Best WordPress Hosting
 

Kiderült: mielőtt börtönbe ment K. Endre, akkor is felkereste az egyik bicskei áldozatot

via 24.hu => eredeti post link

Múlt vasárnap derült ki, hogy  bicskei pedofilbotrány egyik áldozatát felkereste a napokban az intézmény egykori igazgatóhelyettes, a kényszerítés miatt elítélt K. Endre. (Utóbbi elnöki kegyelme akkora botrányt okozott, hogy abba az államfő, Novák Katalin is belebeukott.) K. épp azt a fiatalt kereste meg, akinek a vallomása börtönbe nagyban hozzájárult ahhoz, hogy börtönbe kerüljön.

A két férfi nemrég egy parkban találkozott Budapesten, ez már a második alkalom volt rövid idő alatt. Először két hete kereste fel K. Endre a gyermekotthon egykori lakóját, hatezer forintot és egy doboz cigit adott neki és hajléktalanszállón lakó édesanyjának, és be is vásárolt nekik. Ezért cserébe (a fiú állítása szerint tudatmódosító szerek hatása alatt) az egykori áldozat videóra mondta azt, amit K. Endre mondott neki, olyan mondatokat, amelyek a volt igazgató ártatlanságát igazolnák.

A szombat esti RTL Híradóból most kiderült: nem ez volt az első alkalom, hogy K. Endre bepróbálkozott.