Best WordPress Hosting
 

Ellenzéki polgármesterjelölt nélkül maradhat Miskolc két hónappal a választások előtt

via 24.hu => eredeti post link

A Borsod24 és a Telex is arról ír, hogy a várakozásoktól eltérően nem indul újra a polgármesteri címért Miskolcon Veres Pál, aki az ellenzék közös jelöltjeként úgy nyert 2019-ben, hogy 14 százalékpontot vert fideszes ellenfelére, Alakszai Zoltánra.

Veres  tavaly februárban jelezte, hogy újraindulna a posztért, ahogy akkor írta, sem az eltökéltsége, sem az elkötelezettsége nem változott, az eltelt időben pedig sorban beállt mögé a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd és a Jobbik is. A DK és az LMP ugyanakkor másban gondolkodott, a korábbi hírek arról szóltak, hogy előbbi párt parlamenti képviselőjét, Hegedűs Andreát indítanák el a pozícióért, de hivatalos bejelentést nem tettek.

A Telex szerint figyelemreméltó ugyanakkor, hogy a DK az elmúlt hónapokban látványosan támadta Verest, a kritikák mellett pedig a munkáját is gátolták, például azzal, hogy a párt helyi képviselői nem szavazták meg a város költségvetését. A felek közötti ellentét oka, hogy a DK szerint Veres Pál – aki 2021 óta a Miskolci Egyetemet fenntartó vagyonkezelő alapítvány kuratóriumának is tagja – túlságosan jóban van a kormánnyal. Mint írják, a kormány tagjai rendszeresen Verest hozza példaként, amikor azt bizonygatja, hogy nem igaz az az állítás, hogy csak kormánypárti szereplőkkel töltötték fel a vagyonkezelő alapítványokat.