Best WordPress Hosting
 

Golovin nem kertelt: Megverjük Japánt és kijutunk az olimpiára

A magyar csapat csütörtöktől vasárnapig a Főnix Arénában sorrendben Kamerun, Svédország és Japán ellen lép pályára a két kvóta egyikéért.

A távol-keleti ország csapataival két, egyaránt sikertelen olimpiai selejtezőtornán is találkozott idén magyar válogatott: a női kosárlabdázók február 9-én Sopronban 81-75-re győztek ugyan, ám végül nem tudták megszerezni az indulási jogot. Egy nappal később a férfi jégkorongozók Budapesten 2-1-re kaptak ki Japán legjobbjaitól, így ugyan nem jutottak tovább kvalifikációs csoportjukból, végül a fehéroroszok kizárása miatt mégis folytathatták.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e ezúttal a harmadik a magyar igazság, Golovin Vlagyimir az MTI-nek azt mondta:

Az orrtörése után pótbehívót kapott a magyar átlövő

A női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya pótbehívót küldött Mosonmagyaróvár játékosának, Albek Annának.

A magyar csapat április 11. és 14. között olimpiai selejtezőn vesz részt, az előzetesen kihirdetett 18 fős keretből pedig kimaradt a jobbátlövő. A klub honlapja azonban arról számolt be, hogy bár nincs még száz százalékos állapotban, pótbehívót küldött neki Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány.

Albek április 8-án kivizsgálásokon vesz részt, majd a válogatott orvosi stábja és a játékos klubja közösen dönt pályára lépéséről.

Az olimpiai selejtező előtt a magyar átlövő orrtörése okoz gondot a kézikapitánynak

A magyar szövetség kitért arra, orrtörése után Albek Anna egyelőre nincs olyan állapotban, hogy meghívót kaphasson.

A jövő hét folyamán újabb vizsgálaton esik át jobbátlövőnk, amennyiben az alapján pozitív visszajelzést kapunk, pótbehívót küldünk neki, így már akár a felkészülés kezdetén csatlakozhat a kerethez

– mondta Golovin.

Magyar kézikapitány: Egyszerre dobbant a játékosok szíve

„Az utolsó 20 perc meghatározta az egészet. Így szerettük volna kezdeni a mérkőzést, de sok minden nem működött. Aztán a játékban egyszerre dobbant a játékosok szíve. Ha valamit akarunk, azért küzdeni kell. Az utolsó húsz percben, amikor már azt gondoltuk, elment a hajó, akkor annyira együtt voltunk, hogy… Nehéz bármit is mondani” – mondta az M4 Sport kamerája előtt Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány.

Arra a kérdésre, hogy akkor ez a győzelem a fej és a szív diadala volt és nem a taktikáé, Golovin helyeselt.

Így van. A taktika marad az öltözőben… Nagyon okosak voltak a játékosok, nem adtunk el labdát, Bíró védett, Klujber belőtte a heteseket.

Golovin: Volt egy szakasz, amikor megvoltak a helyzetek, utána szépen lassan elfogytunk

Golovin Vlagyimir szerint a második félidő elején a magyar válogatott megadta a lehetőséget a svéd csapatnak, hogy elkezdje élvezni a játékot, ez vezetett a 26-22-es vereséghez a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság középdöntőjében, amellyel már biztosan nem juthat a legjobb nyolc közé, de olimpiai selejtezőt érő helyen még végezhet a nemzeti csapat.

Volt egy szakasz a második félidőben, amikor megvoltak a helyzetek, de nem sikerült befejezni és gólra váltani, utána szépen lassan elfogytunk. Megadtuk a lehetőséget a svéd válogatottnak, hogy elkezdje élvezni a játékot, utána már minden sikerült nekik, nekünk még ott is kimaradtak a helyzetek

– fejtette ki a szövetségi kapitány az MTI kérdésére. Hozzáfűzte: ekkor már a védekezés sem volt olyan jó, mint az első félidőben. Nem úgy zárták a területeket, nem tolódtak a labda felé, noha tudták, hogy az egy az egy elleni szituációkat a rivális meg fogja oldani, és ezzel szereztek előnyt.