Best WordPress Hosting
 

Madárinfluenza tizedeli a vonuló darvakat

Becsléseink alapján 10-20 ezer közötti daru pusztulhatott el az elmúlt hetekben. Fontos, hogy nagyarányú vadmadárelhullás észlelése esetén, vagy gyanúsan viselkedő, legyengült vízimadár vagy ragadozómadár észlelése esetén értesítsük a területileg illetékes állategészségügyi hatóságot és védett faj esetén a területileg illetéken nemzetipark-igazgatóság munkatársát, a madárhoz pedig ne nyúljunk.

A madárinfluenza a vadon élő és a tenyésztett madarak vírusbetegsége. Az utóbbi évek során rendszeresen hallhattunk, olvashattunk híreket esetekről. Sajnos az idei év sem múlik el e nélkül. November elején Hajdú-Bihar, majd Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, később az Alföld más területein is megjelent a fertőzés, majd a Hortobágy és a Dél-Alföld őszi látványossága, a daruvonulás csúcsán a nálunk megpihenő madarakat is elkezdte tizedelni a vírusbetegség.

A különböző influenzavírusok eredetileg vízimadarak belében szaporodó, mérsékelten patogén kórokozók voltak. A járványokért felelős magas patogenitású törzsek kifejlődése azonban egyértelműen a nagyüzemi baromfitartáshoz köthető. A nagyüzemi baromfitermelésben járványvédelmi okokból a fertőzött állományokat kiirtják, így a gazdaszervezetek immunitását növelő evolúciós folyamat elakad. A sok ázsiai országban alkalmazott vakcinázás pedig olyan evolúciós nyomást fejt ki a vírusra, hogy az minél fertőzőképesebb legyen és át tudja törni a vakcinás védelmet. E két hatás együtt a madárinfluenza vírusok evolúcióját az egyre nagyobb fertőzőképesség és megbetegítő képesség irányába tolta.

A klímaváltozás nyertesei a Hortobágyon rekordszámban vonuló darvak

Videósaink és a madarakat kamerájával is követő Szilágyi Attila természetvédelmi őr képein a Hortobágyi Nemzeti Parkot ellepő madarak, Magyarország egyik leglátványosabb természeti jelensége.

The post A klímaváltozás nyertesei a Hortobágyon rekordszámban vonuló darvak first appeared on 24.hu.

Százezer daru a Hortobágyon

Az egyik leglenyűgözőbb természeti jelenség az Észak-Alföldön, a tőlünk északabbra fészkelő darvak őszi gyülekezője a Hortobágyon. Ilyenkor e vonuló madarak mennyisége a 130 ezer példányt is meghaladhatja, amely az európai állomány túlnyomó többségét jelenti. De ekkora tömeg majd csak október közepén várható, általában ekkor éri el csúcsát a nálunk átvonuló madarak létszáma.

A daru csapatok egyedszáma térségünkben 98 210 példány volt október első napjaiban. E szám a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatának számlálási adatainak összesítésén alapul, amelyet a nemzeti park munkatársai heti rendszerességgel végeznek az éjszakázóhelyek felkeresésével.

Az idei vonulás során a böszörményi határ kevésbé hangos a daru ’krúgatástól’, azaz messze hangzó jellegzetes hangjától. Ennek oka, hogy a Virágoskúti-halastavak víztározója idén később kerül leengedésre, így nem használják annak medrét éjszakázóhelyül a darvak.