Hazai pályán egy gólos előnyt tudott kiharcolni a magyar csapat, ez Dániában nem volt elég.
Nap: 2024. május 1.
Megszólalt a szövetség a kapitányt lebohócozó hokisról
Galló Vilmos kemény szavakkal kritizálta Don MacAdamet, a szövetség szerint a nyilatkozata nem volt profi sportemberhez méltó.
Elfogadták második olvasatban is a külföldiügynök-törvényt Grúziában
Mindeközben a tbiliszi parlament épülete előtt tüntetők ellen a hatóságok vízágyúkat, könnygázt, gumilövedékeket vetettek be tömegoszlatásra.
A 12 gyerekes anya elárulta az egyik kedvenc ételük receptjét
A 45 éves Zoe Sullivannek és férjének, a 48 éves Bennek 12 gyermeke van:
a 19 éves Elisabeth,
a 17 éves Olivia,
Ismét járható az M5-ös
Ismét járható az M5-ös
Könnygázt vetettek be a tüntetőkkel szemben Tbilisziben
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke elítélte a tüntetők ellen Tbilisziben alkalmazott erőszakot, és arra sürgette Grúziát, hogy kövesse az európai integráció útját, miközben a grúzok demokráciához való ragaszkodását méltatta.
Több százezer forintot adtak össze egy autista kisfiú családjának
A többszörösen hátrányos helyzetben élő családnak hatalmas segítség a közösség összefogása.
Amerika szerint az oroszok megsértették a vegyifegyver-egyezményt
Oroszország megsértette a nemzetközi Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény (CWC) rendelkezéseit klórpikrin bevetésével ukrán csapatok ellen, illetve tömegoszlató vegyületek harcászati alkalmazásával – állította az amerikai külügyminisztérium szerdán közzétett közleményében.
Az ilyen vegyületek használata nem elszigetelt eset és feltehetően az orosz erők azon törekvése hajtja, hogy az ukrán csapatokat kimozdítsák állásaikból és taktikai előnyöket érjenek el a csatatéren
– áll a közleményben. Oroszország eddig nem reagált a vádakra.
A nap legfontosabb hírei – 2024.05.01.
Netanjahu a tűzszünetről: a háború lezárása kizárt
A lengyel és a német külügyminiszter szerint Vlagyimir Putyin nem diplomáciai eszközökkel győzhető meg a konfliktus befejezéséről
Magyar Péter: Elindulunk a fővárosi választáson
Megszűnt az útlezárás a 4-es számú főúton
Megszűnt az útlezárás a 4-es számú főúton
Vegyi fegyvert vethettek be az oroszok
Oroszország megsértette a nemzetközi Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény (CWC) rendelkezéseit klórpikrin bevetésével ukrán csapatok ellen, illetve tömegoszlató vegyületek harcászati alkalmazásával – állította az amerikai külügyminisztérium szerdán közzétett közleményében.
Nem változtatott a Fed az irányadó dollárkamaton
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az 5,25-5,50 százalékos irányadó dollárkamat-tartományon szerdán végződött kétnapos kamatdöntő ülésén.
Halálos baleset történt a IX. kerületben
Az M5-ös autópálya mindkét forgalmi sávját lezárták a centrum irányába.
Magyar Péter: A fővárosban a Tisza Párt nélkül sem a Fidesz, nem a DK nem tud majd többséget szerezni
Magyar Péterék célja az, hogy a Tisza Párt olyan erővé váljon, amely kontrollt tud gyakorolni minden megyében a bal- és a jobboldal fölött.
Ezt a nyarat még sokáig emlegetni fogjuk a meteorológusok szerint
Megölt egy kazah férfi egy ukránt a Nagykőrösi úton
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2024. május 1-én 1 óra 5 perckor érkezett bejelentés, miszerint Budapesten a XXIII. kerületben két férfi összeverekedett, és egyikük vérzik, írja a Police.hu.
Az elsődleges adatok szerint a XXIII. kerületi Nagykőrösi úton található egyik épületben egy 44 éves kazah állampolgárságú férfi szóváltást és dulakodást követően többször megszúrt egy 48 éves ukrán állampolgárságú férfit.
A megszúrt férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A BRFK Életvédelmi Osztály emberölés bűntett gyanúja miatt indított büntetőeljárást. Az elkövetőt a rendőrök a helyszínen elfogták, elszámoltatása folyamatban van.
Körömrágós meccsen kapott ki a Veszprém, lemaradt a BL négyes döntőjéről
Kikapott 33-28-ra a dán Aalborg otthonában, így a negyeddöntőben kiesett a Telekom Veszprém a kézilabda Bajnokok Ligájában. A magyar csapat 2014-ben debütált a kölni négyes döntőben, azóta először fordult elő, hogy két egymást követő szezonban lemaradt a végjátékról.
A Veszprém egy héttel ezelőtt nagy csatában győzött 32-31-re, ugyanakkor a visszavágóra úgy indult el, hogy kapusedzője, Sterbik Árpád kórházba került: rosszul érezte magát és kiderült, hogy szívinfarktust kapott, de a gyors orvosi közbelépésnek köszönhetően már jobban van, csütörtökön várhatóan elhagyhatja az intenzív osztályt.
Jól kezdte a dániai visszavágót a magyar csapat, az első két gólt a Veszprém szerezte, és ugyan kiegyenlített az Aalborg, 6-3, majd 7-4-re is a vendégek vezettek. Ekkor azonban szétesett Momir Ilic csapatának játéka, a kapuban elmaradtak a bravúrok, kimaradtak a támadások is, az Aalborg pedig fordított, 8-8 után pedig fokozatosan kézben tartotta a meccs alakulását, olyannyira, hogy Hald Jansen találata után 18-14-es előnnyel mehetett szünetre.
Kizuhant egy kisgyerek az ötödikről, de egy hét után már haza is engedték a kórházból
A hároméves gyermeket bordatöréssel kórházba szállították, de egy héttel később már haza is mehetett, hogy otthon gyógyuljon.
Halálos baleset miatt lezárják az M5-ös autópálya fővárosi szakaszát
Budapest IX. kerületében az autópálya mindkét forgalmi sávját a centrum irányába lezárták – írja a Police.hu.
Gyengült a a brit gyáripari aktivitás.
Rövid fellendülés után ismét visszaesést jelez a brit feldolgozószektor aktivitási mutatója. Az S&P Global havi felmérése szerint a brit gyáripar szezonálisan kiigazított beszerzésimenedzser-indexe (BMI) áprilisban 49,1-re süllyedt a márciusban mért 50,3-ról.