea fotókon mutatta meg eladósorba került II. kerületi otthonát

Vajna Tímea nemrég a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében osztott meg egy fotót II. kerületi házáról, melyet mint írja, eladásra kínál. Hogy milyen áron adna túl az ingatlanon, nem tudni, az általa felsorolt kontaktok szerint viszont a sógora, Visváder Tamás is segít neki az eladásban.

A továbbiakban több képet is közzétett az oldalán, megmutatva a ház kertjét, az egyik fürdőszobát, a hálót, a gardróbhelyiséget, a konyhát, a nappalit és a garázst.

Andy Vajna özvegye egyébként az elmúlt hetekben úgy döntött, részben elhagyja néhai férje vezetéknevét a közösségi oldalán, az Instagram-bemutatkozásában ugyanis a lánykori nevét, a Palácsik Tímeát használja.

Vajna Tímea Palácsik Tímeaként szerepel az Instagram-oldalán

Arról ír a naphíre.hu, hogy Vajna Tímea Instagram-fiókjáról részben eltűnt a Vajna név, és már csak leánykori nevén, Palácsik Tímeaként szerepel a néhai Andy Vajna felesége.

Mint az valóban olvasható, Timea Palacsik áll az Instagram-fiókjában.

Arról, hogy mikor döntött a változtatásról, és hogy mit takar pontosan, Vajna özvegye nem kommunikált semmit.

„Azóta nem találom a helyem” – Vajna Tímea megemlékezett Andy Vajnáról

79 éve, 1944. augusztus 1-én született Andy Vajna, amiről özvegye, Vajna Tímea is megemlékezett Instagram-oldalán. Korlátozott ideig elérhető történetében egy fotót osztott meg néhai férjéről és közös kutyájukról.

Nagyon hiányoztok! Andy ma lenne 79 éves… Azóta nem találom a helyemet

– írta a képhez Vajna Tímea, amit ide kattintva lehet megnézni.

„Fájdalmas ár” – Vajna Tímea megmutatta, hány injekciót használt el eddig az IVF-kezelése alatt

Vajna Tímea a múlt héten az Instagram-oldalán írt arról, hogy ismét petesejt-leszívásra készül. Ötödik alkalommal vágott bele az injekciós hormonkezelésbe.

A modell a minap a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében jelentkezett be, megmutatva, hány injekciót használt fel eddig a kezelés alatt.

IVF/lombik. Tűmennyiség egy stimuláció során, és ez még tízszer. Fájdalmas ár, de megéri. Jobb lenne »másképp« összehozni a gyereket, ezért bíztatok mindenkit, hogy nem szabad 40 éves korig várni, de tudom, nehéz sok szempont miatt…

Következő petesejt-leszívására készül Vajna Tímea

Vajna Tímea a minap a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében osztotta meg követőivel, hogy ismét injekciós hormonkezelésbe kezdett, készül ugyanis a következő petesejt-leszívására – szúrta ki a Blikk.

Ötödik petesejt-leszívás

– írta a felvétel mellé, amelyen éppen beadja magának az egyik fecskendő tartalmát.

Vajna Tímea Arnold Schwarzenegger otthonából posztolt

Vajna Tímea még a néhai férje, Andy Vajna révén ismerkedett meg annak idején Arnold Schwarzeneggerrel, akivel azóta is jó barátságban vannak.

Vajna a minap az Instagram-oldalán mutatta meg a követőinek, hogy a színész otthonában járt, együtt vacsoráztak és az állataival is találkozott.

2017 és 2023. Gratulálok a Netflix-dokuszériádhoz. Köszönöm a különleges vacsorát, és olyan boldog voltam, hogy találkozhattam Whiskey-vel, Luluval és Schnelly-vel (aki fiú, nem lány, bocsi)