Best WordPress Hosting
 

42 dolgozójától vált meg az Állami Számvevőszék csoportos létszámleépítéssel

Egy hónapja sincs, hogy megírtuk: az Állami Számvevőszéken (ÁSZ) átszervezések történtek, a korábban 11 fős sajtófőosztály négy dolgozójától váltak meg, és csere volt a fővárosi önkormányzat zárszámadásának ellenőrzését végző igazgatóság vezetői posztján is. Azóta kiderült, hogy ezzel a változásoknak messze nincs vége, az ÁSZ csoportos létszámleépítést jelentett be május elsejei hatállyal. A szervezet honlapján április 24-én megjelent közleményben a lépést a működés hatékonyabbá és takarékosabbá tételével, az adatalapú, a digitalizáció eszköztárát is felhasználó, felügyeleti jellegű intézmény kialakításával indokolták:

Az ÁSZ elnöke szervezeti egységenként áttekintette a meglévő státuszokat és munkaköröket, majd az intézmény költségvetésének fenntarthatósága, gazdálkodásának és működésének optimalizálása céljából elrendelte az egyes szervezeti egységek tekintetében a munkakörök számának mintegy 10 százalékos csökkentését.

Összesen 42 főt érintett a leépítés – válaszolta kérdésünkre az ÁSZ-kommunikáció. Ez a teljes állomány létszámának 7,55 százaléka, emellett be nem töltött munkakörök megszüntetésére is sor került – fűzték hozzá. Arra, hogy milyen posztokat érintett a leépítés, annyit válaszoltak, hogy a csoportos létszámleépítés érintette „az ellenőrzési és a támogató egységeket is, az egységeken belül számos különböző munkakört és státuszt.” Más forrásból úgy tudjuk,

Népszava: Idén sem kapnak pulykapénzt a minisztériumi dolgozók

Az idén sem kapnak a minisztériumi dolgozók év végi prémiumot – ez derült ki a Népszava közérdekű adatigénylésére beérkezett válaszokból. A lap hétfői cikkében felidézi, hogy még november végén küldtek kérdéseket a szaktárcáknak arról, hogy az idén a minisztériumok dolgozói, vezetői részesülnek-e jutalom jellegű juttatásban.

A tizenegy megkérdezett minisztérium közül a Pénzügyminisztérium 15 nappal meghosszabbította a válaszadási határidőt, a Honvédelmi Minisztérium pedig nem küldött választ, a többi kilenc tárca pedig azt jelezte, hogy év végi jutalomban vagy jutalom jellegű juttatásban a múlt hét közepéig nem részesültek a minisztérium munkatársai.

A Népszava emlékeztet: már 2020, vagyis a pandémia óta hivatalosan nem volt pulykapénzosztás a minisztériumoknál. Sőt, idén nyáron az rtl.hu által megszerzett nem nyilvános kormányhatározat szerint csak azok kaphattak az államigazgatásban plusz pénzt, akiknek ezt személyesen Orbán Viktor hagyta jóvá. A portál információi szerint 38 esetben kezdeményezték a miniszterelnöknél, hogy valaki plusz pénzt kapjon, aki csak 22 esetben adott engedélyt erre. Csakhogy azóta egy újabb nem nyilvános határozat alapján már minisztériumi kvótarendszer van érvényben, vagyis az egyes tárcák dönthetnek az extra pénzekről bizonyos létszám erejéig – írja a Népszava.