Best WordPress Hosting
 

Osváth Zsolt: A tartalomgyártók még nem érték el a céljukat a tüntetéssel

via 24.hu => eredeti post link

Ha az a siker fokmérője, hogy ennyi embert utcára tudtunk szólítani, akkor a siker valóban hatalmas. Ha pedig az, hogy pedofilok, pedofil bűnsegédek továbbra is szabadon járkálhatnak az utcán, és olyan kegyelmi döntések születhetnek, amik egyáltalán nem átláthatók, és amikről így még csak nem is tudhatunk, akkor még nem értük el a sikert

– mondta Osváth Zsolt, a ZSHOWtime YouTube-csatorna házigazdája a 24.hu-nak, aki nyolc ismert tartalomgyártóval Odakint most szörnyek járnak címen szervezett civil, politikai pártoktól független, egyúttal rég nem látott méretű tüntetést a kegyelmi botrány kapcsán, illetve ugyanezen a néven egy társadalmi kezdeményezést is indítottak.

A tartalomgyártók közéleti szerepvállalása népszerűnek bizonyult, sok tízezer ember ment ki tüntetni a Hősök terére pénteken a gyermekek védelmét követelve és az áldozatok mellett kiállva, miután Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit fideszes EP-listavezető is belebukott K. Endre kegyelmi botrányába. Osváth és más szervezők szerint a térre be nem férő emberekkel együtt a 150 ezer is konzervatív becslés lehet a tüntetésen résztvevők számát illetően.