Best WordPress Hosting
 

Folytatódik a pereskedés a Fortnite miatt

Az ausztrál bíróságon dőlhet el Fortnite-ot is kiadó Epic Games csatája az Apple és a Google ellen – írja a The Guardian. A játékfejlesztő cég szerint a két óriásvállalat az alkalmazáson belüli vásárlások önkényes kontrollálásával korlátozza a versenyt és az innovációt.

Az iPhone 2007-es megjelenésekor még az eszköz összes applikációját az Apple készítette, később azonban az App Store megjelenésével más cégek termékei is elérhetővé váltak az iPhone-okra. Ennek ellenére az Apple továbbra is szigorúan szabályozta, hogy mi jelenhet meg a paltformján és mi nem, amelynek eredménye többek között az lett, hogy 2020-ban levették az App Store-ból a rendkívül népszerű Fortnite című játékot, amely ugyanerre a sorsa jutott a Google Play Áruházban is.

Ennek oka az volt, hogy az Epic Games közvetlenül a saját appján keresztül akarta lebonyolítani az alkalmazáson belüli vásárlásokat, amelyeket egyébként App Store-on keresztül kéne végrehajtaniuk, miközben az Apple 30 százalékos részt csíp le a vásárlások összegéből. Erre válaszul a játékfejlesztő cég még abban az évben beperelte az Apple-t, arra hivatkozva, hogy a cég gátolja a szabad verseny, visszaél domináns pozíciójával és monopóliumszerű gyakorlatot folytatnak a fejlesztőkkel szemben.

Egy nap után visszavonulót fújt a Fortnite fejlesztőjét letiltó Apple

Az Apple március elején tiltotta le az Epic Games fejlesztői fiókját, ezzel – ideiglenesen – meghiúsítva a cég azon tervét, hogy az Apple platformjain (iOS, iPadOS) is elérhető legyen a saját digitális áruháza, azon belül a legnépszerűbb játékuk, a Fortnite.

A népszerű program mobilverziója 2020-ban tűnt el az Apple eszközeiről, mikor az Epic Games pereskedésbe kezdett a cupertinói vállalattal az alkalmazásbolt szabályai miatt.

A visszatérést a közelmúltban kiadott, 17.4-es iOS frissítés tette volna lehetővé, ami az EU digitális piacokról szóló törvényéhez(DMA) igazodva már engedi, hogy az App Store mellett más alkalmazásboltok is elérhetők legyenek az almás vállalat eszközein.

Az Apple letiltotta a Fortnite gyártóját az iOS-ről

Letiltotta az Apple az Epic Games nevű videójáték-gyártó cég fejlesztői fiókját – derül ki a vállalat közleményéből. Ezzel meghiúsulni látszik a cég terve, hogy 2024-ben kiadja az Epic Game Store-t iOS-re, így visszatérhessen a Fortnite a platformra.

Amint a 24.hu korábban beszámolt róla, nemrég elérhetővé vált az iOS legújabb, 17.4-es frissítése, amellyel nemcsak új emojik érkeztek, hanem jelentős változás is jött az Apple-felhasználók életébe. Az EU digitális piacról szóló törvényei (DMA) miatt a cég ugyanis kénytelen lett elérhetővé tenni az App Store mellett más alkalmazásboltokat is eszközein.

Az új lehetőségekkel élve az Epic Games a közelmúltban bejelentette, hogy létrehoztak egy fejlesztői fiókot, amelyet az Apple jóvá is hagyott. Ez alapján úgy látszott, hogy Európában hamarosan elérhetővé válhat majd saját alkalmazásboltjuk, ezzel együtt pedig játékaik, köztük a népszerű Fortnite is az iOS-es készülékeken. Az Apple azonban váratlanul megszüntette fejlesztői fiókjukat, emiatt pedig nem képesek megjelentetni az applikációikat.

Történelmi vereséget szenvedett a Google

A Fortnite-ot fejlesztő Epic Games 2020-ban indított pert a Google ellen, mondván a cég által működtetett alkalmazásáruház törvénytelen monopóliumot alakított ki a versenytársakkal szemben. A Verge beszámolója szerint az amerikai esküdtszék most pontot tett a jogi csatározás végére, és egyhangú győztesként hirdették ki az Epic Games-t.

Az ügy ott kezdődött, hogy a vállalat vitatta az androidos alkalmazásáruházban kivetett 30 százalékos jutalékot, valamint azt is, hogy a Google összekapcsolja a Play Áruházat, valamint a számlázási szolgáltatását. Az alkalmazásfejlesztőknek mindkettőt el kell fogadniuk, ha azt szeretnék, hogy a szoftvereik szerepelhessenek az áruházban. Emiatt indított keresetet az Epic Games a Google és az Apple ellen is, valamint a Fortnite-ot hosszú időn át csak a saját weboldalán, alternatív módon terjesztette.

A játék végül 2020 áprilisában, 18 hónap után került vissza a Play Áruházba.