Best WordPress Hosting
 

Átalakul a személyi igazolvány, májustól indul az első lépés

A Digitális Állampolgárság Program keretében minden, állammal és közszolgáltatóval kapcsolatos ügyünket a mobilunkon lehet majd intézni. Sok helyen már személyesen sem kell megjelennünk, ráadásul némi pénzt is megtakaríthatunk vele. Május 18-tól letölthető lesz a mobilalkalmazás, amelynek birtokában egy kormányablakban történő ügyintézés után felkerülhetünk egy várólistára, ahol később aktiválható lesz a digitális állampolgárság – olvasható a portálon.

Néhány napja már elindul a weboldala is a programnak, amely a felhőtechnológia segítségével működik.

Azoknak a dolgainknak a többségét, melyek intézéséhez eddig meg kellett jelennünk valamilyen állami hivatalban, már virtuálisan is elintézhetjük. Emellett az állam felé szükséges fizetnivalónkat is rendezhetjük a központi mobilalkalmazáson keresztül.

Rogánék létrehoznak egy új hatóságot

Egy újabb állami hatóságot hoznak létre az Országgyűlésnek benyújtott friss törvényjavaslat alapján – szúrta ki a hvg.hu. A digitális államról és a digitális szolgáltatások egyes szabályairól szóló törvénytervezet adja meg a törvényi keretet a már korábban bejelentett, jövőre induló Digitális Állampolgárság Programhoz (DÁP).

A részletekről és a tervezett DÁP mobilapplikációról legutóbb Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter árult el részleteket az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt, ahol azt is elmondta, hogy a DÁP bevezetéséhez szükség lesz egy újabb alaptörvény-módosításra is, ám azt még nem nyújtotta be a kormány a parlament elé.

A DÁP lényege – Rogán megfogalmazása szerint –, hogy az azonosítás, az igazolvány és az állam a mobiltelefonunkba költözik. Felhasználói oldalról azért lesz jó digitális állampolgárnak lenni, mert az érintett a telefonjával bármikor igazolhatja személyazonosságát, ráadásul egy gombnyomással rendezheti a fizetnivalóit az állam felé egy központi mobilalkalmazáson keresztül. A miniszter arra számít, hogy jövőre kevesebb mint 1 millió, 2025-ben viszont már 3–5 millió felhasználója lesz a programnak. Rogán már októberben bejelentette, hogy a digitális állampolgársággal összefüggő törvényi szabályozásokat novemberben nyújtják be az Országgyűlésnek, és szeretné, ha a jogszabályt még december közepéig elfogadnák, így az jövőre hatályba is léphetne.