Best WordPress Hosting
 

Az Átriumba költöznek Pintér Béláék és a Dumaszínház is

2024 szeptemberétől egy olyan új kollaboráció költözik az Átriumba, mely az épületben nem ismeretlen társulatok partneri együttműködésére épül. A Pintér Béla és Társulata, a Dumaszínház, a Delta Produkció, a Füge Produkció és az Orlai Produkciós Iroda közös nevezője egy elsősorban produceri alapú működési modell kialakítása, és ezáltal egy megbízható alapokon nyugvó, de a független előadó-művészeti terület számára is nyitott befogadóhely működtetése

– olvasható a Pintér Béla és Társulata Facebook-oldalán.

Az Átrium Színházat eddig üzemeltető Kultúrbrigád tavaly augusztusban jelentette be, hogy a most záruló évad lesz az utolsó, mert kiszámítható kultúrtámogatási rendszer hiányában a helyzet emberileg és szakmailag is fenntarthatatlanná vált. „Elfáradtunk, mert ez a most már öt éve tartó kötéltánc pont azt a kíváncsi és alkotni vágyó energiát veszi el mindenkitől, amiért érdemes és élvezetes színházat csinálni” – írták akkor. A bezárás okaival, valamint a független és magánszínházak egyre kilátástalanabbá váló helyzetével ebben a cikkünkben foglalkoztunk mélyebben.

Szavak nélkül is érthetően – délvidéki hallgatás az Átriumban

A hallgatás poétikája a hallással, az emberi hanggal foglalkozó előadás, amelyben nincs szöveg, se történet. Az emberi hangok és zajok kompozícióját kutatja: négy színész, akik iszonyú energiával dübögnek, zihálnak, suttognak, kiabálnak, zúgnak, kurjongatnak, hümmögnek, nyögnek, zümmögnek, püfögnek, böfögnek, csattogtatnak, cuppantanak, lottyantanak, füttyögnek, hahognak és pisszegnek, vagyis összességében hangokat állítanak elő, bizonyos pontokon meglepve a nézőt, aztán a meglepetést rutinná változtatják, hogy egy váratlan fordulattal ezt vagy új meglepetéssel fejeljék meg, amelyen vérmérséklettől függően megbotránkozunk vagy jól szórakozunk, vagy éppen elvágják, és hosszan, fájdalmasan hosszan kimerevítsék.

Átrium színház

A közönség is – mivel a hangosítás nem csupán a színészek hangjait, de az azt figyelemmel követő nézőtér zajait is kierősíti – részesévé válik az előadásnak: a köhintésekkel, az orrfújásokkal, a tüsszentésekkel, a sóhajokkal, és a nevetéssel valójában tökéletes egészet teremtenek.

Független színházakról, Fudanról és támogatásokról is beszélt éves beszámolójában Csák János, de a kommunistázás sem maradt el

Az eseményt a Telex is követte, ami hosszú cikkben gyűjtötte össze a legerősebb mondatokat és gondolatokat.

A szakember szerint a kormány 2010 óta következetes és nemzeti érdekeket szolgáló kultúramenedzselést végez, a művészeti alkotások mellett pedig az észjárásunkat és életmódunkat is kultúrának tekinti.

Nem a bolsevista, marxista vonalat követi, nem cancelözünk meg woke-olunk, hanem a kultúra hosszú nemzedékek alatt alakul ki

Szirénázó mentőautóval vitték a Müpa brosúráit az Átriumba

Tíz perccel ezelőtt megállt az Átrium előtt az úttesten egy villogó mentőautó. Kiszállt belőle egy AMBULANCE feliratú mellényben lévő férfi, bejött, a pénztárhoz letett egy stóc valamit, csinált róla egy-két fényképet, majd távozott, A VILLOGÓ ÉS SZIRÉNÁZÓ MENTŐAUTÓVAL! A ruházat alapján egyébként egy magánmentőhöz tartozott, az Országos Mentőszolgálatnak nem ilyen az egyenruhája. Nos, hogy mit rakott ki a mentős a pénztárhoz? A MÜPA Liszt-ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál brosúrájából hozott egy rakatot

– írta Facebook-oldalán az Átrium, hozzátéve, hogy azonnal kidobták a prospektusokat, de szerintük „azért mégis csak érdekes, hogy miért egy magán mentőszolgálat embere szállítja ki (megkülönböztetett jelzéssel) egy állami intézmény szóróanyagait, amit egyébként következetesen engedély nélkül tesznek ki nálunk.”  Indoklásuk szerint nem azért, mert bármi kifogásuk lenne, csak a kölcsönösség jegyében: a Müpa ugyanis kategorikusan megtiltja, hogy náluk az Átrium szóróanyagai kikerüljenek.

A poszt alatti kommentszekcióban maga a Müpa is feltűnt, sajnálatát fejezve ki a történtek miatt

Tettünk egy újabb lépést a magyar színházkultúra elsivatagosodása felé

A hét elején jelentette be az Átrium Színház, hogy a most induló évadjuk lesz az utolsó, így 2024 nyarán végleg bezárnak (az ingatlan tulajdonosai továbbra is kulturális térként szeretnék működtetni az épületet, de a színházat csináló Kultúrbrigád ebben a formában nem folytatja a tevékenységét). A bejelentés nem volt teljesen előzmények nélküli, hiszen a csapat évek óta rendszeresen kommunikálta a halmozódó nehézségeket, és főleg azt, hogy a kultúr-tao megszüntetése után kialakult támogatási rendszer teljességgel átláthatatlan és igazságtalan, ami ellehetetleníti a kiszámítható színházi működést. A bezáráshoz már tavaly nyáron is vészesen közel kerültek, ám akkor végül a nézői felajánlásoknak és néhány ellenzéki önkormányzati megállapodásnak köszönhetően összejött százmillió forint, amiből még tudták folytatni a munkát.

Most azonban azt írták, hogy elfáradtak az öt éve tartó kötéltáncban, és azelőtt szeretnék befejezni, hogy ez elkezdene látszani a művészeti munkájukon, kollégáik mentális és fizikai egészségén. Így szeptember 1-jétől megszüntetik az Átrium Mecénás Klubot és a támogatási programokat is. A bejelentésre számos aggódó reakció érkezett az elmúlt napokban, de akadt valaki, aki bizakodóbb hangot ütött meg: Őrsi Gergely, a II. kerület MSZP-s polgármestere például azt nyilatkozta, minden tőlük telhetőt megtesznek az Átrium megmentéséért, és hisz benne, hogy közösen a kilátástalannak tűnő helyzetre is találnak megoldást.

A kilátásokról megkérdeztük Zsedényi Balázst, az Átrium Színház operatív menedzserét is, aki elmondta: a kerülettel nagyon jó volt az együttműködésük az elmúlt években, és most is az, nagyban segítették a művészeti munkát – sokszor a túlélést is. „A támogatásuk nélkül nem jutottunk volna idáig. Az viszont hamar egyértelművé vált, hogy olyan nagyságrendű együttműködés nem tud kialakulni, ami egy ilyen repertoárszínház kiszámítható, biztonságos üzemeltetését lehetővé tenné. Mindazonáltal utolsó nagyszínpadi bemutatónk, a Holt költők társasága létrehozása sem lenne lehetséges a támogatásuk nélkül” – mondta, hozzátéve, hogy a bezárással kapcsolatos döntésüket egyetlen dolog változtathatná meg: kiszámítható, két–három évre előre tervezhető fix forrás, amiben nem egyik napról a másikra kell gondolkodni, hanem kicsit előrébb. De az elmúlt évek tapasztalatai alapján úgy látják, ez tökéletesen irreális elképzelés, „tehát nincs más lehetőség, mint befejezni”.

Lilu: Vajon az Átriumot hány Lölő jacht megtankolásából lehetett volna megmenteni?

Hétfő este az Átrium Színház közleményben jelentette be, hogy a most kezdődő évad végével, 2024 nyarán befejezi tevékenységét. A hírre Lilu 24 óráig elérhető Instagram-történetében reagált, amiben azt írta:

Vajon az Átriumot hány Lölő jacht megtankolásából lehetett volna megmenteni? Kettő? Három? De megértem. Ez fontosabb. Köszönjük, hogy jól költitek a közpénzt. Hogy nem hagyjátok, hogy buta színházakra, kórházakra, tanárokra menjen el. Köszönjük.

Posztjában arra utalt, hogy Mészáros Lőrinc és családja a vállalkozó bankholdingjának érdekeltsége által tulajdonolt Rose d’Or luxusjachton nyaralt az elmúlt hetekben Olaszország és Franciaország partjainál.