Az egy pontnak is örülhetett otthon az Empoli ellen a Milan, amely kilenc emberrel fejezte be a találkozót Diego López kiállítása (a 16-oson kívül védett) és Gabriel Paletta kései sérülése (már nem tudott cserélni Inzaghi) miatt. Szűk félórán át előnyben volt ugyan a hazai alakulat Mattia Destro első milanos találatával, de a veterán Massimo Maccarone egyenlíteni tudott. A Rossoneri a legutóbbi hét bajnokijából mindössze egyet nyert meg. Az Empoli öt pontra eltávolodott a kiesőzónától.
Kategória archívum : Sporthiradó
Világcsúcs Barcelonában
Florence Kiplagat az eddigi legjobb idővel győzött a női félmaratonon, s közben megdöntötte a 20 kilométeres táv világcsúcsát is a barcelonai nemzetközi versenyen.
Mikor álljon fel a Roma, ha nem most?
A megtorpant Romára a pontlevonás előtt álló, szinte biztosan kieső utolsó vár a Serie A 23. fordulójában.
Horvátverés: tornagyőztes pólósok
A világbajnok magyar férfi vízilabda-válogatott az Egyesült Államok csapata felett pénteken aratott 21-11-es siker után szombaton Horvátország olimpiai címvédő együttese ellen is győzött a Volvo Kupán, így már biztos, hogy megnyerte a hagyományos nemzetközi tornát.
Fordított és negyeddöntős a Liverpool
Folytatta kiváló sorozatát a Liverpool, amely hátrányból fordítva győzött a Crystal Palace otthonában, ezzel a negyeddöntőbe jutott az angol FA-kupában szombaton. Adam Lallana és Daniel Sturridge talált be.
Kiesett a Siófok és a Dunaújváros is
A Siófok számára kevésnek bizonyult az otthon szerzett ötgólos előny, mivel a szombati, ausztriai visszavágón nyolc góllal maradt alul a Hypo NÖ-vel szemben a női kézilabda KEK nyolcaddöntőjében.
Hosszú három arannyal folytatta
A nyitónapi egy arany és három bronz után szombaton három első helyet szerzett Hosszú Katinka Amiens-ben, a franciaországi hagyományos nemzetközi úszóversenyen. Verrasztó Dávid egyszer győzött.
A Real visszatért a helyes útra
A Real Madrid 2-0-s sikerrel tért vissza a helyes útra a La Liga 23. fordulójában a Deportivo La Coruna ellen.
Győzelmével BL-negyeddöntős a Győr
A címvédő Győri Audi ETO KC bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, miután szombaton, a középdöntő 3. fordulójában hullámzó játékkal 31-27-re legyőzte a vendég francia Metz csapatát.
Kungfugól Ibrától, de a végén PSG-csőd
A Paris Saint-Germain a 90. percig 2-0-ra vezetett, ám mégsem nyert a Caen ellen a Ligue 1 25. fordulójában.