Egyre inkább úgy tűnik, hogy a szélsőbalos Die Linke korábbi frakcióvezetője, a továbbra is nagy befolyással bíró Sahra Wagenknecht komolyan gondolja, hogy kilép a pártból, és újat alapít. Ennek, illetve a párt válságának egyik új jele, hogy az őt támogató Amira Mohamed Ali, a párt Bundestag-frakciójának társvezetője augusztus 7-én lemondott, ennek okaként pedig Wagenknecht és a párt kapcsolatát hozta fel.
Pár nappal később a Linke másik frakcióvezetője, a jelenlegi pártvezetés oldalán álló Dietmar Bartsch is lemondott posztjáról, amit nyolc éve töltött be, és a szeptemberi tisztújításon sem kíván újraindulni. A mérsékelt Bartsch távozása komolyan érinti a pártot, mert egy országszerte ismert arcot veszít el, ő volt a 2021-es választás egyik csúcsjelöltje, ráadásul keletnémet származású, amilyenből kevés maradt a vezetésben, dacára annak, hogy a volt szocialista állam tartományai adják a párt bázisát.
A 65 éves politikus azt mondta, az övének nincs köze Mohamed Ali lemondásához és a Wagenknecht körüli viszályhoz, döntését már korábban meghozta, ám az időzítés mindenesetre minimum gyanús. A helyzet már annyira elmérgesedett a Linkénél, hogy a párt egykori elnöke, a Wagenknechtet támogató Klaus Ernst néhány párttársát