Best WordPress Hosting
 

Séfek Séfe: elárulta a győztes, mihez kezd 10 milliós nyereményével

A Séfek Séfe történetében harmadik alkalommal állhatott a dobogó legfelső fokára Vomberg Frigyes, ugyanis a múlt pénteken véget ért ötödik évadban újra az ő versenyzője zsebelte be a győztesnek járó elismerést. Zörgő János vihette haza a 10 millió forintos fődíjat, valamint a kéthetes franciaországi szakmai továbbképzést, a világ egyik legnívósabb séf iskolájában.

A Mokka stúdiójában Vomberg és Zörgő vendégeskedtek hétfőn, ahol a nyertes a piszkos anyagiakról is mesélt.

Bármennyire is drága lesz, mindenképp szeretnénk jövőre egy esküvőt tartani. Illetve egy részét nyilván szeretném befektetni. Van egy álmom, hogy ki tudjak szakadni ebből a robotolós vendéglátásból, és szeretnék házról házra járni mint privát séf. Szeretném az otthoni embereket, akik megengedhetik maguknak, boldoggá tenni a főztömmel.

Séfek Séfe: Vomberg Frigyes versenyzője lett a győztes

A Séfek Séfe történetében harmadik alkalommal állhatott a dobogó legfelső fokára Vomberg Frigyes, ugyanis a most pénteken véget érő ötödik évadban újra az ő versenyzője zsebelte be a győztesnek járó elismerést.

Zörgő János nyerte a TV2 népszerű gasztro-tehetségkutató műsorát, az ezzel járó Séfek Séfe címet, a 10 millió forintos fődíjat, és a két hetes franciaországi szakmai továbbképzést, a világ egyik legnívósabb séf iskolájában.

A döntőbe egyébként Zörgőn kívül Wolf András és Krausz Gábor csapatából is bejutott egy-egy versenyző, Gajdos Dávid és Fejes Rudolf. A finalistáknak három fogásos menüt kellett elkészíteniük, amiben korábbi csapattársaik segítették őket, a séfek ekkor már csak szurkolhattak tanítványaiknak. A fődíjról Michelin-csillagos és Michelin tányér ajánlást kapott éttermek séfei döntöttek.

Séfek Séfe: Krausz Gábor rosszul lett, majd kisétált a kóstolótérből

A Séfek Séfe legutóbbi adásában tengeri herkentyűkkel dolgoztak a versenyzők, mind-mind más alapanyagot kaptak. Flóra grillezett scampit készített, ami Vomberg Frigyesnek és Wolf Andrásnak ízlett is, Krausz Gábor viszont kóstolás közben ráharapott valamire, ami után kissé hátrahőkölt, majd egy időre ki is sétált a kamerázott területről.

Ráharaptam egy kis bélre

– tért vissza nem sokkal később köhincsélve, egy üveg vízzel a kezében.

Séfek Séfe: Tamás megríkatta a csapattársait

A Séfek Séfe legutóbbi adásában csapatokban főztek a versenyzők, a közös munka viszont nem mindenhol ment gördülékenyen. Amikor a zsűri a négyes csapat pultjához érkezett, ketten is a könnyeiket törölgették éppen.

Mi miatt sírtok? Meséljetek

– lépett oda hozzájuk Vomberg Frigyes, mire Kriszti azt felelte, a feszkó miatt, Tücsi pedig ki is fejtette, mi történt.

Séfek Séfe: Öt év után tért vissza egy korábbi versenyző, sírva fogadta a továbbjutását

Csütörtök este két ismerős arccal is találkozhattak a nézők a Séfek Séfében: viszontláthatták A Nagy Ő tavalyi évadának egyik szereplőjét, illetve a főzőverseny egy korábbi versenyzőjét is, aki öt évvel ezelőtt már szerencsét próbált a műsorban, a második évadban viszont nem járt sikerrel: a válogatón egyedül Wolf András adott volna neki kést.

A 45 éves, gondnokként tevékenykedő Borsodi Szilvia ezúttal lazacot készített a zsűrinek, miközben pedig a döntésükre várt, a könnyeivel küszködött. Végül Krausz Gábor és Vomberg Frigyes is bizalmat szavaztak neki, utóbbi még a zsűripultból is kisétált, hogy a boldogságtól pityergő versenyző belékarolva távozhasson a stúdióból.

Várunk a tréningen!

Séfek Séfe: már saját jachtot vizionált maga előtt a versenyző, majd Krausz Gáborék szétcincálták az ételét

Elstartolt a Séfek Séfe a TV2-n, az egyik első versenyző, Bence úgy érkezett a stúdióba, hogy már legalább 16 ezer ember követi a közösségi médiában.

Látszólag tökéletesnek tűnik az életem, bár nekem ez még mindig nem elég. Szeretnék 30 éves koromra a száz leggazdagabb magyar közt ott lenni, és majd a saját jachtomon ünnepelni, bulizni.

Bence elmondta, a hírnévért jelentkezett, ennek nyomán készített el egy citrusos lazacot, spárga körettel. Krausz Gáborék kíméletlenül szétkapták a tányért:

Séfek Séfe: „Ez a moslékos vödörből lett kiszedve” – véleményezte a zsűri egy versenyző ételét

Krausz Gáborék a jövő héten újra visszatérnek a TV2 képernyőjére, indul ugyanis a Séfek Séfe új évada. Az ötödik széria előzetese szerint idén sem lesz hiány kevéssé bizalomgerjesztő tálalásokból, Wolf András például az egyik ételt aképpen véleményezte, hogy

szerinte az a moslékos vödörből lett kiszedve,

míg Krausz Gábor egy másik fogásra azt mondta, olyan, mint egy adag hányás.

Vomberg Frigyes Krausz Gáborról: Nagyon megsérült, neki ez a család volt az élete, a mindene

Krausz Gábor szerda délután a közösségi oldalán jelentette be, hogy Tóth Gabival hat év után véget ért a kapcsolatuk. A hírt nem sokkal később az énekesnő is megerősítette. Az okokról nem beszéltek nyilatkozataikban, melyeknek majdnem minden sora egyezett kettejüknél – kivéve egyet, a séf ugyanis az „időnként furcsa meglepetéseket, kellemetlen fricskákat tartogat az élet” mondattal is kiegészítette a saját írását.

Véletlen egybeesés, hogy Tóth Gabi a Fricska Táncegyüttessel számos alkalommal fellépett a múltban, azt viszont nem tudni, van-e köze a szóhasználatnak mindehhez.

A pár szakításáról a minap Krausz Gábor kollégája, Vomberg Frigyes is megszólalt.