A konvencionális mutatókkal mért gazdasági növekedési paradigma meghaladásának gondolata nem új keletű. Tavaly volt ötven éve, hogy a Római Klub 1972-ben közreadta első jelentését A növekedés határai (The Limits to Growth) címmel, amely két évtizednyi világgazdasági konjunktúra-időszakot követően elsőként hívta fel a tágabb nemzetközi közvélemény figyelmét arra a tényre, hogy lehetetlen a végtelenségig fenntartani a termelési és fogyasztási mutatókon alapuló gazdasági növekedést. Idén pedig Ernst Friedrich Schumacher A kicsi szép – Tanulmányok egy emberközpontú közgazdaságtanról (eredeti címén: Small Is Beautiful: A Study of Economics As If People Mattered) című ikonikus könyve lett ötvenéves, amelyben a szerző szemléletesen mutatja be, hogy miért téveszme a gazdasági kibocsátás kényszeres maximalizálására törekedni. Ennek alternatívája az optimális méretekre és mértékekre törekvés lehetne.
A fent említett művek megjelenése óta eltelt fél évszázadan kisebb mozgalommá vált a leggyakrabban használt formális gazdasági mutatót, az egy főre eső bruttó hazai összterméket (angol rövidítéssel: GDP-t) kiegészíteni és/vagy helyettesíteni hivatott alternatív mérőszámok kidolgozása és kiszámítása – vagy jobb híján becslése – a világ országaira, ami társadalomtudomány-elméleti és módszertani viták sokaságát eredményezte, és eredményezi mindmáig.
A hagyományos közgazdasági növekedési paradigmával szembemenő alternatív mérőszámok sajátossága, hogy kisebb-nagyobb mértékben figyelembe vesznek a gazdasági-piaci szempontokon túl társadalmi, környezeti és/vagy politikai szempontokat is, mint például a jövedelmi egyenlőtlenséget, születéstől várható élettartamot, ökológiai lábnyomot, nemek közötti egyenlőtlenséget, szubjektív jóllétet és elégedettséget, emberi és állampolgári jogok érvényesülését stb. A teljesség igénye nélkül néhány ismertebb kompozit mutató, amelyeket különböző szervezetek nemzetközi szakértői készítenek, számolnak ki és publikálnak rendszeres időközönként országadatok alapján: