Best WordPress Hosting
 

Pokorni a tanári pályára térne vissza, mert elege lett a politikából

via 24.hu => eredeti post link

Harminc év után visszatérhet tanítani Pokorni Zoltán, miután októberben lejár a polgármesteri mandátuma. „Szeretnék olyan munkát végezni, ami nem a közügyekkel kapcsolatos. A legvalószínűbb, hogy az eredeti foglalkozásomhoz térek vissza. A Toldy Ferenc Gimnáziumban tanítottam 1994-ig, aztán kerültem a parlamentbe. Szeretnék újból tanítani, remélem lesz erre módom” – nyilatkozta a Hegyvidék című kerületi lapnak.

A 24.hu úgy tudja, hogy a közoktatásba térne vissza az eredetileg magyar-történelem szakos végzettségű politikus, aki sokáig a Fidesz oktatáspolitikusa, 1994-től országgyűlési képviselő, 1998 és 2001 között oktatási miniszter is volt, és 2006 óta a XII. kerület polgármestere. Pokorni – aki rövid ideig a Fidesz elnöke is volt – nemrég töltötte be a 62. életévét, vagyis csak három éve van hátra nyugdíjig, de nincs akadálya annak, hogy akár nyugdíjasként is tanítson, sőt a jelenlegi szabályok kifejezetten kedveznek a nyugdíjas tanároknak, mivel 2023 szeptemberétől teljes állásban dolgozhatnak a nyugdíjuk megtartása mellett.

Pokorni azt is megmagyarázta, miért nem indul a polgármester-választáson, és hagyja ott a politikai pályát.