Best WordPress Hosting
 

Gyöngyösi Márton: a Jobbiknak semmi köze ahhoz, hogy a baloldali pártok mit kezdenek egymással

via 24.hu => eredeti post link

Néhány napja beszámoltunk róla, hogy  a Jobbik-Konzervatívok elnöke, Gyöngyösi Márton bejelentette, pártja nem vesz részt az ellenzéki összefogásban és külön indul a 2024-es választásokon. Az Index most megkereste a pártelnököt, hogy arról érdeklődjön, mennyire állja meg a helyét az, hogy a Jobbik végleg kilép a kooperációból.

Gyöngyösi a lapnak azt válaszolta, hogy május közepén, egy ellenzéki egyeztetésen (amiről a DK és az LMP képviselői hiányoztak) világossá tették azt, ami már fél éve ismert, hogy a pártjuk önállóan kívánja megmérettetni magát az EP-választáson, az önkormányzatira történő felkészülést pedig nem pártvezetői egyeztetéseken képzelik el. Helyette elmondása szerint helyi, hiteles lokálpatriótákat fognak felkeresni és támogatni. Ezt követően éles kritikát fogalmazott meg az ellenzéki pártokkal kapcsolatban. Mint mondta, szerinte kiszorítósdi zajlik az ellenzéki térfélen, aminek két célja van:

Az egyik, hogy a valódi választói támogatottsággal nem rendelkező pártokat hogyan lehetne életben tartani, a másik, hogy az egész élére hogyan lehetne Gyurcsány Ferencet beejtőernyőztetni