Egy illat, egy íz, egy gesztus emléket varázsol elő a mélyből, és a múltunk képes megédesíteni akár a jelenünket is.
Húsvét előtt elgondolkodtam, mit sütnék szívesen, és ahogy morfondíroztam, előkerültek ízek, illatok, emlékek, melyek annak idején megérintették a szívemet, és most is jó érzéseket keltenek bennem; márpedig a jó érzésekre mindig van igény, pláne ebben az örömtelenné torzuló világban.
Kitaláltam: legyen, mondjuk, vaníliás kifli.
Az orchideafélék közé tartozó vanília a világ második legdrágább fűszernövényének számít, így a legtöbb vanília ízesítésű élelmiszerbe vagy nagyon keveset raknak belőle, vagy mesterséges alternatívával, például vanillinnel pótolják. A Közép- és Dél-Amerikából származó növény még a kontinens felfedezése utáni évszázadokban is sokkal nagyobb ritkaságnak számított, mint ma.
A vanília (Vanilla planifolia) zöldbabra emlékeztető termését először egy amerikai törzs, a totonacok kezdték el használni, majd az általuk gyógyszernek tekintett, illetve rituális célokra használt növényt az inkák és az aztékok is beépítették a kultúrájukba. Immáron fűszernövényként. A vanília Hernán Cortés spanyol hódító közvetítésével, a csokoládéval egy időben jelent meg Európában az 1520-as években, ahol hamar az uralkodóosztály egyik kedvencévé vált: a britek gyarmati terjeszkedését elindító I. Erzsébet királynő például élete alkonyán rendszeresen fogyasztott vanília ízesítésű édességeket. De Észak-Amerikában is népszerű luxuscikknek számított, az Egyesült Államok történetének első vaníliafagylalt-receptje például az alapítóatya és az ország harmadik elnöke, Thomas Jefferson nevéhez fűződik.
Brigitte Merle / Photononstop / AFP Feldolgozás előtti Bourbon-vaníliababok Réunion szigetén.