Best WordPress Hosting
 

Margot Robbie a Monopolyból is filmet készít

A Barbie tavalyi sikere után minden játék potenciális alapanyaggá vált Hollywoodnak, legyen az játékfigura, kártyajáték vagy épp társas. Több mint tucatnyi fejlesztés alatt álló projektről tudni jelenleg, többek között Thomas, a gőzmozdony, Bob, az építő és az Uno kártyajáték is megkaphatja a maga szélesvásznú kalandjait.

Jól látszik, hogy a Barbie-t megformáló Margot Robbie sem szeretne kimaradni ebből a hullámból: nemrég derült ki, hogy produkciós cége, a LuckyChap Entertainment filmet készít a Sims nevű videójátékból, a napokban pedig már arról írt a Hollywood Reporter, hogy beszállnak a Monopoly-film elkészítésébe is a Hasbro Entertainment és a Lionstgate stúdió mellé.

A lap szerint az 1935 óta létező társasjátékból immár több mint egy évtizede próbálnak filmet csinálni Hollywoodban, többek között Kevin Hart is ott volt a fedélzeten egy időben, de valahol mindig elakadt a dolog. A Barbie sejthetően megadta a kellő lendületet.

Shakira és fiai szerint a Barbie-film „kiheréli” a férfiakat

Shakira van az Allure magazin április számának címlapján, a lapnak adott interjúban pedig a feminizmushoz fűződő viszonyáról is beszélt az énekesnő. Ennek kapcsán elárulta, nemrég megnézte 11 és 9 éves fiaival a Barbie című filmet, de nem voltak elájulva tőle.

A fiaim egyenesen utálták. Úgy érezték, kiherélik benne a férfiakat. Bizonyos mértékig egyetértek velük

– árulta el Shakira, majd így folytatta:

A Barbie után most a Simsből csinálna filmet Margot Robbie

Az elmúlt évek sikeres videójáték-adaptációi (mint például a The Last of Us vagy az Arcane) láthatóan arra sarkallták a filmkészítőket, hogy a nehezebben feldolgozható, de nagyon népszerű játékokkal is megpróbáljanak kezdeni valamit. Ennek tudható be, hogy 2025-re tervben van egy Minecraft-film Jason Momoával, és valószínűleg emiatt döntött úgy Margot Robbie és LuckyChap Entertainment nevű produkciós cége, hogy érdemes lehet képernyőre (esetleg mozivászonra) vinni a Sims nevű videójátékot.

A Sims egy „életszimulációs” videojáték-sorozat, ami annyit jelent, hogy a játékosok virtuális embereket hozhatnak létre benne, akikkel viszonylag hétköznapi életet éldegélhetnek egy kertvárosi közegben. A figurákat, vagyis Simeket etetni, itatni, fürdetni kell, de lehet építeni a kapcsolataikat, karrierjüket és szépen berendezni az otthonaikat. Az alapötlet végtelenül egyszerű, ennek ellenére a játék borzasztó népszerű lett az utóbbi évtizedekben: a 2000-es első megjelenése óta rengeteg új rész és kiegészítő jelent meg belőle és masszív rajongótábora is van.

A játéknak nincs meghatározott története, arra ösztönzi a játékosokat, hogy maguk alakítsák a karakterek történetszálait – hogy hagyományos családalapításba kezd az ember, vagy bizarr szituációkba kényszeríti, esetleg különböző módokon kinyírja a Simjeit, az rá van bízva.

Oscar-díj 2024: Mindenki megkapta, ami járt neki, kivéve Barbie-t

A 2024-es Oscar-díjátadóra az elmúlt évek legsimábban bonyolított és legkiegyensúlyozottabb gálájaként emlékeznek majd azok, akik hajlamosak megjegyezni szórakoztatóipari eseményeket. Nemcsak a színpadon kiosztott taslik maradtak el, hanem az olyan, viccesebb bakik is, mint amikor 2017-ben Faye Dunaway és Warren Beatty a Kaliforniai álom című filmet hirdették ki Oscar-győztesnek, majd a színpadon jött rá a musical hálálkodó stábja, hogy valójában a Holdfény nyert.

Ebben az évben egyedül a kissé habókosnak tűnő Al Pacino zavarta meg a koreográfiát, amikor a legjobb filmes kategóriánál már a jelöltek felsorolása előtt bejelentette, hogy „az Oppenheimert látom magam előtt.” Pacinóról Elizabeth Taylor juthatott eszünkbe, aki huszonhárom évvel ezelőtt felment a színpadra, és kapatosan, bármiféle jelölti névsorolvasás előtt kijelentette, hogy „Gladiátor”.

Micelotta / Disney / Getty Images Al Pacino beszél a színpadon a 96. éves Oscar-díjátadón a Dolby Színházban 2024. március 10-én.

Oscar-díj 2024: Oppenheimer, Barbie vagy a büdös tanár nyeri az idei Oscart?

American Fiction

Miről szól? Magyarországon ez a legjobb filmes jelölt a legismeretlenebb, egy héttel ezelőttig még meg sem lehetett nézni itthon legális formában. Főhőse egy sikertelen író, aki egyetemi tanításból él, de azt is unja, ráadásul rendszeresen összeveszik a politikai korrektséget szigorúbban számon kérő diákjaival. Végül úgy dönt, gúnyos gesztusként ír egy olyan „gettóregényt”, amit a művelt amerikai közönség az afroamerikai íróktól elvár, majd meglepődik, amikor a viccet senki sem érti, új könyve viszont sikeresebb lesz, mint az összes korábbi együttvéve.

Van esélye nyerni? Az American Fiction esetében elsősorban nem is Cord Jefferson rendezői munkáját, hanem a főszereplő, Jeffrey Wright alakítását méltatják a legtöbben. Wrightnak, az örök mellékszereplőnek – Wes Anderson újabb filmjeiben is bérelt helye van – régóta kijárt egy rendes főszerep, és most van lehetősége learatni a megérdemelt babérokat. Más kérdés, hogy a színészi Oscar-díj valószínűleg egy másik megkeseredett tanárember szerepéért jár majd. Előfordulhat viszont, hogy Jefferson és Percival Everett forgatókönyvírói díjat nyernek, vagy a főhős balhés öccsét ihletetten játszó Sterling K. Brownnak adják a férfi mellékszereplő Oscarját.

Michael Cera örömmel játszaná egy, a Barbie mindig csak ácsorgó Allenjéről szóló film főszerepét

Az elmúlt hónapokban szinte mindenhonnan Greta Gerwig nyolc Oscarra jelölt filmje, a Barbie képei és részletei köszöntek vissza: nem volt kivétel ez alól a sokak kedvencévé vált Allan, aki leginkább arról vált ismertté, hogy valójában semmit sem csinált, de mindig ott ácsorgott, ahol a dolgok történtek.

A karaktert alakító Michael Cera most Jimmy Fallon showműsorában beszélt a forgatásról, ahol nem csak arról mesélt, hogy úgy gondolja, utolsó pillanatban született mentő ötletként húzták be a produkcióba, de azt is megosztotta, hogy

örömmel vállalná el egy Allanről szóló, egy ideje már pletykált film főszerepét

Margot Robbie elmondta, mit gondol arról, hogy sem őt, sem Greta Gerwiget nem jelölték Oscar-díjra a Barbie miatt

A múlt héten jelentették be az idei Oscar-jelöléseket, és bár a Barbie-t több kategóriában is nevezték, sem a főszereplő Margot Robbie-t, sem pedig a rendező Greta Gerwiget nem terjesztették fel a listára – ellentétben a Kent alakító Ryan Goslinggal, aki hangot is adott a csalódottságának.

A történtekkel kapcsolatban Margot Robbie nemrég egy SAG-vetítésen tartott panelbeszélgetésen mondta el a véleményét – írja a Deadline.

Nem lehet szomorúnak lenni, amikor tudod, mennyire áldott vagy. Nyilvánvalóan úgy gondolom, hogy Gretát rendezőként jelölni kellene, mert amit csinált, az egyszeri a karrierjében, egyszeri az életben. Tényleg az. De ez egy hihetetlen év volt az összes film számára

Eva Mendes egy korábbi, gúnyolódó cikkel emlékezett meg Ryan Gosling Oscar-jelöléséről

Két nappal ezelőtt jelentették be az idei Oscar-jelöléseket. A listán Ryan Gosling neve is helyet kapott, mint az egyik lehetséges legjobb férfi mellékszereplő (esetében a Barbie című filmben).

Férje jelöléséről Eva Mendes nemrég az Instagram-oldalán is megemlékezett: egy korábbi, gúnyos hangvételű cikkből osztott meg részleteket a posztjában, melynek írója igencsak megvetően fogalmazott Goslingról, akiről akkoriban jelentek meg az első fotók Kenként.

Annyira büszke vagyok rá. Mennyi gyűlöletet kapott, amikor elfogadta ezt a szerepet. Annyian próbálták meg szégyenbe hozni, amiért megtette. Minden egyes #notmyken (azaz #nemazénkenem) gúnyolódás és róla írt cikkek ellenére megalkotta ezt a teljesen eredeti, vidám, szívszaggató, mára már ikonikussá vált karaktert, és egészen az Oscarig vitte. Nagyon büszke vagyok, hogy ennek a Kennek a Barbie-ja lehetek!

Whoopi Goldberg nem érti a nyavalygást a Barbie jelölései miatt: „nem nyerhet mindenki”

Bár a fél sztárvilág ki van akadva azon, hogy Greta Gerwig és Margot Robbie nem kapott jelölést amerikai filmakadémiától, addig egy Oscar-díjas legenda szerint nem kéne ezen ennyire kiborulni.

Az Oscar-jelöléseket kisebb-nagyobb mértékben mindig kísérik elégedetlenkedések, az idei azonban még Hillary Clintont is kiborította, de úgy egyébként is nagy összhangban állapították meg a szakújságírók és ismert emberek, hogy az Akadémia a döntéssel akaratlanul is rekreálta a Barbie cselekményét: azaz, hogy a való világban csak a Kenek érvényesülhetnek. A Barbie-t ugyanis elhalmozták a jelölésekkel, nyolc kategóriában esélyes, köztük a legjobb film díjáért versenyez, sőt, a Kent alakító Ryan Gosling is megkapta a jelölését, ám a filmet rendező Greta Gerwig és a Barbie-t megformáló Robbie kimaradt. Gosling közleményben adott hangot csalódottságának, de a film másik jelöltje, America Ferrera is nagyon hasonló módon reagált.

Whoopi Goldberg azonban nem állt be az elégedetlenkedők sorába, sőt, nem érti a fanyalgást.

„Nincs Ken Barbie nélkül” – Ryan Gosling kiakadt az Oscar-jelöléseken

Kedden jelentették be az idei Oscar-jelölteket, és bár a Barbie jó pár jelölést kapott, sokakat felháborított, hogy Greta Gerwig és Margot Robbie kimaradtak a jelöltek közül. Például a Kent alakító Ryan Goslingot, akinek így nem volt felhőtlen az öröme legjobb férfi mellékszereplő-jelölése hallatán.

„Nincs Ken Barbie nélkül, és nincs Barbie-film Greta Gerwig és Margot Robbie nélkül” – nyilatkozta a színész, aki szerint ők ketten voltak leginkább felelősek a történelmet író, világszerte ünnepelt film elkészültéért.

Ha azt mondanám, csalódott vagyok, amiért nem jelölték őket a saját kategóriájukban, az enyhe kifejezés lenne.

Oliver Stone szerint Ryan Gosling az idejét pocsékolja olyan filmekkel, mint a Barbie

Meglehetősen sarkos véleményt fogalmazott meg Oliver Stone a filmipar jelenlegi helyzetéről, többek közt a Barbie-t, a Halálos iramban-szériát és a John Wicket sem kímélte – idézi a Deadline a háromszoros Oscar-díjas rendezőt egy tavalyi interjúból.

Ryan Gosling csak az idejét pocsékolta, amikor pénzért elvállalta azt a szart. Sokkal komolyabb filmeket kéne csinálnia. Nem kéne részt vennie Hollywood infantilizálásában

– nyilatkozta a rendező.

Úgy tűnik, a BAFTA-n is lekörözi majd az Oppenheimer a Barbie-t

Korunk egyik, ha nem a legsikeresebb író-rendezője, Christopher Nolan még sem BAFTA- sem Oscar-díjat nem tudhat magáénak, idén azonban mindkettőre igen nagy esélyekkel indul. Előbbire az atombomba atyjának történetét elmesélő Oppenheimer 13 jelöltést zsebelt be, többek között a legjobb film, rendező, adaptált forgatókönyv, férfi főszereplő (Cillian Murphy), női mellékszereplő (Emily Blunt), és férfi mellékszereplő (Robert Downey Jr.) kateóriában.

Ezzel bőven lehagyta a filmek egy napra eső premierje óta nagy ellenfeleként elkönyvelt Barbie-t, de azért a Greta Gerwig által rendezett feminista paródia is bezsákolhat pár díjat; Margot Robbie és Ryan Gosling is kapott jelölést.

A második legtöbb jelölést Jórgosz Lánthimosz görög filmrendező Frankenstein-feldolgozása, a Szegény párák kapta, amiben a rendező előző sikerfilmje, A kedvenc után ismét Emma Stone-al dolgozott együtt – no meg Mark Ruffaloval és Willem Dafoe-val, ők azonban ezúttal kimaradtak a jelölésből.

Itt vannak 2024 Oscar-várományosai

Hagyományosan az amerikai újságíró-szervezetek díjátadói és a Golden Globe-gála után szoktunk előrukkolni az éves Oscar-esélylatolgatással, ilyenkor ugyanis már jól látszik, mely filmekről szól az aktuális díjszezon.

2023-ra kellemes emlékekkel gondolhatnak vissza Hollywoodban, gyártói és alkotói oldalról egyaránt: magas színvonalú és akár eredetinek is nevezhető filmek döntöttek bevételi rekordokat, és bár az Egyesült Államokban eladott 850 millió mozijegy még nem éri el a koronavírus-járvány előtti számokat (2019-ben több mint 1,23 milliárd mozijegyet vettek az amerikaiak), sokkal jobb a közbeeső évek adatainál, miközben a moziknak az előrenyomuló streamingóriásokkal is versenyezniük kell.

Ebben a bizakodó légkörben – amikor talán csak a szuperhősöknek van oka az aggodalomra – rajtolt el ősszel a díjszezon. Noha a legnagyobb éllovasokról már nyár óta beszélünk, idén is találunk olyan filmet, amelynek kifejezetten az utóbbi hetekben sikerült növelnie a díjesélyeit. Ahhoz is hozzászokhattunk már, hogy az Amerikai Filmakadémia tagságának kiszélesítésével nyitottabbá vált a szervezet, ami miatt több figyelem hárul a nem amerikai filmekre és a kisebbségi jelöltekre is – az egyik színészi kategóriában alighanem történelmi sikert könyvelhetünk majd el.

Mutatjuk, kik taroltak az idei Golden Globe díjátadón

A 81. Golden Globe-gála legnagyobb nyertese Christopher Nolan Oppenheimer című filmje volt: az atombomba atyjáról készült életrajzi filmet öt díjjal jutalmazták. De azért más is örülhetett.

Az Oppenheimer nyerte a legjobb drámai film, a Szegény párák pedig a legjobb vígjáték vagy musical film díját a 81. Golden Globe díjátadó gálán, amelyet helyi idő szerint vasárnap este rendeztek meg a Los Angeles-i Beverly Hilton Hotelben.

A televíziós mezőnyben az Utódlás lett a legjobb drámai sorozat, A mackó pedig a legjobb vígjáték sorozat díját szerezte meg. A legjobb korlátozott epizódszámú tévésorozat elismerését a Balhé című szériának ítélték oda.

Idén sem lett több női rendező Hollywoodban

Hiába robbantotta fel tavaly nyáron a Barbie a mozipénztárakat, Hollywood még mindig nagyon messze van a nemi és rasszok közti egyenlőségtől, és nem csak messze van, de lassan is halad.

Az USC tanulmánya a 2023-as év top 100 legmagasabb amerikai bevétellel rendelkező filmet vizsgálta – ezek közül csak 14 filmet rendeztek nők – számolt be a Variety. Ez az összesen 116 rendező 12,1%-át jelenti, ami csak egy kicsivel magasabb, mint a tavalyi 9%.

A Barbie-n és a méltán híres Kokain Medve c. alkotásokon túl nem nagyon rendeztek nők nagy filmeket idén, azt azonban meg kell hagyni, hogy hosszabb távon az arány javulóban van: 2018-ban a top 100 film rendezőinek csupán 4,5%-a volt nő.

Ryan Gosling elkészítette a Barbie-filmben énekelt Ken-balladája karácsonyi verzióját

Idén nagyot tarolt a Barbie című film a mozikban, egyik betétdala – az I’m just Ken, amit Ryan Gosling énekel Ken szerepében – pedig a zenei toplistákra is felkerült, valamint Golden Globe-ra és Grammy-re is jelölték. Most elkészült a zeneszám karácsonyi változata, amit Gosling a zenét szerző Mark Ronsonnal közösen ad elő.

Boldog karácsonyt, Barbie, bárhol is vagy most

– mondja a produkció végén Ryan Gosling.

Kilenc Golden Globe-ra jelölték a Barbie-t, ott a nyomában az Oppenheimer

Kiderült, hogy melyik filmek és művészek versengenek majd a január 7-i Golden Globe-gálán – írta meg a BBC.

A lap rövid híre szerint a legtöbb jelölést a Barbie (9) kapta, amit szorosan követ az Oppenheimer (8), a Megfojtott virágok (7), illetve a Szegény párák (7).

A díjra esélyes színészek neve is magáért beszél, hiszen Emma Stone, Margot Robbie és Leonardo DiCaprio mellett Cilian Murphy, Barry Keoghan, Nicolas Cage, Timothée Chalamet, Carey Mulligan, Sandra Hüller, valamint a Rustinban feltűnő Da’Vine Joy Randolph is küzd majd a különböző kategóriák legjobbjainak járó elismerésért. Hasonlóan nagy ívű harc várható majd a sorozatok közt is, hiszen az Utódlás mellett A korona is kapott jelöléseket.

Idén is az új iPhone-ok érdekelték leginkább a magyarokat

Hagyományos módon a Google minden év végén nyilvánosságra hozza, hogy keresője szerint milyen személyekre, eseményekre és fogalmakra kerestek rá leggyakrabban a felhasználók, bemutatva ezzel az adott időszak legnépszerűbb témáit. A Year in Search oldalon a globális listák mellett az egyes országok eredményeit is meg lehet nézi, derül ki a cég közleményéből.

A filmek, sorozatok és televíziós műsorok felkapott keresései között hazai és nemzetközi találatok is szerepeltek, dobogós helyezett lett például az idei év két nagy riválisa, az Oppenheimer és a Barbie–film, de előkelő helyen végzett a Hazatalálsz című magyar sorozat, valamint a Sztárbox és a Nyerő Páros televíziós műsorok is.

A közkedvelt elektronikai eszközök piacát 2023-ban is az iPhone-termékek uralták, mögöttük egyedül a Honor 90 fért fel a listára.

A Barbenheimer-hype után közös címlapot kapott Margot Robbie és Cillian Murhpy

Idén nyáron ugyanazon a napon debütált a mozikban a Greta Gerwig-féle Barbie-film és az Oppenheimer. Műfajaik merőben eltérőek – hiszen előbbi a világ leghíresebb játékbabájának történetét meséli el, míg utóbbi J. Robert Oppenheimerről, az atombomba feltalálását felügyelő tudósról szól –, és bár voltak, akik egymás ellen próbálták hangolni a két filmet, az azokat jegyző stúdiók nem ültek fel a feszültségkeltésre, kommunikációjukban inkább egymás mellett foglaltak állást.

Stratégiájukat számos mozi is követte, és a Barbenheimerre keresztelt marketingtrendnek megfelelően dupla-vetítéseket tartottak: egy közös jeggyel mindkét film megtekinthető volt egymás után, egyfajta maratonként.

A sztori a mémgyártókat is megihlette, novemberben pedig kiderült, hogy az alacsony költségvetésű, B-kategóriás filmjeiről ismert Charles Band úgy döntött, valóban mozivászonra viszi a Barbenheimert, összeolvasztva a két történet cselekményét.