Best WordPress Hosting
 

Zakatol a vérszivattyú, ki morzsol fel kit Ukrajnában?

via g7.hu => eredeti post link

„Ekkoriban bizalmas körben maga is egyre inkább elismerte, hogy a célt valószínűleg az usure, a felmorzsolás módszerével fogják elérni, nem pedig áttöréssel, amelyben a britek még mindig reménykedtek és hittek.”

Az idézet Joffre francia főparancsokról és az első világháború nyugati hadszínterének viszonyairól szól 1915-1916 fordulóján John Keegan A csata arca című könyvében, de sok relevanciája van az ukrajnai háború jelenlegi helyzetével kapcsolatban. Az ukránok fél éven keresztül készültek ellentámadásuk megindítására, amellyel reményeik szerint felszabadíthatják országuk megszállt részeinek számottevő részét, és közben olyan vereséget mérhetnek az ellenséges hadseregre, amely megkérdőjelezi az orosz vezetés számára a háború folytatásának értelmét.

Áttörést azonban több mint másfél hónap alatt sem tudtak elérni, előre araszolásuk során eddig kilenc falut és körülbelül 250 négyzetkilométernyi területet tudtak felszabadítani, ami nem acélosabb teljesítmény, mint az orosz hadseregé a háború nagy részében (az első heteket leszámítva). Ez az 1914-1918 közötti állóháborúra emlékeztető helyzet pedig ismét felerősítette azokat a hangokat – Elon Musktól John Mearsheimeren át Orbán Viktorig –, akik szerint a vérontás értelmetlen, katonailag nem lehet feloldani a patthelyzetet, és azonnali tűzszünetre van szükség még akkor is, ha ezzel Ukrajna keresztet vethet a megszállt területeire.