Szűcs Tamás Kisújszálláson száll ringbe a városvezetésért, miközben az FTC hivatalos honlapjának főszerkesztője.
Archívum címkék: polgármesterjelölt
Nem indul újra a Fidesz polgármestere, Simonka György egyedüli jelöltként nyerhet Pusztaottlakán
Bár a Fidesz már februárban bejelentette a Békés-Csanád térségi polgármesterjelöltjei között Pusztaottlaka újrainduló vezetőjét, a 24.hu megtudta, Pál-Árgyelán Elvira mégsem indul a választáson. A 2019-ben a Fidesz jelöltjeként mandátumot szerző polgármester azután lépett vissza a jelöltségtől, hogy a korrupcióval vádolt Simonka György korábbi kormánypárti politikus bejelentette, elindul faluja polgármester-választásán.
Pál-Árgyelán Elvira lapunk megkeresésére megerősítette, hogy nem indul a voksoláson, mint mondta, családja kérésére döntött úgy, hogy visszalép a jelöltségtől.
Marjai János / 24.hu Simonka György és Pál-Árgyelán Elvira.
Pollreisz Balázs a győri ellenzéki összefogásról: Ez nem szerelmi kapcsolat, hanem érdekházasság
A győri polgármesterjelölteket bemutató interjúsorozatunk eddigi legfordulatosabb beszélgetését ismerhetik meg az olvasók. Az MSZP-s Pollreisz Balázst azután kérdeztük, hogy a legjelentősebb helyi pártok, szervezetek frontemberei közül utolsóként a szocialista önkormányzati képviselő is bejelentette: indul a városvezetői pozícióért. A 2020-as időközi választáson összellenzéki támogatással Dézsi Csaba András jelenlegi fideszes polgármesterrel szemben alulmaradó Pollreisszel készített interjú többször is frissítésre, valamint új kérdések feltételére szorult, ugyanis sorra követték egymást a korábban történteket felülíró események. Pollreisz, aki keményen bírálta a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület (TSZVE) által momentumos és LMP-s támogatással elindított Pintér Bencét, végül április elején úgy döntött, hátralép, és mégsem indult polgármesterjelöltként. Majd egy újabb fordulattal bejelentette: az MSZP Pintért támogatja, ő maga pedig az egyik győri körzetben, illetve a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület három párttal közös listáján indul az önkormányzati választáson. Így Pintér Bencét a Momentum és az LMP mellett most már az MSZP is támogatja, a DK polgármesterjelöltje, Glázer Tímea pedig a Jobbikra számíthat ez idő szerint. Pollreisz (aki hangsúlyozta: továbbra sem ért egyet mindenben Pintér Bencével, s vele szembeni kritikáját is fenntartja) elmondta, végül miért döntött így. Azt is megkérdeztük tőle, miért nem a DK mellé állt, illetve az „összefogós” tárgyalások vitái, konfliktusai, a helyi előválasztás meghiúsulásának okai is szóba kerültek. Továbbá az is, hogy – mint Balogh József korábbi szocialista polgármester állította – tényleg Győr aranykora volt-e a Borkai-korszak? Ahogy a Dézsi Csaba András állítólagos bántalmazási ügye, az ennek kapcsán emlegetett videó kapcsán megkérdeztük Pollreiszt: számít-e rá, hogy róla is előkerülhetnek kompromittáló célzatú anyagok?
∗
Tavaly szeptemberben két polgármesterjelölt, Pintér Bence és Borkai Zsolt bejelentette indulási szándékát, karácsony előtt az Összefogás Győr részéről Balla Jenő is nyilvánosságra hozta jelöltségét. Idén januárban pedig a DK-s Glázer Tímea, Borkai Zsolt 2019-es összellenzéki kihívója tette meg ezt. Az MSZP csak ezután, február 20-án nevezte meg a jelöltjét az ön személyében. Miért vártak ezzel ilyen sokat?
Magyar Narancs: Harsányi Levente is indulhat Zugló polgármesteri címéért
A zuglói erőviszonyokról jelent meg írás a Magyar Narancs oldalán, amiben számba vették a kerület közelmúltbeli politikai életét, valamint latolgatták, kik indulnak a polgármesteri címért, és kik bukkanhatnak még fel. Ahogy megjegyzik, Zugló országos viszonylatban az ellenzék egyik legbiztosabb terepe, amiből az is következik, hogy mivel kevesebb energia megy el a kormánypárti jelöltekkel folytatott küzdelmekre, az ellenzéki oldal szereplői leginkább egymással viaskodhatnak a kerület irányításáért.
A cikkből kiderül, hogy a regnáló, a posztjáért újrainduló MSZP-s Horváth Csaba mellett polgármester lenne Zuglóban a momentumos Rózsa András és az egyelőre hivatalosan csak a Szikra Mozgalom támogatását bíró Sudár Orsolya is. Ők ketten az április 11. és 14. között megrendezendő előválasztáson is részt vesznek, ellenben Horváth Csabával, aki a lap szerint annak ellenére marad távolt, hogy 2018-ban még épp ő kardoskodott az előválasztás ötletéért azokban a kerületekben, ahol többen is pályáznának a pozíciókra.
Hármuk mellett a kormánypártok is adnak majd polgármester jelöltet, eddigi tudásunk szerint az egykori Fidelitas-elnök Borbély Ádámot. A Magyar Narancs most viszont arról ír, hogy forrásaik szerint „a közismerten zuglói kötődésű műsorvezető, Harsányi Levente (…) valamilyen konstrukcióban el fog indulni a polgármesteri címért”. A lap megkereste a médiaszemélyiséget, aki sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta az értesülést, csupán annyit mondott,
Ellenzéki polgármesterjelölt nélkül maradhat Miskolc két hónappal a választások előtt
A Borsod24 és a Telex is arról ír, hogy a várakozásoktól eltérően nem indul újra a polgármesteri címért Miskolcon Veres Pál, aki az ellenzék közös jelöltjeként úgy nyert 2019-ben, hogy 14 százalékpontot vert fideszes ellenfelére, Alakszai Zoltánra.
Veres tavaly februárban jelezte, hogy újraindulna a posztért, ahogy akkor írta, sem az eltökéltsége, sem az elkötelezettsége nem változott, az eltelt időben pedig sorban beállt mögé a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd és a Jobbik is. A DK és az LMP ugyanakkor másban gondolkodott, a korábbi hírek arról szóltak, hogy előbbi párt parlamenti képviselőjét, Hegedűs Andreát indítanák el a pozícióért, de hivatalos bejelentést nem tettek.
A Telex szerint figyelemreméltó ugyanakkor, hogy a DK az elmúlt hónapokban látványosan támadta Verest, a kritikák mellett pedig a munkáját is gátolták, például azzal, hogy a párt helyi képviselői nem szavazták meg a város költségvetését. A felek közötti ellentét oka, hogy a DK szerint Veres Pál – aki 2021 óta a Miskolci Egyetemet fenntartó vagyonkezelő alapítvány kuratóriumának is tagja – túlságosan jóban van a kormánnyal. Mint írják, a kormány tagjai rendszeresen Verest hozza példaként, amikor azt bizonygatja, hogy nem igaz az az állítás, hogy csak kormánypárti szereplőkkel töltötték fel a vagyonkezelő alapítványokat.
Rendőrt hívtak a független polgármesterjelöltre Győrben, mert be akart jutni a helyi közműcég épületébe
Megkíséreltem bejutni az épületbe, de először a biztonsági őrök, majd az általuk riasztott rendőrség állta utamat, utóbbiak végül kivezettek az önkormányzati cég területéről. Természetesen vissza fogok térni, nem adom fel
– írja a Facebookon közzétett bejegyzésében Pintér Bence győri független polgármesterjelölt, aki a Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. (GYHG) székházába próbált bejutni kedden, hogy átnyújtson egy bírósági végzést Nagy Csaba igazgatónak. Azt a dokumentumot, ami kimondja, hogy a cég köteles kiadni a közérdekű adatokat a 2021-2022-es alvállalkozói szerződéseiről.
Pintér beszámolója szerint januárban (egy év pereskedés után) az önkormányzati tulajdonú kukás céggel szemben indított közadatperben a Kúria kimondta, hogy a cégnek ki kell adnia alvállalkozói listáját. „El kell árulniuk, hogy mely cégnek, milyen munkára és mennyi pénzt fizettek ki adóforintjainkból 2021-ben és 2022-ben. A GYHG azonban a kúriai döntés ellenére sem hajlandó ezt elárulni” – írja Pintér, a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület civil jelöltje, aki időközben már a 2023-as adatokat is kikérte.
A fideszes Gór Csaba szerint ócska hazugság a felesége, Sebestyén Júlia elleni bántalmazási vád
Ócska hazugság ez az egész, nincs kétségem afelől, hogy megszüntetik a nyomozást
– mondta Gór Csaba fideszes politikus lapunknak a felesége, az Európa-bajnok műkorcsolyázó, Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése gyanújával indult eljárásról. Gór a Fidesz II. kerületi önkormányzati frakcióvezetője, egyúttal az egyik budai választókerületi elnöke.
Korábban úgy tűnt, hogy a júniusi 9-ei önkormányzati választásra a Fidesz őt építi fel II. kerületi polgármesterjelöltjének, ám hiába volt a „rangidős” helyi pártpolitikus, nem sokkal azután, hogy kiderült, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) hosszabb huzavona után a gyermekvédelmi hatósághoz fordult, egyúttal rendőrségi bejelentést is tett annak kapcsán, hogy Sebestyént több tanítványa és a szüleik panasszal illették, a kormánypárt másképp döntött. A 24.hu írta meg, hogy az új jelöltet, Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakost először a Fidesz berkeiben mutatták be, majd azt is bejelentették, hogy a sportoló lesz Őrsi Gergely, az újrainduló ellenzéki polgármester kihívója.
Bejelentették a Fidesz egri polgármesterjelöltjét
Vágner Ákos agrármérnököt, korábbi agrárkamarai vezetőt választotta egri polgármesterjelöltjének a Fidesz – tudatta a párt helyi szervezete hétfőn az MTI-vel. A 49 éves, egri születésű, jelenleg saját agrárszaktanácsadó irodáját vezető Vágner Ákos személyében olyan embert kértek fel a feladatra, aki képes békét, valamint egységet teremteni és ismét a fejlődés útjára állítani a várost – írták.
A közleményben idézték Vágner Ákost, aki kijelentette: amennyiben bizalmat kap az önkormányzati választáson, mindent megtesz azért, hogy a vármegyeszékhely minél gyorsabban fejlődési pályára álljon a jelenlegi stagnálás helyett. Emlékeztetett: gazdasági területen dolgozó szakemberként – csapatával együtt – az elmúlt négy évben több mint 20 milliárd forint beruházási támogatáshoz juttatta a térség vállalkozásait.
Eger polgármestere jelenleg a volt jobbikos Mirkóczki Ádám, de nincsen mögötte teljes ellenzéki összefogás, jelen állás szerint ugyanis a Demokratikus Koalíció és a Momentum is indít jelöltet a városban.
Kőbányán is lesz DK-Momentum csata a polgármesterségért
Gelencsér Ferenc, a Momentum elnök-frakcióvezetője a Facebookon jelentette be, hogy a Momentum, Stemler Diánát indítja a jövő évi önkormányzati választásokon polgármester-jelöltnek Kőbányán. Kőbányát jelenleg a fideszes D. Kovács Róbert vezeti, az ellenzékből a DK már novemberben bejelentette kihívóját, Mustó Géza jelenlegi alpolgármester személyében. Arról egyelőre nem esett szó, hogy lesz-e előválasztás, de ha mindkét ellenzéki jelölt indul a júniusban tartott polgármester-választáson, akkor könnyen újrázhat a fideszes polgármester, aki 2019-ben is 51 százalékkal nyert. Nem Kőbánya az egyetlen kerület, ahol mindkét ellenzéki párt saját jelöltet jelentett be, Budafokon, Pesterzsébeten és Csepelen is ez a helyzet.
A momentumos polgármesterjelölt élhető kerületet ígér a kőbányaiaknak.
A jelenlegi vezetésben nincs meg a kellő alázat ahhoz, hogy valóban képviseljék azokat akik megválasztották őket. Figyelmen kívül hagyják, az itt élők érdekeit, és nem nyújtanak érdemi segítséget a rászorulóknak
Kerpel-Fronius Gábort indítja az V. kerületben a Momentum
Budapest jelenlegi főpolgármester-helyettesét, Kerpel-Fronius Gábort indítja a Momentum polgármesterjelöltnek Budapesten az V. kerületben, közölte a párt csütörtökön.
A bejelentéséről szóló videójában Kerpel-Fronius azt mondja, az V. kerületnek új vezetésre van szüksége, és ha „ Fidesz játszótere marad a Belváros, akkor továbbra is a kiváltságos kevesek érdeke fog érvényesülni”.
A videóban a főpolgármester-helyettes és Gelencsér Ferenc mellett megszólal Soproni Tamás, Terézváros momentumos polgármestere is, akik elmondják, hogy Kerpel-Fronius elhivatottsága és szakértelme megkérdőjelezhetetlen.
Győri polgármesterjelöltként is folytatja az újságírást Pintér Bence, de ezentúl nem mondja magáról, hogy független
A független hírportál főmunkatársa ezentúl minden cikkénél jelezni fogja, hogy párhuzamosan politikus is.
Elbocsátották tanári állásából a Momentum csepeli polgármesterjelöltjét
Marosi Beatrix tankerületi vezető levelet küldött Dukán András Ferencnek, a Momentum oktatáspolitikusának, egyben középiskolai tanárnak, melyben közölte vele, hogy elbocsátják tanári állásából – derült ki a Momentum keddi közleményéből. A Momentum csepeli polgármesterjelöltje december óta nem tartotta meg az óráit, szolidaritást vállalva a korábban elbocsátott kollégáival.
Dukán a Facebook-oldalán arról ír, hogy az elmúlt félévben többször kereste Marosi Beatrixot, személyes találkozót is kért tőle, de hiába. Válasz helyett a tankerületi vezető elbocsátotta a középiskolai tanár Dukánt, arra hivatkozva, hogy december elseje óta nem tartotta meg az óráit.
„ (…) kevés ehhez mérhető fájdalomban volt részem életemben. Tíz éve vagyok a pályán, a tanítást, különösen az osztályomat pedig elmondhatatlanul szeretem. De nem hagyom megtörni magam, tovább küzdök a jobb Magyarországért, ahol az oktatás szabad és szolidáris” – írta bejegyzésében Dukán.
Lázár megerősítette, hogy Dézsi Csaba András lesz a Fidesz polgármesterjelöltje Győrben
Lázár János építés- és közlekedésügyi miniszter megerősítette, hogy Dézsi Csaba András lesz a Fidesz polgármesterjelöltje 2024-ben – írja az ugytudjuk.hu.
A mi politikai közösségünk és Magyarország kormánya hálás azért a professzor úrnak, hogy nehéz helyzetben nem hagyott bennünket cserben, vállalta a megmérettetést, és úgy tűnik, hogy jó polgármestere lett Győr városának, dr. Dézsi Csaba András számíthat a kormányra és a kormány is számít polgármester úrra. A lezárás nem azt jelenti, hogy az együttműködést befejezzük, hanem jelenti az összegzést és egy új korszak nyitányát is. Szeretném elmondani, hogy a polgármester úrral dolgozunk azon, hogy az önkormányzati választásokat követően, amikor ő újra polgármester és én még miniszter vagyok, akkor össze tudjuk tenni mindazt, amit a tárcám munkája és a város együttműködése jelenthet.
– fogalmazott Lázár. Az ugytudjuk.hu megjegyzi: érdekes részlet volt, hogy Lázár azt is megköszönte a győrieknek, hogy „a város mintegy 10 milliárd forinttal járul hozzá a szolidaritási adó keretében Magyarország költségvetéséhez”, amely adóról Dézsi már többször is elmondta, hogy az túlzott terhet jelent a városnak.
Öt polgármesterjelöltet mutatott fel Kunhalmi Ágnes
Íme öt név:
Fekete Zsolt, Salgótarján jelenlegi polgármestere
Máté Antal, Nyírbátor MSZP-s polgármestere