Március végéig egyetlen kegyelmi ügyben sem döntött sem Novák Katalin volt, sem Sulyok Tamás jelenlegi államfő. A hvg.hu az Igazságügyi Minisztérium statisztikájára hivatkozva azt írja, a két elnök egyetlen kegyelmi kérvényt sem utasított el.
A portál szerint aligha volt olyan a rendszerváltás óta, hogy egy teljes negyedévig ne szülessen kegyelmi döntés, noha K. Endre ügyét csak februárban robbantotta ki az önmagát azóta Vidéki prókátornak nevező ügyvéd. (A botrányba bukott bele Varga Judit volt igazságügyi miniszter és Novák Katalin.)
Arányaiban az eddigi köztársasági elnökök közül csak Göncz Árpád hagyott jóvá több kegyelmi kérvényt, mint Novák Katalin. A hvg.hu közérdekű adatigénylésben kérte ki a Sándor-palotától, illetve a szaktárcától, hogy eddig hány olyan eset volt, amikor az igazságügyi miniszter felterjesztésében nem javasolta a kegyelmet, azt mégis megadta az államfő, ám érdemi választ nem kapott.