A Telex információi szerint valóban szólhattak Völner Pál igazságügyi államtitkárnak arról, hogy nyomozás folyik Schadl György ellen, csakhogy ez nem fél évvel a letartóztatása előtt történhetett, mint ahogy azt Magyar Péter az ügyészségen állította, hanem csak az őrizetbe vétele előtt két nappal, 2021. november 3-án.
A lap szerint november 3-án behívatták a Karmelita Kolostorba Völnert, akit minden bizonnyal ekkor figyelmeztettek arra, hogy megfigyelik a végrehajtók elnökét. Mindezt igazolja, hogy a lehallgatási jegyzőkönyvek szerint ettől a naptól változás állt be Völner és Schadl viszonyában. A Völner Karmelitában tett látogatása utáni első telefonbeszélgetésükben az államtitkár igyekezett lerázni Schadlt, aki nem is értette, miért váltott hirtelen hangnemet a politikus.
2021. október végén Schadl György találkozni akart négyszemközt Völner Pállal, akinek akkor már – az ügyészség szerint – hónapok óta rendszeresen adott át több millió forintos összegeket készpénzben. November 4. csütörtök reggelre már eleve meg volt beszélve egy találkozójuk négyesben két ismerősükkel, de Schadl ragaszkodott hozzá, hogy előtte valamikor négyszemközt is egyeztessenek, a nyomozók szerint azért, mert Schadl ismét pénzt adott volna át az államtitkárnak.