Best WordPress Hosting
 

„Ez ilyen félig civil adás lesz?” – Vásáry André több szereplőtársáról nem tudta, hogy kicsoda Az Árulókban

22 szereplővel, köztük színészek, zenészek, modellek, műsorvezetők és influenszerek részvételével elindult Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című krimi-reality műsor. A résztvevők egy vonaton találkoztak egymással először, ahol bár egyesek régi ismerősökként köszöntötték egymást, többen bemutatkozással kezdték a közös játékot. A Survivor egykori játékosa, Varga Ferenc nem tudta eldönteni, honnan ismeri Nagy Zsolt színészt, aki azzal viccelt, hogy pornósként dolgozik, onnan lehet ismerős.

Én nem ismerek mindenkit, ő Survivor-ös?

– kérdezte Vásáry André Horváth Évát, aki legjobb tudása szerint igyekezett felvilágosítani az énekest a többieket illetően, de beismerte, hogy Nyáry Lucát (Nyáry Krisztián író szintén író lánya, aki modellként is tevékenykedik) ő sem ismeri.

Indul az RTL két új reality-je

Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című formabontó krimi-reality műsorában egy nyomozást követhetnek végig a nézők, míg a tengerparti Éden Hotelben fiatalok párkeresését.

Bejelentette az RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című saját gyártású krimi-reality premierjének időpontját és több híres magyar szereplőt

22 híresség, köztük Görög Zita modell, Nagy Zsolt színész, Vásáry André énekművész vagy például az ATV-s Sváby András is játszik majd a 20 milliós fődíjért a The Traitors című formátum magyarországi változatában.

Vásáry Andrét autóval követte egy ismeretlen

Vásáry André ma a Reggeli vendége volt, ahol egyebek között arról is mesélt a műsorvezetőknek, hogy a napokban egy ismeretlen követte őt az úton. Mint mondta, az esti órákban indult el a dolgára autóval, amikor a parkolóban összenézett egy másik sofőrrel, aki egy távolabbi kocsiban ült. Tíz perccel később, már vezetés közben lett figyelmes arra, hogy az említett autó folyamatosan felbukkan mögötte.

Elkezdtem ilyen kis utcákba bemenni, titkosügynököztem, és jött utánam. Az volt a legdurvább, hogy a VIII. kerület közepén így leálltam, persze a legsötétebb helyen, senki nem volt az utcán, mert este volt, és konkrétan beállt mögém

– magyarázta Vásáry, aki ekkor egy PET-palackkal a kezében tervezte, hogy kiszáll a kocsijából és kérdőre vonja az őt követő sofőrt.

„Az emberek nem tudják megérteni, ha valaki jól van egyedül” – Szabó Zsófi és Vásáry André közös állásponton vannak

Vásáry André volt a pénteki Reggeli egyik vendége, ahol először a párkapcsolatokról kérdezték őt a műsorvezetők. Az énekes egy évvel ezelőtt szakított legutóbbi párjával, azóta jól érzi magát egyedül.

Negyvenéves koromra el kell azt fogadni, hogy nem biztos, hogy az van megírva az én életemben, hogy egy nagy boldog párkapcsolatban élek százéves koromig

– fogalmazott Vásáry, mire Szabó Zsófi így reagált:

Vásáry André: Volt olyan időszak, amikor elkezdtem nézni, hogy lehet a legfájdalommentesebben meghalni

Vásáry André volt a Palikék Világa Szóló című műsorának legutóbbi epizódjának vendége. Az énekes a karrierje mellett magánéletéről is beszélt. Elárulta, hogy a Covid alatt kezdett el unaloműzésként edzeni, miután a pszichológusa azt tanácsolta, foglalja le magát valamivel. Azt is felelevenítette, hogy akkoriban készült róla egy fotósorozat, aminek képein póló nélkül szerepelt, és bár ezek miatt sok dicséretet kapott, az önbizalma éppen ekkor volt a legalacsonyabb.

Esküszöm, hogy lelkileg akkor voltam a legrosszabb állapotban. Komolyan. Akkor magánéleti dolgok is voltak, meg szakmai, meg lehet ilyen életközepi válság, nem tudom. Krízisben voltam. Nem akarok nagyon drámázni, és ez egy régi sztori – de tudom, hogy ez lesz a címe, hogy »André öngyilkos akart lenni« – de konkrétan volt egy olyan időszak, amikor elkezdtem nézni a neten, hogy lehet a legfájdalommentesebben meghalni. Sosem jutottam el odáig, de elkezdtem gondolkodni, hogy ez az egész annyira nem

– mondta el az énekes, majd kifejtette, mi miatt került mélypontra az élete.