A közép-koszovói Poklek falu egyik családi háza ma már múzeum, amely egy 1999-ben elkövetett kegyetlen mészárlással szembesíti a látogatókat. Az otthonban, ahol menedéket keresve zsúfolódtak össze albán családok, ötvenhárom embert, köztük gyerekeket öltek meg a szerbek.
Archívum címkék: Aktuális
Az ukrán fronton vonulnak fel a világ legprofibb automata ágyúi
A Svédországtól kapott Archer automatizált ágyúkat is bevetette az ukrán hadsereg a Donyecki területen. A jelenleg a világ legjobbjának tartott önjáró lövege több mint ötven kilométerre lévő célpontokat is képes eltalálni. A művelethez mindössze húsz másodpercre van szüksége.
Romániában megnyílt az első közösségi finanszírozásból épült kórház
Románia új közösségi finanszírozású, rákos gyerekeket gyógyító kórháza világos és tetszetős. Kitűnik a környező szürke bukaresti létesítmények közül – már csak azért is, mert ez az ország első kizárólag adományokból épített kórháza.
Nyugdíjba vonulása előtt még egy nagy dobásra készül Franciaország atom-tengeralattjárója
Toulon kikötőjének haditengerészeti dokkjaiban utolsó nagy NATO-s bevetésére készítettek elő egy francia nukleáris meghajtású tengeralattjárót. Az alkalomból az AP-t felengedték a Rubis osztályú tengeralattjáró fedélzetére, amelyet hamarosan felvált a támadó tengeralattjárók új generációja.
Kvíz: Mennyit tud az EP-választásokról?
Célegyenesbe ért a választási kampány, egy hónapon belül szavazhatunk – az önkormányzatoké mellett – az Európai Parlament összetételéről. De vajon mindent tudunk, és amit tudunk, azt jól tudjuk az EP-választásokról? Kvízünkből kiderül.
Ilyen az újságírók élete a tálib uralom alatt
A sajtószabadság elnyomása nyomán jelentősen megváltozott az újságírók munkája Afganisztánban, ahol súlyosan korlátozzák, miről és hogyan tudósíthatnak vagy kikkel készíthetnek interjút.
A pápa a demográfiai válság hatékonyabb kezelését kéri a kormányoktól
A kormányoknak „komoly és hatékony” politikát kell folytatniuk a családok érdekében, hogy megbirkózzanak a születésszám csökkenésével és az elöregedő népesség problémáival – mondta Ferenc pápa pénteken. Arra buzdította a fiatalokat, hogy bízzanak a jövőben.
Rafahból is menekülnek a palesztinok, miután az izraeli csapatok légi és szárazföldi támadást indítottak
Izrael légicsapásokat hajtott végre Rafahban, és felszólította a palesztinokat, hogy ürítsék ki a város azon részeit, ahová eddig több mint egymillió ember menekült a hét hónapja tartó háború elől. Az UNICEF adatai szerint több mint százezren hagyták el a települést öt nap alatt.
Ukrajna szerint Oroszország szárazföldi offenzívát indított Harkiv környékén
Oroszország szárazföldi offenzívát indított a határon túlról az északkelet-ukrajnai Harkivi terület ellen. Folynak a harcok, a civileket evakuálják – közölték ukrán tisztviselők pénteken.
Észak-Macedónia új elnöke az ország régi nevét kéri vissza
Gordana Sziljanovszka-Davkova, aki hosszú ideig volt egyetemi tanár, most arra készül, hogy a politika oktatását a gyakorlására cseréli fel, miután elsöprő győzelmet aratott Sztevo Pendarovszki hivatalban lévő észak-macedóniai elnökkel szemben.
Atomfegyver-gyakorlat után „globális harccal” fenyegetőzött Putyin a győzelem napján
Vlagyimir Putyin orosz elnök győzelem napi beszédében azzal vádolta a Nyugatot, hogy globális konfliktust kockáztat, és kijelentette, hogy senki sem fenyegetheti a világ legnagyobb atomhatalmát.
Izrael a fegyverszüneti tárgyalások befejeztével újabb csapásokat mért Gázára
Izrael újabb légicsapásokat intézett pénteken a Gázai övezet ellen, miután a fegyverszüneti megállapodásról tárgyaló delegációk ismét eredmény nélkül távoztak a kairói megbeszélésekről.
Ismét emelkedésnek indultak az árak
Kismértékben ugyan, de gyorsult az infláció. A statisztikai hivatal szerint 3,7 százalékkal emelkedtek az árak áprilisban egy év alatt.
Magyar Péter adománya miatt megpróbálják lejáratni a gyermekszegénység ellen küzdő alapítványt
Az Igazgyöngy Alapítvány vezetőjét, L. Ritók Nórát próbálták meg lejáratni cikkekkel és videókkal több, a kormány üzeneteit visszhangzó oldalon, miután a szervezet elfogadta Magyar Péter elárverezett napszemüvegének árát, hárommillió forintot, amit három, szegénységben élő családnak továbbítanak.
A szélsőjobb hajnala és a zöldmegállapodás alkonya? – egy hónap múlva tartják az uniós választásokat
Az Európai Unió csütörtökön tartja az idei Európa-napot. Az unalmas ünnepségek helyett most minden szem az egy hónap múlva esedékes európai parlamenti választásokra szegeződik, ahol a szélsőjobb meredek felívelésére számítanak, és arra, hogy az unió eltávolodhat eddigi klímapolitikájától.
A második világháborús győzelem napja Putyin uralmának pillére
Oroszország csütörtökön látványos, hazafias díszbe öltözött a győzelem napjára. A náci Németország legyőzésének ünnepét Putyin elnök csaknem negyedszázados hatalma oszlopává és ukrajnai katonai akciója igazolásává változtatta.
Izrael-ellenes demonstrációk Európa egyetemein
Az Egyesült Államokban kezdődtek, de mostanra Európa egyetemeire is átterjedtek azok a tiltakozások, amelyeket a hallgatók folytatnak Izrael Gázai övezetben folytatott háborúja ellen. Az aktivisták egyetemi campusokat foglaltak el.
Biden: Az Egyesült Államok nem szállít olyan fegyvereket Izraelnek, amelyeket felhasználhatna Rafah megtámadásához
Joe Biden szerda este közölte: nem szállítanak olyan támadófegyvereket, amelyekkel Izrael teljes körű offenzívát indíthatna Rafah, a Hamász utolsó nagy gázai fellegvára ellen. Az amerikai elnököt annak a több mint egymillió civilnek a sorsa aggasztja, akik a városban leltek menedékre.
„Tisztelettel és szeretettel” fogadták Szerbiában a kínai elnököt
Nagy pompával fogadta Aleksandar Vučić szerb elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget és feleségét, Peng Li-jüant szerdán Belgrádban.
Újabb politikust támadtak meg Németországban
Az utóbbi napok során több választott tisztségviselőt is támadás ért Németországban. Sokakat aggodalommal tölt el a jelek szerint fokozódó politikai erőszak.