Best WordPress Hosting
 

Miközben mindenki a csodatinit figyelte, egy 28 éves dartsos a pánikrohamoktól a világbajnoki címig jutott

Nem kérdés, hogy a dartsvilágbajnokság legnagyobb szenzációja a 16 éves Luke Littler volt. Az élete első vébéjén színpadra lépő ifjú titán úgy menetelt egészen a döntőig, hogy útközben Raymond van Barneveld és Rob Cross személyében korábbi világbajnokokat is kiejtett. Mivel azonban mindenki az újdonsült tinédzser sztárral volt elfoglalva, a többség szinte megfeledkezett a torna másik óriási sztorijáról, a másik döntősről, Luke Humphriesról. És ez nem biztos, hogy rosszat tett neki.

A 28 éves angol játékos 2022 végén vált végérvényesen az élmezőny tagjává. Korábban is akadtak jó meccsei, de a nagy áttörés mindig elmaradt. Az ő esetében azonban már az is nagy szó, hogy a legjobb tíz közé került a világranglistán, és nem adta fel korábban a játékot.

Volt egy időszak az életemben, amikor nagyon depressziós voltam és azt hittem, nem jutok előbbre. Nem tudtam kiteljesedni a színpadon, sok problémával küzdöttem, úgyhogy ezért is különleges érzés, hogy világbajnok és világelső lehetek

Kétszettes előnyről kapott ki a vb-döntőben a csodatini, de így is új dartsvilágbajnokot avattak

Luke Humphries nyerte a dartsvilágbajnokság döntőjét, amelyben 7-4-re múlta fölül a szupertehetséget, a 16 éves Luke Littlert.

Belehúztak a felek, először Humphries húzott el és nyerte meg az első szettet, amit ellenfele kezdett, majd Littler rázta meg magát és tett ugyanígy. Látszólag el is bizonytalanodott tőle Humphries, mert elmaradoztak a triplák, a harmadik szettben pedig már kétleges hátrányba került, de egy őrületes hajrával három leget nyerve lépett el 2-1-re.

Visszaesett mindkét játékos teljesítménye 90-es átlag alá, amiből hosszú távon Littler jött ki jobban, ráadásul döntő pillanatban jobban is dobott kiszállókat, 2-2-nél még lehetetlen volt megtippelni a végső győztest.

Két fiatal dartsos egy helyi tornán játszott, négy évvel később már a vb-döntőben találkoznak

A dartsvilágbajnokság döntőjét 2024-ben Luke Littler és Luke Humphries vívja egymással.

Előbbi az idei vb csodajátékosa, hiszen 16 évesen élete első felnőtt vébéjén szerepel. Humphries is először jutott ilyen messzire a tornán, korábban negyeddöntő volt a legjobb eredménye. Gondolhatnánk, hogy a 28 éves játékos első összecsapására készül Littlerrel, de a rajongók előástak egy régi képet a dartsosokról, ami másról tanúskodik.

Ezen a 12 éves Littler látható, aki egy jócskán kimerült Humphriesszel pózol, miután egy helyi bajnokságon játszottak egymással.

A csodatini újabb világbajnokot verve jutott élete első vb-döntőjébe

Luke Littler elképesztő magabiztossággal verte Rob Crosst és 16 évesen élete első vb-döntőjére készülhet.

Nem kezdődött meglepetéssel az elődöntő, előbb Cross, majd Littler hozta azt a szettet, amelyet elkezdhetett, ám ezután a tinédzser brékkel nyitott, majd a saját kezdését hozva 3-1-re ellépett. Chris Dobey ellen bemutatott már egy szenzációs feltámadást a 2018-as vb-győztes, de hiába szépített nagy küzdelem árán, Littler ismét kétszettesre növelte az előnyt, majd a hetedik szettet is hozta, ráadásul sorra dobálta a magasabbnál magasabb kiszállókat.

A nyolcadik szettnek már úgy mentek neki a dartsosok, hogy 101 fölötti átlagot hoztak, de Cross vért izzadva sem tudta tartani a lépést ellenfelével. Littler az első adandó alkalommal zárta le az elődöntőt, ráadásul nyilat sem hibázott a sorsdöntő kiszállója során.

„Aki meg akar állítani, annak fel kell kötnie a gatyáját” – rendben van az önbizalma a darts-vb 16 éves csodagyerekének

Luke Littler tett róla, hogy mindenki megjegyezze a nevét, aki követi a 2024-es dartsvilágbajnokságot.

A 16 éves srác élete első vébéjén már az elődöntőnél jár, vagyis 100 ezer fontot (44 millió forintot) már biztosan hazavihet, de a nyilatkozata alapján most már nem szeretne itt megállni.

„Aki meg akar állítani, annak fel kell kötnie a gatyáját. Hihetetlen érzés, hogy az elődöntőbe jutottam, sosem gondoltam volna, hogy az első vébémen ilyen jól szerepelek majd. Vicces, amikor látom magamat a videókon, ahogy 2 éves, pelenkás gyerekként dobálok a mágneses dartstáblára, de kifizetődött, hogy ilyen korán kezdtem” – mondta Littler, aki minden idők legfiatalabb vb-elődöntőse lett.

A háromszoros világbajnok Van Gerwen is csomagolhat a dartsvébén

Itt a sokadik meglepetés a dartsvébén, a háromszoros világbajnok Michael van Gerwen a negyeddöntőben kikapott az angol Scott Williamstől.

Williams egy 3-0-s szettel került előnybe, de a következő két játszma Van Gerwené lett, vagyis úgy tűnt, a holland klasszis elkapta a fonalat. Mégsem így lett, a 33 éves Williams ugyanis két 3-0-s játszmával ismét vezetést szerzett, és innentől nem is engedte ki a meccset a kezéből.

A második kiemelt Van Gerwen pocsékul kiszállózott, összesen 27 dobást rontott el a duplákra, Williams pedig kihasználta a nagy lehetőséget, és 5-3-mal bejutott az elődöntőbe.

Könnyeivel küzdött a dartsos, aki őrületes meccsen esett ki a világbajnokságról

Alighanem minden idők legizgalmasabb meccsei között tartják majd számon Luke Humphries és Joe Cullen negyeddöntős összecsapását a dartsvilágbajnokságról.

A dartsosoknak négy szettet kellett nyerni a továbbjutáshoz, az elején pedig úgy nézett ki, hogy Cullen közel kerül ehhez, mert hihetetlen pontossággal büntette meg Humphries hibáit. A 2-0-s szettelőny azonban nem bizonyult elegendőnek a lezáráshoz, pedig Cullen a dupla tizes kiszállójára többször is dobhatott a harmadik játszmában, végül mégis Humphries söpört be egymás után két szettet. Kezdődhetett minden előről 2-2-től.

Egy idegőrlő szett után végül az első leget kezdő Cullen szerzett újra vezetést, amire viszont Humpries egy 3-0-s söpréssel válaszolt, vagyis 3-3 szettet nyerteek a felek, így a hetedik szett döntött a továbbjutásról. A szabályok értelmében ezt kétleges különbséggel kellett volna nyerni, de Cullen hiába lépett el 2-0-ra, két meccsnyíllal sem élt, sőt végül egy eszelős zárással, tizedik próbálkozásra bedobta a kiszállóját, így eljutottak a felek a döntetlenes meccsek tűréshatáráig, 5-5-ig.

A 16 éves csodadartsos egy legendát is kiejtett a vébéről

Bejutott a legjobb nyolc közé Luke Littler a dartsvilágbajnokságon, miután 4-1-re legyőzte Raymond van Barneveldet. Az ellenfele a negyeddöntőben Brendan Dolan lesz majd.

Littler egészen ellenállhatatlanul játszott a 2007-es világbajnok ellen, az első két szettet magabiztosan nyerte, és ugyan a harmadik felvonás valamivel szorosabb volt, azt is behúzta. Levegőben lógott, hogy kisöpri a hollandot, de Van Barneveld megrázta magát és kihasználta, hogy Littler elrontott egy 128-as kiszállót – a holland mosolyogva sétált le a szünetre.

A folytatás aztán elég magas színvonalú volt, de Littler tempóját egyszerűen nem lehetett tartani, így végül összesítésben 4-1-re nyert. Érdekesség, de az angol dartsos 21 nappal azt követően született, hogy Raymond van Barneveld 2007-ben vb-t nyert.

„Majd őt is tönkreteszitek?” – feldúltan vette védelmébe a 16 éves dartsost a kétszeres világbajnok

Túlzás nélkül kijelenthető, hogy a meglepő eredmények mellett Luke Littlerről szól eddig a dartsvilágbajnokság. A 16 éves játékos már három játékost is eltakarított az útjából és nyolcaddöntőbe jutott, ahol Raymond van Barnevelddel játszik majd.

Óriási a felhajtás Littler körül, aki egy kellemetlen ügybe is keveredett: a győzelmek után elfogyasztott kebabbal, valamint a The Sun egyik példányával a kezében fotózták, amiért utólag bocsánatot kért.

A The Sun 1989-ben alaptalanul illette súlyos vádakkal a liverpooli fociszurkolókat 1989-ben, amikor a Hillsborough Stadionban rendezett Liverpool-Nottingham Forest FA Kupa-döntő előtt és alatt összesen 97 drukker vesztette életét a tömegjelenetek során. Littler pedig Warringtonban született, ami Liverpool mellett található, emiatt találták meg többen a közösségi oldalakon.

Kell ennél nagyobb szenzáció? Nullázták, kiesett a címvédő a dartsvébéről

A negyedik körben kiesett a címvédő Michael Smith a 2024-es dartsvilágbajnokságról. Smith még csak szettet sem fogott honfitársa, Chris Dobey ellen, a címvédő rengeteget hibázott, ezekre a kínálkozó lehetőségekre pedig lecsapott a riválisa. Mindkét játékos 102-es átlagot produkált a meccs során.

Egy csomó kiszállót elrontott, ezzel adott nekem esélyt, ugyanis nem éreztem magam olyan jól az este során, ideges voltam. Már az elején közel járt a 180-akhoz, akkor arra gondoltam, ideje lenne felébredni. Többször legyőzött már, jó volt most egyszer visszaadni valamit

– mondta a győzelmét követően Dobey.

Az ötszörös világbajnok lesz a 16 éves csodagyerek ellenfele a dartsvébén

Az idei dartsvilágbajnokság meglepetésembere, a 16 éves Luke Littler az ötszörös világbajnok Raymond van Barnevelddel találkozik majd a nyolcaddöntőben.

Littler már korábban megváltotta a helyét a legjobb 16 között, amikor 4-1-re verte a kanadai Matt Campbellt, Barneveld pedig pénteken követte őt a Jim Williams elleni győzelmével.

Két játszma után még 1-1 volt az állás, aztán Van Barneveld elhúzott, amikor a harmadik és a negyedik szettet is 3-0-ra nyerte.

Szájon csókolta ellenfelét a dartsos a nyolcaddöntőt érő győzelme után

Újabb nagy búcsúzó a dartsvébén: kiesett a 2021-es világbajnok, ötödik kiemelt Gerwyn Price.

A közönséget stílusával megosztó walesi játékost az északír Brendan Dolan győzte le, aki az első szettben produkált egy 130-as és egy 144-es kiszállót is, utóbbival söpörte be a játszmát 3-2-re.

INCREDIBLE 144 FROM DOLAN!

Újabb győzelmével történelmet írt a vébén a 16 éves dartsos

Harmadik meccsét is megnyerte, így bejutott a legjobb 16 közé a 16 éves Luke Littler a dartsvilágbajnokságon.

Az ifjúsági világbajnok Littler ellenfele a harmadik fordulóban a kanadai Matt Campbell volt, aki korábban kiejtette a 13. kiemelt James Wade-et.

Littler jól kezdett, az első két legben hibátlanul kiszállózott, majd a harmadikban is csak egyszer rontott, mikor duplára kellett dobnia, így 3-0-val került előnybe.

Ledobta az atomot a dartsvébén a 16 éves csodagyerek

Ön mit csinált 16 évesen? Mert Luke Littler ennyi idősen ellentmondást nem tűrően halad előre a PDC dartsvilágbajnokság főtábláján, már két győzelemmel a hátizsákjában.

A debütáló meccsén a BDO 2012-es világbajnokát, a holland Christian Kistet verte elég simán, 3-0-ra. A második fordulóban már keményebb dió várt rá: a regnáló brit bajnok, huszadik helyen kiemelt Andrew Gildinggel kellett megküzdenie, de ezt a próbát is sikerrel vette, 3-1-es győzelmet aratva.

ASTONISHING FROM LITTLER!

„Én vagyok a legfurább, legszerethetőbb idióta a világon” – újabb szenzáció a dartsvébén

Dúskál a meglepetésekben a mostani dartsvilágbajnokság, gyakorlatilag minden játéknapra jut legalább egy nagy óriási meglepetés. December 23-a, szombatra rögtön három is jutott:

Kim Huybrechtset Richard Veenstra búcsúztatta 3-0-val,

majd a selejtezőből érkezett Berry van Peer győzte le 3-1-re Josh Rockot,

Folytatta a menetelést a 16 éves tehetség a dartsvébén

Második meccsét is megnyerte a dartsvilágbajnokságon a 16 éves Luke Littler.

Littlerről a sportág legnagyobb legendája, a 16-szoros világbajnok Phil Taylor azt mondta, még senkit nem látott ilyen fiatalon ennyire jónak. Az angol srácnak ez az első vébéje, és az első fordulóban esélyt sem adott a holland Christian Kistnek, aki mindössze két leget tudott fogni ellene.

A második fordulóban a vb 20. kiemeltje, Andrew Gilding volt Littler ellenfele, és az első szettet 3-2-re nyerte a tini.

Egy 16 éves dartsos ripityára verte ellenfelét a világbajnokságon

A mindössze 16 éves Luke Littler első meccsén berobbant a dartsvilágbajnokságra, miután ellenállhatatlan játékkal verte Christian Kistet.

Előzetesen is sokat vártak az angol tehetségtől, miután megnyerte a PDC ifjúsági vébét, valamint Pro Tour-kártyát szerzett, vagyis 2024-ben már a legnagyobb versenyeken is részt vehet. Első felnőtt világbajnokságának első meccsén ezek után úgy nyomta le 3-0-ra Kistet, hogy mindössze két nyert leget engedélyezett a hollandnak. Littler 106.12-es átlagot dobott, kiszállóinak fele sikeres volt, emellett 15-ször dobott legalább 140-et, amelyből hét a lehető legjobb érték, vagyis 180 volt.

Arra számítok, hogy minden idők egyik legjobb játékosa lesz. Ő a legjobb, akit valaha láttam ebben a korban, de meg kell várnunk, hogy alakul a következő 5-10 éve, amikor élvezi a játékot és több versenyen is szerepelt

Meglepetés a dartsvébén, máris kiesett a kétszeres világbajnok

Rögtön az első mérkőzésén vereséget szenvedett a dartsvilágbajnokságon Peter Wright, aki 2020-ban és 2022-ben is megnyerte a vébét. Az ezúttal neonzöld frizurát villantó skót nagyon simán, 3-0-ra kapott ki a walesi Jim Williamstől.

Pedig Wright az első és a második szettben is 2-1-re vezetett, azonban érezhetően formán kívül dobott, hiába cserélt nyilakat is, az sem segített rajta. Miután elveszítette az első két játszmát, a harmadikban már játékot sem sikerült nyernie, így

elég dicstelenül, 83,87-es átlagot dobva esett ki a világbajnokságról.