Best WordPress Hosting
 

Négymilliós bírságot kapott a TV2, amiért Dzsudzsák Balázzsal egy étrendkiegészítőt reklámozott a Tények

3 millió 900 ezer forint bírságot szabott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a TV2 és a tenyek.hu médiaszolgáltatójára burkolt kereskedelmi közlemény sugárzása miatt.

Az NMHH közleménye szerint a Tények Plusz június 12-ei adásában egy étrendkiegészítőkből álló termékcsalád jótékony hatásairól, valamint egy magánrendelő szolgáltatásairól esett szó egy „közismert sportoló” történetén keresztül. A műsorban bemutatott termékek és orvosi kezelések ismertetése kereskedelmi célokat szolgált, azaz reklámokra jellemző módon a magánrendelő szolgáltatásainak igénybevételét és a termékcsaládba tartozó étrend-kiegészítők megvásárlását szorgalmazta.

Amint megírtuk, a TV2 hírműsorában Dzsudzsák Balázs felépülésével foglalkoztak, és a riportnak álcázott reklámban hangsúlyozták, hogy „egy különleges, Magyarországon egyedülálló kollagénpor segítette a regenerációját”. A focista felépülését segítő terméket kiemelve mutatták, miközben az italpornak Dzsudzsák a reklámarca.

Újabb végrehajtás egy Dzsudzsák-érdekeltség ellen

A Debrecen középpályás labdarúgója legújabb, püspökladányi tanácsadócégével ismét a NAV figyelmének célkeresztjébe került.

Valahogy nincs mostanság túl nagy szerencséje a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal Dzsudzsák Balázsnak – írja az mfor.hu. A portál szerint miután Dzsudzsák több érdekeltségétől is megvált rövid időn belül, nem volt rest egy újabbal újra gyarapítani kisebb céghálóját.

Július közepén ugyanis többségi tulajdonosként beszállt egy puspökladányi cégbe, a főtevékenységként üzletviteli, egyéb tanácsadással foglalkozó Market Invest Hungary Kft.-be. Az addigi egyedüli tulajdonos, Karacs Péter megbontotta üzletrészét:

Szijjártó Péter szűk, családi körben, Dzsudzsák Balázzsal szülinapozott

A magyar külügyminiszternek jó napja volt, szűk körben ünnepelte a 45. születésnapját, amit a Facebookra kitett fotóval közkinccsé is tett. A képről kiderül, hogy Szijjártó Péter számára a szűk kör a feleségét, fiait és Dzsudzsák Balázst jelenti.

Jó volt ma kicsit korábban hazaérni

Köszönöm a kedves üzeneteket!

Dzsudzsák reklámja miatt eljárást indított a TV2 ellen az NMHH

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa eljárást indított a TV2 ellen, mert Tények Plusz június 12-i adásában „egy termékcsaládot és egy szolgáltatást olyan részletességgel és olyan eszközökkel mutattak be, amely kereskedelmi célokat szolgált”.

A hatósági vizsgálat szerint a műsorszegmens reklámnak minősülhet. Az NMHH MTI-ben közzétett közleménye szerint a kifogásolt tartalom amellett, hogy a TV2 műsorában szerepelt, a tenyek.hu-n is elérhető, ezért a hatóság burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezés összesen három alkalommal történt vélelmezett megsértése miatt indít hatósági eljárást .

A Tények akkori adásában Dzsudzsák Balázs felépülésével foglalkoztak, és a riportnak álcázott reklámban külön kihangsúlyozták, hogy „egy különleges, Magyarországon egyedülálló kollagénpor segítette a regenerációját”. A focista felépülését segítő terméket kiemelve mutatták. Az italpornak éppen Dzsudzsák a reklámarca.

Dzsudzsák Balázs az NB I-ben nincs hozzászokva, hogy így presszingelik

Az NB I bronzérmesének európai kupabúcsúja kapcsán az Újpest korábbi U-válogatott labdarúgóját, az 1997-től Ausztriában futballozó, majd 2009-től napjainkig több első és másodosztályú klubnál edzőként, elemzőként, sportigazgatóként dolgozó Tiefenbach Tamást arról faggattuk a Ziccerben, hogy

az első meccs debreceni szempontból biztató játéka és a 0-0-ás végeredmény után minek köszönhető az, hogy az osztrák bajnokság tavalyi 4. helyezettje hazai pályán üti ki a Lokit?

Vajon ekkora lenne a különbség az osztrák és a magyar első osztály játékstílusa, ritmusa között?

370 milliót kaptak Dzsudzsákék a győri egyetemtől a cégükért

370 millió forintért vette meg Dzsudzsák Balázsék egészségügyi cégcsoportját a győri Széchenyi István Egyetem – tudta meg a 24.hu a közérdekű adatigénylésének köszönhetően . A jelenleg Debrecenben futballozó Dzsudzsák, a válogatott egykori csapatkapitánya négy társával, köztük menedzserével, Vörösbaranyi Józseffel 2019-ben alapította a Rába Medical Invest Kft.-t és a Rába Medical Center Kft.-t, ezt a két céget adták el a felsőoktatási intézménynek az idén tavasszal.

Hogy mennyire kötött jó üzletet az egyetem, azt a nyilvánosságra hozott cégbeszámolókból nem lehet megítélni, de Dzsudzsákék nem járhattak rosszul, mivel a 2019-ben alapított két cégből eddig egyszer sem tudtak osztalékot kivenni.

Az viszont első ránézésre furcsa, hogy egy nem orvostudományi egyetem, amelynek azonban van egészség- és sporttudományi kara, miért tartja fontosnak két egészségügyi cég megvételét. Ezzel ugyanis egy MR-készülékkel rendelkező, a győri ETO-Parkban található modern magánrendelőt vett át, ahol elsősorban ortopéd- és balesetsebészeti szakrendelés folyik, míg az egyetemen védőnőket, ápolókat és egészségügyi szervezőket képeznek.