Best WordPress Hosting
 

Bezuhant a célba a győzelemért, alaposan lezúzta magát az olimpiai bajnok

Nem akármilyen versenyt hozott az 1500 méteres síkfutás az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat oslói állomásán. Hazai pályán abszolút esélyesnek számított Jakob Ingebrigtsen, a szám tokiói olimpiai bajnoka, akkor is, ha a szezon előtt sérüléssel küszködött. A 23 éves atléta az utolsó kört az első helyen kezdte meg, mozgása alapján úgy tűnt, nem okozhat gondot, hogy 18. alkalommal is legyőzze riválisát, a kenyai Timothy Cheruiyot-t.

A célegyenesben aztán Ingebrigtsen mozgása statikusabbá tűnt, Cheruiyot minden erejét mozgósította, ám a norvég a célvonal előtt merész vetődéssel bezuhant a célba – alaposan lehorzsolva vállát és a lábát.

De megérte, mert végül 3.29.74 perces idővel nyert, három századmásodperccel verve riválisát.

Beszaladt a futópályára a budapesti atlétikai vb-n, közmunkára ítélték

A bíróság 220 óra közérdekű munkabüntetést szabott ki nem jogerősen arra a 41 éves férfira, aki beszaladt a futópályára a tavalyi budapesti atlétikai világbajnokságon, majd ellenállt az őröknek – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a férfi 2023. augusztus 25-én este a IX. kerületi Nemzeti Atlétikai Központban megrendezett atlétikai világbajnokságon nézőként vett részt;

a magasugrás versenyszám közben elhagyta a nézőteret és beszaladt a futópályára, ahol kocogni kezdett és integetett, ezzel megzavarva a sportrendezvényt.

Takács Boglárka megdöntötte a 100 méteres síkfutás országos csúcsát

Takács Boglárka saját országos csúcsát megjavítva, 11.11 másodperces eredménnyel megnyerte a női 100 métert vasárnap, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség kontinentális sorozatának bronz kategóriájú budapesti versenyén.

A BHSE 22 éves sprintere tavaly több alkalommal is faragott a klasszikus vágtaszám magyar rekordján, melyet 2023. július 13. óta egészen mostanáig 11.14 másodperccel tartott.

A világbajnoki elődöntős sprinter az idei szabadtéri szezonban is jó formát mutatott, a dohai Gyémánt Liga-versenyen 11.17-tel ötödik lett, néhány napja pedig Besztercebányán tudott ezüst kategóriás viadalt nyerni. Így egyértelmű esélyesként várta a vasárnapi futamot, amelyen a négyes pályán rajtolt a 11.09 másodperces egyéni csúccsal rendelkező amerikai Shannon Ray mellől.

Bődületes világcsúcs női 10 ezer méteren

A kenyai Beatrice Chebet világcsúcsot futott női 10 ezer méteren az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat eugene-i állomásán. A 24 éves versenyző 28:54.14 perc alatt teljesítette a távot, ezzel az első nő lett, aki 29 percen belül futotta a tízezer métert.

Beatrice Chebet 28:54.14 10K world record! #EugeneDLpic.twitter.com/cR9dH3iyyh

— Travis Miller (@travismillerx13) May 25, 2024

Ekler Luca új csúccsal védte meg világbajnoki címét

Ekler Luca megvédte világbajnoki címét és aranyérmet szerzett távolugrásban a para-atlétikai világbajnokságon.

A japán Kóbéban rendezett verseny T38-as kategória keddi döntőjében 5,63 méteres eredménnyel, világbajnoki csúccsal védte meg ismét a címét. A 25 éves Ekler a 2019-es dubaji és tavalyi, párizsi vb után sorozatban harmadszor lett bajnok, és ebben a számban nemcsak világbajnoki, hanem paralimpiai címvédő is. Nem mellesleg május két nappal korábban száz méteres síkfutásban is aranyérmes lett.

A versenynap másik magyar döntőse, Szőllősi István (F20) a hatodik helyen zárt súlylökésben 14,36 méterrel.

Ekler Luca világbajnok 100 méteres síkfutásban

A Japánban, azon belül Kóbéban zajló a para-atlétikai világbajnokságon szép magyar siker született. A Magyar Paralimpiai Bizottság tájékoztatása szerint Ekler Luca másodikként kvalifikálta magát a T38-as kategória vasárnapi döntőjébe, amelyben 12.85 másodperces idővel diadalmaskodott, három századdal megelőzve a másodikként célba érkező kolumbiai riválisát.

Ekler, a TFSE atlétája ezzel új versenyszámban fel a csúcsra, hiszen 2023-ban, a párizsi para-atlétikai világbajnokságon távolugrásban, 200- és 400 méteres síkfutásban állt a dobogó legfelső fokán, míg 2021-ben a tokiói paralimpián szintén távolugrásban nyert aranyérmet.

A versenynap másik magyarja, a tatabányai Luterán Petra (T47) ugyancsak a 100 méter fináléjában volt érdekelt, amelyben ötödik lett 13.09 másodperces eredménnyel.

„Van pár seggfej” – mondta riválisairól a norvég futóklasszis

Ha nem leszek sérült, vagy beteg, akkor könnyű dolgom lesz

– a többi közt ilyen kijelentéseket tett Jakob Ingebrigtsen egy podcastban, ami mutatja, hogy a norvég atléta magabiztosan várja a nyarat, valamint az atléták Európa-bajnokságát és a párizsi olimpiát.

A 23 éves futó volt már olimpiai bajnok, két világbajnoki aranyéremnél jár (az egyik tavaly, Budapesten szerezte), az Eb-n pedig 2018-ban és 2022-ben is duplázni tudott, vagyis az 1500 mellett az 5000 métert is megnyerte. A budapesti vébén saját bevallása szerint azért nem tudott kétszer is győzni (1500-on második lett, Josh Kerr meglepetésre legyőzte), mert rosszul érezte jól magát a rövidebb táv döntője előtt.

Családon belüli erőszak miatt indul eljárás a sztáratléta apja ellen

Családon belüli erőszak miatt indul eljárás Gjert Ingebrigtsen ellen, közölte a norvég tv2.no.

Az 58 éves férfi hat fiú és egy lánygyermek édesapja, nem mellesleg pedig két szrárfutónak, Jakob és Henrik Ingebrigtsennek az apja. Jakob 2019-ben robbant be a glasgow-i Európa-bajnokságon, ahol pont Henriket előzte meg 5000 méteren, majd 2021-ben 1500 méteren olimpiai bajnokká vált. 2022-ben Eugene-ben, és 2023-ban Budapesten is világbajnok lett 5000 méteren, míg a két távon mind 2018-ban, mind 2022-ben duplázni tudott az Eb-n. A legidősebb fiú, Henrik 2012-ben, a 31 éves Filip Ingebrigtsen pedig 2016-ban nyert Európa-bajnokságot 1500 méteren.

A testvérek 2023. októberében közölték a nyílvánossággal, hogy apjuk, aki 2022-ig volt az atléták edzője, rendszeresen testi fenyítést is alkalmazott a gyakorlások során.

Duplantis világrekordjához kellett az őrült tudós által kifejlesztett szupercipő is

A svédek 24 éves, olimpiai, világ- és Európa-bajnok klasszisa a kínai Hsziamenben rendezett atlétikai Gyémánt Liga-versenyen 6,24 méterrel állított fel világcsúcsot, a norvég sajtó pedig jó szemmel kiszúrta, hogy a viadalon egy speciális cipőben ugrott.

„Azt hittem, senki sem vette észre” – mondta az NRK-nak adott interjújában Leif Olav Alnes norvég edző, aki fehér szakállal és kerek szemüveggel elég jellegzetes figurának számít.

Duplantis nem véletlenül nevezte őt megjelenése miatt őrült tudósnak.

Szívrohamot kapott az olimpiára készülő maratonfutó

Felfoghatatlan tragédia rázta meg az atlétika világát, miután a Svájci Atlétikai Szövetség közölte, hogy elhunyt Adrian Lehmann.

A 34 éves futó a vasárnapi Zürich Marathonra készült, amelyen egyértelmű célja volt, hogy olyan időt fusson, amellyel aztán kivívja a jogot a párizsi olimpiai szereplésre. A német Bild vasárnapi cikke szerint az atléta szombaton kapott szívrohamot, de nem tudták már megmenteni az orvosok az életét.

Mérhetetlenül elszomorít és megdöbbent minket ez a hír. Legmélyebb részvétünket fejezzük ki Ädu családjának és barátainak, sok erőt kívánunk nekik ebben a nehéz időszakban

Megdőlt a női maratonfutás világcsúcsa

Peres Jepchirchir (képen középen) 2 óra, 16 perc, 16  másodperc megtétele után szakította át az idei London Maraton célszalagját vasánap – számolt be az nbssport.com. A 30 éves kenyai atléta Mary Keitany, 2017-ben szintén Londonban futott 2:17:01-es idejét adta át a múltnak.

Érdekesség, hogy a női atlétáknál kétféle maratoni világcsúcsot tartanak számon. Jepchirchir most azt döntötte meg, ahol nem segíthetik az atlétákat férfi irammenők. A történelem legjobb női idejét az etióp Tigst Assefa (képen balra) futotta tavaly, a Berlin Maratonon, és a mgyőztes ideje 2:11:52 volt, amellyel több, mint két percet javított a női maraton azon világcsúcsán, ahol férfi irammenők segíthetik a nőket. Assefa ezúttal második helyen ért célba (2:16:23), míg az elképesztő szoros befutó harmadik helyén a szintén kenyai Joyciline Jepkosgei (2:16:24 – képen jobbra) ért be.

The post Megdőlt a női maratonfutás világcsúcsa first appeared on 24.hu.

Elképesztő messzire dobta a kalapácsot a kanadai óriás

Tavaly, a budapesti atlétikai világbajnokságon óriási meglepetésre úgy nyert aranyérmet az akkor 21 éves Ethan Katzberg, hogy jószerivel még hazájában sem hallottak róla, még a döntőbe sem várták. A kanadai kalapácsvetőazóta azóta már esélyesként lép a dobókörbe, így tett szombaton Nairobiban is, ahol a WA Continental Tour Gold minősítésű nemzetközi versenyen óriásit dobott, 84,38 méterre szállt a kalapácsa, , a legkisebb dobása is 81,50-re szállt, míg kétszer dobott 83 méter felettit.

A férfi kalapácsvetés világcsúcsa szakállas. 1986. augusztus 30-án, Stuttgartban Jurij Szjedih repítette 86,74 méterre a kalapácsát. Azóta megközelíteni sem tudták ezt az eredményt. (Az ukrán atléta 2021-ben, meglehetősen fiatalon, 66 éves korában hunyt el.) Ma már nyugodt szívvel kjelenthető, az ukrán sportoló még abban az idpőszakban ért a csúcsra, amikor a doppingellenőrzés nem volt olyan szigorú. Mára azonban olyan szintre fejlődött a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a WADA ellenőrzése, hogy aki az utóbbi években már stabilan hozni tudta a 80 méteres feletti dobásokat, az jó eséllyel éremben reménykedhetett.

Ezért is óriási eredmény Katzberg szombati 84,38 métere, még ha Szjedih világcsúcsánál bő két méterrel kevesebb is. Hovatovább 2008 óta nem dobott senki ekkorát.

Elképesztő ugrással döntötte meg nyolcadjára a saját világcsúcsát a rúdugrás klasszisa

Szenzációs világcsúcsot döntött Armand Duplantis, svéd rúdugró a Hsziamenben rendezett atlétikai Gyémánt Liga-versenyen.

A szombati fordulóban 6,24 méterrel a saját 6,23 méteres rekordját javította meg, amit még szeptember 17-én állított föl Eugene-ben. Íme a káprázatos csúcsdöntés:

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Duplantisnak ez volt sorozatban a nyolcadik világcsúcsdöntése, 6,17 méter óta mindig egy-egy centit javított.

Megdőlt a legrégebb óta álló atlétikai világcsúcs

Mykolas Alekna megdöntötte a férfi diszkoszvetés 38 éve fennálló világcsúcsát, írta az MTI.

A 21 éves litván atléta az amerikai Ramona városában rendezett dobóversenyen egészen elképesztő teljesítményt nyújtott. Már azzal is történelmet írt, hogy mint a hat kísérlete 70 méter feletti volt, ötödik próbálkozásra ráadásul 74,35 méterre szállt a diszkosza.

Another angle of Mykolas Alekna’s record-breaking toss of 74.35m

Meglepő húzás: ilyen még nem fordult elő az olimpiák történetében

A WA szerdán közölte, hogy 2,4 millió dollárt különített el erre a célra. A párizsi játékok atlétikai versenyein 48 számban osztanak érmeket, a szövetség pedig most azt közölte, hogy minden diadalért 50 ezer dollár jár, azaz valamennyi váltóverseny és a gyalogló vegyescsapat-viadal győztes válogatottja is ennyit kap.

Bár lehetetlen pénzben meghatározni az olimpiai érem értékét, vagy akár csak azt a munkát, elhivatottságot, áldozatot így kifejezni, ami az olimpiai szereplés eléréséhez kell, mégis fontos, hogy ezt az első lépést megtesszük most. A versenyzők által generált bevételek egy részét visszajuttatjuk azoknak, akik az olimpiát világszínvonalú eseménnyé teszik

– idézte a WA közleménye Sebastian Coe elnököt.

„Érmet is hozhattam volna, helyette három csavar van a lábamban” – nyílt bokatörést szenvedett a rúdugró a vébén

A fedett pályás atlétikai világbajnokság női rúdugró versenye során Margot Chevrier egy sikertelen kísérletet követően zuhant vissza a matracra, és olyan rosszul érkezett, hogy nyílt bokatörést szenvedett. Hosszú percekig ápolták, majd hordágyon hagyta el a pályát.

Érmet is hozhattam volna erről a világbajnokságról, helyette három csavarral a lábamban térek vissza Glasgow-ból. A rossz leérkezés miatt a nyolcadik helyen végeztem, nyílt lábtörést szenvedtem. (…) Őszinte leszek, ez egy súlyos sérülés, és nem is a legjobb helyen történt, hosszú lesz az út a visszatérésig. De van még öt hónap. Öt hónap, hogy talpra álljak, hogy visszavágjak, hogy bebiztosítsam az olimpiai indulásomat

– üzente az Instagramon a francia rúdugró, akit vasárnap megműtöttek Skóciában.

Bocsánatot kért a világbajnok, amiért túl sokat ijesztgette az édesanyját

Világversenyen legutóbb a 2019-es dohai vébén fordult elő, hogy Duplantis nem az első helyen végzett, akkor több rontott ugrása miatt maradt le az aranyéremről, amelyet az amerikai Sam Kendricks szerzett meg.

A svéd azóta nyert olimpiát, két világbajnokságot, egy Európa-bajnokságot, illetve egy-egy fedett pályás vébét és Eb-t.

A vasárnapi, glasgow-i versenyről azonban ő maga is azt mondta, ez volt a legnehezebb, amelyen valaha is versenyzett.

„Budapesten megtanultam a leckét, még egyszer nem lesz olyan őrült bukásom”

A 27 éves bahamai két századot faragott saját, három héttel ezelőtt felállított világrekordján. Ebben a fináléban kapott helyet az Európa-bajnoki ezüstérmes Kozák Luca is, aki a nyolcadik helyen zárt.

A női váltók versenyében hamar átvették a vezetést a hollandok, majd a szombaton, 400-on világcsúccsal diadalmaskodó Femke Bol biztosította be számukra az aranyérmet.

Hollandia végig vezetve győzött: Lieke Klaver volt az első induló, őt Cathelijn Peeters, majd Lisanne de Witte követte, végül Bol száguldott a célba 3.25.07-es új országos csúccsal.

Kozák Luca óriásit futott a fedett pályás atlétikai vébén

A 27 éves, országos csúcstartó Kozák idei legjobbjával, 7.98 mp-cel mutatkozott be Skóciában, majd az elődöntőben három századot faragott ebből, és 7.95 mp-ces idejével bejutott a vb-fináléba.

Ott az Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutó féltávig tudta tartani a ritmust a mezőnnyel, de a végén ellépett mellette az élboly és 8.01 mp-cel a nyolcadik helyen ért célba. A versenyszámot a bahamai Devynne Charlton nyerte 7.65 mp-ces világcsúccsal.

Kerekes Gréta az elődöntőben búcsúzott és a 18. helyen végzett Glasgowban 60 m gáton.

A világ ötödik legjobb 400-asa Molnár Attila

Molnár Attila ötödik helyen zárt férfi 400 méteren a glasgow-i fedett pályás atlétikai világbajnokság szombati versenynapján.

A 22 éves magyar versenyző péntek délelőtt 46.52 mp-cel mutatkozott be Skóciában, így futamgyőzelemmel jutott elődöntőbe, amelyben 46.08 mp-re faragta korábbi (46.22) országos rekordját és harmadik helyen kvalifikálta magát a szombati döntőbe. A Ferencváros sprintere jól rajtolt és próbálta tartani a lépést a mezőnnyel, de 100 méter után beragadt, négyen bevágtak elé az egyes pályára, ezzel pedig elveszítette kezdeti lendületét és végül 46.11 mp-cel az ötödik helyen ért célba.

Az olimpiai szinttel rendelkező Molnár Attila az első magyar férfi 400 méteren, aki eljutott a fedett pályás világbajnokság döntőjéig.