A Digitális Állampolgárság Program keretében minden, állammal és közszolgáltatóval kapcsolatos ügyünket a mobilunkon lehet majd intézni. Sok helyen már személyesen sem kell megjelennünk, ráadásul némi pénzt is megtakaríthatunk vele. Május 18-tól letölthető lesz a mobilalkalmazás, amelynek birtokában egy kormányablakban történő ügyintézés után felkerülhetünk egy várólistára, ahol később aktiválható lesz a digitális állampolgárság – olvasható a portálon.
Néhány napja már elindul a weboldala is a programnak, amely a felhőtechnológia segítségével működik.
Azoknak a dolgainknak a többségét, melyek intézéséhez eddig meg kellett jelennünk valamilyen állami hivatalban, már virtuálisan is elintézhetjük. Emellett az állam felé szükséges fizetnivalónkat is rendezhetjük a központi mobilalkalmazáson keresztül.