„Kézzelfogható közelségbe került a kijutás, de a sportban nem szabad kiengedni, holnap győzelemre kell játszani Japán ellen” – hangsúlyozta az MTI-nek a magyar szövetség elnöki posztját egy nap híján egy éve betöltő sportvezető.
A britek fölényes csütörtöki legyőzését követően pénteken a világbajnoki negyedik svédek ellen is nyerni tudott Golovin Vlagyimir együttese. Mint mondta, nagyon tetszett neki, ahogy a csapat hozzáállt a svédek elleni találkozóhoz, ahogy a játékosok küzdöttek.
„Amilyen kemény faultokat elhelyeztek a svédeken, azon meg is lepődtek a skandinávok, mint ahogy azon is, hogy mennyire tűzben volt a válogatott. Persze voltak hibáink, de rengeteg helyzetet alakítottunk ki, nagyon jól védekeztünk, jó volt a kapusteljesítmény is: rég láttam ilyen jól játszani a csapatot.”