Best WordPress Hosting
 

Magyar vágót is jelöltek a „brit Oscar-díjra”

A Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) filmes díját már februárban kiosztották, ott Mihalek Zsuzsa, a Szegény párák berendezője el is hozta a díjat. De minden évben tartanak díjátadó gálát a legjobb televíziós alkotásoknak is, ezek jelöltjeit hirdették ki most. Tálas Zsófia magyar vágót az Apple+ sorozatának, az Utolsó befutók (Slow Horses) harmadik évadjának záró epizódjáért jelölték. A 2022-ben induló, Gary Oldman főszereplésével futó kémsorozat összesen hat jelölést kapott, megjelenése idején mi is igen dicsérő kritikát írtunk róla.

Tálas Zsófia itthon elsősorban a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan és a Rossz versek című Reisz Gábor-filmek vágójaként ismert, utóbbiért a Magyar Filmhéten és a Magyar Filmkritikusok Díján is elnyerte a legjobb vágás díját 2019-ben. Tanulmányait az angliai National Film and Television School és a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem vágó szakán végezte, emellett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen filmtörténeti diplomát is szerzett.

A filmes munkák mellett számos magyar alkotó videóklipjén is dolgozott, ő vágta többek között Beton.Hofi és Solére közös dala, a Nem ijeszt meg és a Margaret Island Meddig maradunk még című zeneszámának klipjét is.

Vilmos herceg sajnálja, hogy Katalin hercegné nem tarthatott vele az idei BAFTA-gálára

A Kensington-palota január 17-én közleményben tudatta a nyilvánossággal, hogy Kate Middleton tervezett hasi műtéten esett át, ami sikeres volt. A hercegnét több mint egy hétig ápolták kórházban, mielőtt hazatérhetett volna, hogy otthonában gyógyulhasson tovább.

Vilmos herceg azóta több hivatalos eseményen is a felesége nélkül vett részt, köztük a napokban rendezett 2024-es évi BAFTA-gálán is, ahol rend szerint együtt szokták tiszteletüket tenni. Felesége távollétéért a walesi herceg elnézést is kért, amikor Elaine Bedell-lel, a Southbank Centre vezérigazgatójával beszélgetett az eseményen – írja a People.

Sajnálom, hogy Katalin nincs itt. Imádja a BAFTA-gálákat

Dua Lipa és új párja már kéz a kézben érkeztek meg a BAFTA-díjátadóra

A hétvégén került sor a 2024-es év BAFTA-díjátadó gálájára, amin Dua Lipának is jelenése volt. Az énekessel kapcsolatban hetek óta megy a találgatás, hogy egy párt alkot-e Callum Turner színésszel. Ennek pontot tettek a végére, merthogy kéz a kézben érkeztek meg a gálára.

A 33 éves Turner egyébként brit, és szerepelt a Legendás állatok: Dumbledore titkaiban, valamint A levegő urai című sorozatban is vezető szerepet töltött be.

Neil Mockford / Ricky Vigil M / GC ImagesThe post Dua Lipa és új párja már kéz a kézben érkeztek meg a BAFTA-díjátadóra first appeared on 24.hu.

Álló ovációval fogadták a kerekesszékkel érkező Michael J. Foxot a BAFTA-színpán

A hétvégén került sor a 2024-es év BAFTA-díjátadó gálájára, az esemény egy pontján pedig Michael J. Fox is feltűnt a színpadon: a Parkinson-kórban szenvedő színész kerekesszékkel érkezett meg a pódiumra, miközben állva tapsolták őt a közönség soraiban ülő sztárok.

Fox később állva mondott beszédet, majd adott egy át díjat, amit az Oppenheimer nyert. Az eseményre egyébként a feleségével, Tracy Pollannel érkeztek, akivel pózoltak is a fotósoknak a vörös szőnyegen.

A színésznél a ’90-es években diagnosztizáltak Parkinson-kórt, igen ritkán is bólint rá nyilvános eseményeken való részvételekre, így meglepetésszerű megjelenése a twitterezőket is megindította a BBC szerint. A színpadra érkezéséről készült felvétel alatt többen is a szeretetükről biztosították a Vissza a jövőben egykori színészét, a posztoló pedig arról írt, hogy a jelenet könnyeket csalt a szemébe.

Úgy tűnik, a BAFTA-n is lekörözi majd az Oppenheimer a Barbie-t

Korunk egyik, ha nem a legsikeresebb író-rendezője, Christopher Nolan még sem BAFTA- sem Oscar-díjat nem tudhat magáénak, idén azonban mindkettőre igen nagy esélyekkel indul. Előbbire az atombomba atyjának történetét elmesélő Oppenheimer 13 jelöltést zsebelt be, többek között a legjobb film, rendező, adaptált forgatókönyv, férfi főszereplő (Cillian Murphy), női mellékszereplő (Emily Blunt), és férfi mellékszereplő (Robert Downey Jr.) kateóriában.

Ezzel bőven lehagyta a filmek egy napra eső premierje óta nagy ellenfeleként elkönyvelt Barbie-t, de azért a Greta Gerwig által rendezett feminista paródia is bezsákolhat pár díjat; Margot Robbie és Ryan Gosling is kapott jelölést.

A második legtöbb jelölést Jórgosz Lánthimosz görög filmrendező Frankenstein-feldolgozása, a Szegény párák kapta, amiben a rendező előző sikerfilmje, A kedvenc után ismét Emma Stone-al dolgozott együtt – no meg Mark Ruffaloval és Willem Dafoe-val, ők azonban ezúttal kimaradtak a jelölésből.