Best WordPress Hosting
 

Tanácsadóként kap fizetést a veszprémi kórház tavaly elbocsátott igazgatója, a gazdasági igazgatót pedig többször is figyelmeztették

Egy megye, egy jogi személy – 2021 óta ez a kórházrendszert is vastagon érintő egészségügyi átalakítás egyik tételmondata. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a megyei kórházak irányító szervezetek lettek és átvették a megyén belüli kisebb városi kórházak gazdasági feladatainak ellátását. Úgy tűnik, a gazdasági integráció Veszprém vármegyében nem zajlik teljesen zökkenőmentesen. 

A 24.hu információja szerint számos jogszabályt megsértett, ezért több figyelmeztetésben is részesült a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház gazdasági igazgatója, aki pályázik az intézmény főigazgatói posztjára is. Farkas Mária Anna az ajkai Magyar Imre Kórház 2022-ben keletkezett fedezetlen kötelezettségvállalásait nem jelentette a Belügyminisztériumnak,  ezért az Országos Kórházi Főigazgatóság írásbeli figyelmeztetésben részesítette, valamint egy 14 pontos intézkedési tervet írt elő számára. A terv betartását az OKFŐ tavaly ellenőrizte, és arra jutott, számos pontját nem teljesítették, így másodszorra is írásbeli figyelmeztetést írt elő az OKFŐ a gazdasági igazgatónak, márpedig két elmarasztalás azt jelenti, fel lehet menteni gazdasági igazgatói pozíciójából – derül ki a lapunk birtokába került dokumentumokból. 

2021. december 1. óta a kijelölt megyei kórház, vagyis a Csolnoky Ferenc Kórház több, a megyében található városi kórház gazdálkodási feladatait látja el. Az irányított városi társintézmények a veszprémi kórház esetében az ajkai, a pápai, a zirci és a tapolcai kórház. Vagyis mindegyik kisebb város kórházának gazdasági feladatait a kiemelt megyei kórház látja el, a veszprémi esetében Farkas Mária Anna.

Azonnali hatállyal lemondott az ajkai kórház főigazgatója

Azonnali hatállyal visszaadta főigazgatói megbízatását dr. Nagy Zoltán, az ajkai Magyar Imre Kórház főigazgatója, írja az Ajkai Szó.

Nagy Zoltán a lap megkeresésére közölte, a hír igaz.

A felmondásomat azonnali hatállyal nyújtottam be indoklás nélkül egyéni elhatározás alapján. Orvosként, tudásommal, továbbra is az ajkai lakosokat kívánom szolgálni

RTL: Nem kaptak bért és végkielégítést a veszprémi kórház takarítói, miután decemberben felmondtak nekik

Körülbelül 200 kórházi dolgozó nem kapott bért és végkielégítést, miután tavaly decemberben felmondtak nekik Veszprémben és Ajkán – állítják az RTL Híradójának az érintettek.

Tavaly december 15-én 110 takarítónak és körülbelül 30 karbantartónak mondtak fel a veszprémi kórházban. Egyikük a csatornának azt mondta, hogy a kórház betegségre hivatkozva késik a kifizetésekkel.

A veszprémi kórház azt közölte, február 5-ig elutalják a pénzt.

Elítéltek egy hibázó ajkai orvost, akinek két betege meghalt

Tíz hónap fogházbüntetésre ítélt hétfőn a bíróság egy ajkai traumatológust, aki két beteg ellátása közben hibázott 2020-ban és 2021-ben; a büntetés végrehajtását egy év próbaidőre felfüggesztették – számolt be az RTL Híradó. Mindkét páciens meghalt.

Az ügyészség szerint a nyugdíjaskorú orvos nem megfelelően, felületesen kezelt őket, alapvető vizsgálatokat mulasztott el, ezért vádolták meg foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel. A vádlott ügyvédje szerint az eset a vidéki kórházakban tapasztalható orvoshiány problémáira mutat rá, a traumatológusok túlhajszoltak, sokat ügyelnek, a sürgősségi ambulancia és a műtő, valamint a baleseti osztály között ingáznak, két-három orvos munkáját látják el egyszerre. Azt is megjegyezte, hogy védence több mint negyven évig lelkiismeretesen végezte a munkáját.

A bíróság szerint az orvos hibázott, de ok-okozati összefüggés nem állapítható meg hibája és a betegek halála között. Ezért nem tiltották el a foglalkozásától, tovább dolgozhat az ajkai Magyar Imre Kórházban.