Best WordPress Hosting
 

Piros után a zöld trikót is megkapta Vas Blanka a Vueltán

Vas Blanka megtartotta az összetett éllovasának járó piros trikót a női Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszán.

Az SD Worx-Protime magyar bajnoka nyolc másodperces előnnyel kezdte meg a Lucena és Teruel közötti 130,2 kilométert, ennek tudtában kellett tekernie. A céltól 45 kilométerre ellépő két szökevény ennek ellenére alaposan megijeszthette, de harmadiknak ért be, vagyis két másodpercet írtak neki jóvá.

A befutónál kissé beszorult Vas, emiatt ezúttal nem is tudott sprintelni az szakaszgyőzelemért, melyet a holland Marianne Vos szerzett meg 3:46:52 órás idővel. Vos ezzel egyetlen másodpercre csökkentette hátrányát az összetettben. Összetettben az olasz Elisa Longo Borghini jött fel harmadik helyre, az ő hátránya 11 másodperc Vashoz képest.

Valter Attila csapata megnyerte a Vueltát, amivel történelmet írt

Az amerikai Sepp Kuss győzött a vasárnap zárult Vuelta a Espanán. Ezzel történelmet írt a Jumbo-Visma, amelynek mezében Valter Attila is tekert, ugyanis az első csapat lett, amely egy évben megnyerte a Giro d’Italiát, a Tour de France-t és a spanyol országúti kerékpáros körversenyt is.

Kuss a hatodik napon egy nagy előnnyel hazaért szökésből nyert, ezzel került jó helyzetbe összetettben, majd a 8. szakaszon átvette a piros trikót is, amelyet aztán nem is adott ki kezéből, így pályafutása első háromhetes körversenyén győzött. Ezzel ő lett a második amerikai győztes, egyben a második olyan kerékpáros az 1957-ben Girót nyert olasz Gastone Nencini után, aki egy naptári éven belül teljesítette mindhárom Grand Tour-viadalt és az egyiket meg is nyerte.

A Jumbo-Visma a Vueltán is triplázott: a második helyet Jonas Vingegaard, a harmadikat Primoz Roglic szerezte meg, ez legutóbb az 1966-os spanyol körversenyen a Kas-Kaskolnak sikerült három hazai kerékpárossal.

Valter épphogy megúszta a tömegbukást, de menekülés közben defektet kapott

Geoffrey Soupe nyerte sprintbefutóban a Vuelta a Espana spanyol kerékpáros körverseny hetedik szakaszát.

Három komolyabb bukás is történt a pénteki szakaszon, korán földre került az Ineos Grenadiers három versenyzője, köztük a brit Geraint Thomas is, akit később ápolni kellett. Ezt követően kétfős szökevénycsoport tekert el, amelyet nem engedett messzire a befújó oldalszélre készülve magas tempót diktáló mezőny.

Tíz kilométerre a cél előtt jött a második bukás, az összetettben második helyen álló, csütörtökön szakaszt nyerő amerikai Sepp Kuss (Jumbo-Visma) is esett, ám rögtön felpattant és vissza tudott zárkózni.

Megpróbálták szabotálni a Vueltát, de megtalálták az előkészített hordókat

Négy embert letartóztattak Spanyolországban, amiért megpróbálták szabotálni a Vuelta a Espana keddi szakaszát.

A BBC beszámolója szerint szombaton két hordót találtak, amely motorolajhoz hasonló folyadékkal volt megtöltve. A hordókat a hétfői szakasz mentén találták elrejtve. A gyanú szerint egy Katalónia függetlenségéért lobbizó csoport készült valamiféle akcióra, közülük fogtak el négy embert.

Az akcióra így természetesen nem került sor, a Vuelta pedig javában tart, a keddi szakaszt Kaden Groves nyerte sprintbefutóban, az összetettet pedig Remco Evenepoel vezeti. A mezőny tagja Valter Attila is, ő 26. helyen áll.