Best WordPress Hosting
 

Hiába a kormány évek óta tartó brüsszelezése, a magyarok jónak tartják az uniós fejlesztéseket

Kedvezőbben viszonyulnak a magyarok az uniós finanszírozású területfejlesztési projektekhez az európai átlaghoz képest, ami az ismertségüket és a következményeik megítélését illetően is szembetűnő az Eurobarometer felmérése szerint. A Magyarországon élők 55 százaléka hallott a lakóhelyének közelében az Európai Unió társfinanszírozásban megvalósuló fejlesztésről, akik 85 százaléka vélekedett pozitívan azok hatásáról – ezen arányok rendre meghaladják az Európai Unió egészére vonatkozó, 39, illetve 79 százalékos átlagokat.

A programok megítélésében jókora különbségek mutatkoznak a tagállamok között, a legkevésbé az olaszok elégedettek azok hatásaival, mindössze 56 százalékuk vélekedett pozitívan róluk. Mindez vélhetően a pandémia miatt létrehozott Helyreállítási Alapból kapott támogatások lassú és nem hatékony felhasználásának is köszönhető: miközben stagnál az olasz gazdaság, a kormány a már átutalt források felhasználásával is késésben van, és a mulasztásai miatt az unió visszatartja az olaszokat megillető támogatások egy részét. Az olasz közvélemény kiábrándultságára a média is ráerősít, gúnyt űzve a fejlődést aligha segítő beruházásokat, mint például a temetőbővítések, miközben az ambiciózusabb terveket sokszor ellehetetlenítik a hosszadalmas bürokratikus eljárások.

A rangsor másik végén Lengyelország áll, ahol szinte alig vonja valaki kétségbe az uniós finanszírozású projektek hasznosságát. Az országot megillető támogatások kifizetését korrupciós kockázatok és a jogállamiságot övező kritikák miatt szintén felfüggesztette az Európai Bizottság, mintegy 110 milliárd euró – mintegy 41 600 milliárd forint – sorsa vált bizonytalanná. Az októberi választások után várhatóan kormányt alakító Donald Tusk szerint mindent meg kell tenni, hogy a visszatartott forrásokat mielőbb folyósítsa a Bizottság, miközben a potenciális kormánykoalícióból kimaradó, és így a referendumot gyakorlatilag elveszítő Jog és Igazságosság (PiS) azzal vádolta az Európai Uniót, hogy a felfüggesztett támogatásokkal igyekezte befolyásolni a szavazókat Tusk javára.

Nagy reményekkel tekintettek a spanyol választásra Orbánék, de egyelőre nem jött be a számításuk

Eljött a hazafiak ideje

– üzente az egy hónapja tartott választás előtti videóüzenetében a szélsőjobboldali Vox csatornáin a spanyol választóknak Olaszország miniszterelnöke, Giorgia Meloni, aki szerint az euroszkeptikus Vox-szal felálló új spanyol kormány „változtatást indítana el Európában”. Meloni csak egy volt azok közül, akik a Vox-nak próbáltak szavazatokat szerezni.

Így tett többek között Lengyelország miniszterelnöke, Mateusz Morawiecki és a kormánypárt Jog és Igazságosság (PiS) elnöke, Jaroslaw Kaczynski, a portugál Elég! (Chega) alapítója, André Ventura, valamint Orbán Viktor is, aki már korábban is szerepelt a Vox videóiban, és aki legutóbb a májusi spanyol helyhatósági választás után pár nappal látta vendégül Budapesten Santiago Abascalt, a Vox vezetőjét. Azon a választáson olyan komoly sikereket ért el a Vox – négy regionális kormány és mintegy száz önkormányzat (társ)vezetőjévé váltak –, és nem kevésbé a konzervatív Néppárt (PP), hogy a szocialista Pedro Sánchez miniszterelnök előrehozott választásokat jelentett be. Ezt rendezték meg július 23-án.