Best WordPress Hosting
 

Kormányzati hátszéllel kezdene megaberuházásba Jellinek Dániel cége Dél-Budán, az önkormányzat a lakosság segítségét kéri

via 24.hu => eredeti post link

Méretes beruházásba fogott a Jellinek Dániel milliárdos által felügyelt Lowell120 Invest Kft. Dél-Budán, az egykori Villamosszigetelő és Műanyaggyár telephelyén, a Fehérvári út – Galvani utca – Szerémi út – Barázda utca által határolt, csaknem 8 hektáros telekre egy 1880 lakásos lakótelepet fog felhúzni. Ebben már nem tudja megakadályozni a helyi önkormányzat, ugyanis a kormány kiemelt beruházássá nyilvánította a projektet, vagyis ezzel felülírta az önkormányzat változtatási tilalmát – írta az Mfor.hu.

Az XI. kerületi önkormányzat szerint mérhetetlenül megnőne a gépjárműforgalom és a beruházás „kezelhetetlen mértékű többletterhelést jelent Kelenföld egészségügyi, oktatási és közlekedési infrastruktúrájára.” A testület portálhoz eljuttatott nyilatkozata szerint ugyanakkor tárgyalni akar a beruházóval és szeretné kisebbre venni a megépítendő lakások számát, egyúttal szakmai érvekkel alátámasztva tiltakozott a kormányhivatalnál és arra kérte a lakosságot, hogy február 25-ig küldje el aggályait a zöldhatóságnak. Ennek az összegző állásfoglalása még nem született meg.

A környék általános terhelése komoly aggodalmak forrása lehet, ha tényleg a tervezett méretű lesz az újabb lakónegyed. Valójában arról van szó, hogy – a projekteket összeadva – egy viszonylag szűk területen közel tízezer új lakás jelenik meg, és sem a közúti, sem a szociális infrastruktúra nincs felkészülve erre.