via 24.hu => eredeti post link
Szakakini egyike Kairó számtalan szegénynegyedének. Betonhidak futnak a benzingőztől megfeketedett házak fölött. Az utcán nincs közvilágítás. A szálló por megcsillan az autók lámpáin a sötétben, keveredik a rothadó szemét szagával. Sok szudáni menekült él ebben a negyedben, mert itt található a Szent Szív római katolikus templom, ahová a gyerekeik iskolába járnak, és ahol minden nap ételt osztanak. Családlátogatásra mentem a papjukkal.
„Tedd el a kamerádat, és akkor vedd elő, ha szólok” – mondja Claude atya, miközben kivilágítatlan autók között vágunk át a kétsávos utcán. Civilben van, nem mondanám meg róla, hogy pap. A szudániak persze tudják. Azt is, hogy Csádban született. Ezért lehet a legnyomorultabbak papja Kairóban. A személye felülírja a törzsek közötti gyűlöletet, amit mindenki az anyatejjel szív magába Szudánban.
Sétálunk a nyomornegyed szíve felé. Szűk utcákon vágunk keresztül, a nedves föld cuppog a talpunk alatt, és halomban áll a szemét. Fekete férfiak guggolnak sötét alagsorok lejárata előtt. Szemük fehéren villan a sötétben. Lassan, gépiesen köszönnek, de nem állnak fel, hogy kezet fogjanak a pappal.