Best WordPress Hosting
 

Thuróczy Szabolcs: Légypapíros ez a demokrácia

via 24.hu => eredeti post link

Felhívtalak, lényegében ismeretlenül, hogy interjúzzunk annak örömére, hogy megélte századik előadását a Bödőcs Tibor Meg se kínáltak című regényéből készült monodráma a Hatszínben, melyet te játszol. Javasoltam, már másnap üljünk le beszélgetni, azt felelted, nem jó, reggel repülsz Kanadába a darabbal, ahonnét október 3-án térsz haza, de 4-én délelőtt mehet az interjú. Mire mondtam, hogy az meg nekem nem jó, mert utazom, kérdezted, hová, mondtam, Fradi-meccsre Firenzébe, kérdezted, mivel, mondtam, autóval, kérdezted, hányan leszünk a kocsiban, mondtam, hogy hárman, te meg kapásból rákérdeztél, beférsz-e negyediknek. Befértél. Az alkalmazkodókészségedről annyit, hogy a szállásunkon már első este Caramelt énekeltél nekünk alsógatyában.

Rövid az élet, szeretem felgyorsítani az eseményeket.

A meccs előtt és után legalább húsz fradista szelfizett veled a Fiorentina stadionjában, egyikük úgy kezdte a barátkozást, hogy te vagy a csengőhangja, amikor is az Aranyéletben azzal a rigmussal lépsz be egy autószerelő műhelybe, hogy „mocs-kos lilák!”, majd a szakival közösen úgy folytatjátok, hogy…