Best WordPress Hosting
 

Bezárják legfontosabb repülőterüket a lengyelek, ha elkészül a teljesen új

via g7.hu => eredeti post link

A Chopin jelenleg Lengyelország legnagyobb nemzetközi repülőtere, és mivel meglehetősen közel van Varsó belvárosához, kényelmesen elérhető az utazók számára. Ennek ugyanakkor hátrányai is vannak a fővárosban élők számára – továbbá korlátozza a bővítést -, részben ezért született döntés egy teljesen új repülőtér építéséről Varsótól nyugatra.

Eddig nyitott kérdés volt, hogy mi lesz a Chopin sorsa a Szolidaritás szakszervezetről elnevezett új légi kikötő megnyitása után. Ez most elvileg eldőlt, ahogy a lengyel sajtó írja, a kormány döntése szerint a polgári légi forgalom eltűnik a Chopinről. Egy kormánypári képviselő – korábban közlekedési miniszter – szerint ugyanakkor ez egy folyamat lesz, nem egyik napról a másikra történik majd meg.

Egy ellenzéki képviselő, a parlament közlekedési albizottságának elnöke ugyanakkor bírálta a döntést, mondván, meg kell őrizni a főváros saját repülőterét, Londont is több légi kikötő szolgája ki.