Best WordPress Hosting
 

Ügyvédkör elnöke: Völner Pált akár fel is menthetik

via 24.hu => eredeti post link

Az Ügyvédkör elnöke szerint a Völner–Schadl-ügy büntetőperében a Fővárosi Törvényszéken folyó jelenlegi eljárást a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvétel „nem fogja befolyásolni, mert egyelőre a vád adott”. Az Indexnek Horváth Lóránt azt mondta, szerinte nem is a Schadl–Völner-üggyel kapcsolatban hallgathatta ki a volt igazságügyi minisztert az ügyészség, hiszen feljelentés elmulasztása volt a gyanú.

Nagy valószínűséggel a Diákhitel Központ túlárazott szerződéseivel kapcsolatban hallgatták ki. Tudniillik, kedden történt a Magyar Péter bizonyíték szolgáltatása és szerdán hallgatták meg Varga Juditot, és nehezen tudom elképzelni, hogy egy nap alatt beidézték tanúnak a hangfelvételen elhangzottak miatt, erre várhatóan később kerül sor.

Az ügyvéd szerint a Völner–Schadl-ügy vádirata akkor változhat, ha a hangfelvétel miatt  nyomozást rendelnek el, és az ügyek egyesítésével a Magyar Péter-ügy becsatlakozna a jelenlegi eljárásba. Horváth Lóránt szerint Völner Pál ellen közvetett bizonyítékok vannak, így a volt államtitkár „felmentésével kapcsolatos bizakodása nem alaptalan”, Schadl Györgynek, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnökének pedig kisebb lehet a büntetése, mint amit a közvélemény gondol. (Az Ügyvédkör elnökségi tagja Bárándy Péter volt szocialista igazságügyi miniszter, Magyar Péter egyik jogi képviselője.)