Best WordPress Hosting
 

Könnyebb kifizetni az ázsiai vendégmunkásokat, mint hazacsábítani külföldről a románokat

via g7.hu => eredeti post link

A vendégmunkások növekvő száma nemcsak Magyarországon vált témává a közelmúltban, hanem a környező országokban is. Noha a térség munkaerőpiaci problémái között régóta stabil helye van az elvándorlásának, néhány éve a posztszocialista országok egyikéből lett a bevándorlók egyik leggyakoribb célpontja az Európai Unión belül.

Inkább fogadják, mint küldik a vendégmunkásokat a lengyelek

Ez az ország Lengyelország, ahol már a 2010-es években is kimagasló volt a letelepedési engedélyekért folyamodók száma – érdekesség, hogy ekkoriban a lengyelek az európai uniós vendég- és idénymunkás-kibocsátó országok sorában Románia és Bulgária után a harmadik helyet foglalták el. A 2021-ben Lengyelországban kiadott 967 ezer engedély az unióban kiadott összes jóváhagyás egyharmada volt, és több mint kétszer annyi, mint bármely más tagállamban. A Lengyelországba vándorlók ráadásul zömmel, 82 százalékban munkavállalási céllal érkeztek, míg ez az arány az unió egészében csak 45 százalék volt.