Egy angliai édesanya rögtön az első tanítási héten úgy döntött, átíratja gyermekét egy másik iskolába, miután állítása szerint a személyzet úgy bánt a lányával, mint egy kutyával – írja a Daily Star.
A 37 éves Melissa Pope egy designer lábbeliben engedte iskolába gyermekét, ám az intézményben mindenkinek kötelező az egyenruha viselése, és úgy találták, hogy a lány cipője nem felel meg a leírt feltételeknek. Layla Thomson cipője az iskola szabályzatának megfelelően feketének fekete, de fellelhető rajta egy minta, ami már szembe helyezkedik a leírtakkal.Büntetésül elkülönítették a 11 éves kislányt társaitól, a padlón kellett ülnie, órákon keresztül nem kaphatott vizet, nem engedték ki mosdóba, és leíratták vele az iskola szabályzatát, mellyel azt kívánták megerősíteni Thomsonban, hogy mindez az ő hibájából történt. „Tegnap nagyon feldúlt volt. Szörnyű élmény volt számára, egyszerűen borzalmas volt” – mesélte a kislány édesanyja, hozzátéve, szerinte úgy kezelték a lányát, mint egy kutyát.
Layla Thomson a történtek után nem szeretett volna visszamenni a Gatesheadben található iskolájába, így édesanyja megpróbál találni neki egy másik intézményt. A Grace College névre hallgató iskola nem kívánta nyilvánosan kommentálni az esetet: szabályzatuknak megfelelően egy panaszkezelési eljárás keretein belül, titoktartás mellett fogják kezelni az ügyet.