Best WordPress Hosting
 

Egyelőre nem tud talpra állni a forint

Látványos gyengülésnek indult a forint csütörtökön. A gazdasági szaksajtó szerint a gazdaságpolitika irányítóitól elhangzottak rontották az árfolyamot. Varga Mihály pénzügyminiszter arról beszélt, hogy folyamatban levő beruházásokat állíthatnak le, továbbá újabb költségvetési intézkedések lengetett be, mondván: „fenntartjuk a fiskális szigort”.

Péntek reggel 388 körül járt a forint az euróval szemben, ez megegyezett a csütörtök esti árfolyammal. Azóta valamelyest kapaszkodni tudott a forint: jelenleg 387 körül járnak a jegyzések. A dollárral szemben most 364 közelében járunk, míg az angol font 446,8 forintba kerül.

A Portfolio úgy értékelt, hogy

Estére rákapcsolt a forint

Estére erősödött a forint a főbb devizákkal szemben. Az euró árfolyama a reggel fél hét után jegyzett 381,57 forintról este hét órára 379,4 forintra erősödött. A tegnapi szinthez képest ez fél százalékos erősödést jelent.

A szerdai után a csütörtöki kereskedésben is érdemi forintgyengülés alakult ki, aztán pénteken kezdetben bizonytalanul, délután egyre határozottabban erősödni kezdett a forint, írja a Portfolio.

Az euró jegyzése ezzel ismét a 380-as szint alá bukott. A dollár kitartóan erősebb szinteken ragadt, így vele szemben a forint se mutat komolyabb erősödést. A dollárral szembeni jegyzések 341 körül mozognak.