Best WordPress Hosting
 

Ezért érdemes fekete fokhagymát enni

A fekete fokhagyma nem büdös, viszont egészséges és a környezetvédelmet is segíthet – olvasható a Queenslandi Egyetem közleményében, amely ezt az ételt igyekszik népszerűsíteni. A fekete fokhagymát egyszerű fokhagymából készítik fermentálással, amely során hetekig kontrollált páratartalom alatt tartják a zöldséget.

Közismert, hogy a fokhagymának számos jótékony hatása van, azonban az erős íze és szaga sokakat eltántorít attól, hogy nyersen fogyasszák. Ami probléma, hiszen az egészséges hatásai lecsökkennek, ha megfőzzük, megmelegítjük. A fekete fokhagyma viszont megőrzi a hagyományos fokhagyma összes előnyét, de az erős szag nélkül, íze pedig édeskés.

Korábbi tanulmányok szerint ez az Ázsiából származó étel antioxidánsokban gazdag, jó hatással van a bélflórára, az immunrendszerre, a koleszterin- és vércukorszintre, valamint az érrendszer egészségére is.

Rosszul pucoljuk a fokhagymát az olasz sztárséf szerint, elmondta, hogyan is kellene

Egy olasz szakács azt állítja, az emberek többsége rosszul tisztítja meg a fokhagymást, ami miatt sokkal több hulladék keletkezik – írja a Mirror.

Alessandro Vitale Londonban él, séfként és kertészként dolgozik, a TikTokon @SpicyMoustache felhasználónéven szerepel. Az egyik videójában elmondta, hogy sokan tévesen leszedik és kidobják a fokhagymagerezdek héját, pedig számos módon fel lehetne használni azokat.

@spicymoustache Me and @laja love garlic so much! It is such a versatile vegetable which takes a long time to grow and it would be a shame to waste any part of it as even the skin it’s fully edible. GARLIC OIL AND CRISPY GARLIC •1 cup x chopped garlic •2 cups x avocado oil or vegetable oil no olive oil STEP BY STEP -in a pan heat the oil at fry temperature use a slice of garlic and put it in to see if the temperature is high enough to fry. -add the garlic and fry til golden -don’t over fry it as it’ll have a bitter burnt taste and will ruin the oil as well. -in a bowl drain the oil from the garlic . -store the oil in to a bottle -place the fried garlic on top of a muslin and let dry a bit from all the oil -store it in an airtight container up to one year . GARLIC SKIN POWDER: •onion peel •garlic peel •salt •pepper •paprika powder •chilly powder •optional flavours example: Mediterranean herbs, masala mix, chives & dill . STEP BY STEP: – wash your peels together or separately depending on the quantity you have if you want 2 different powders. – tap them dry and place on a baking tray – bake at 160* for about 5 min keep an eye on it and make sure they nice and crispy when ready (turn off the oven and leave the door shut until dry). Alternatively, let the peel dry with the leftover heat inside your oven once you finish to cook (no energy use). – blend them until you have a fine powder. – add salt , pepper , paprika and chilly powder for a great fries potato seasoning or get creative using different mixed Mediterranean herbs or a masala mix . – the quantity depends on how much peels you have so taste the mix first to get the best result. #fyp #foryoupage #contentcreator #garlic #zerowaste #zerowastefood #homemadefood #zerowasteliving #easyrecipe #sustainability #healthyfood #recipe #asmrfood ♬ New Home – Austin Farwell

Itt a megoldás a fokhagyma szagú leheletre

Egy friss tanulmány alapján a joghurt képes lehet semlegesíteni a fokhagymafogyasztást követő kellemetlen leheletet – írja az Ohiói Állami Egyetem oldala. A szakértők laboratóriumi körülmények között folytattak vizsgálatot, és megállapították, hogy a natúr joghurt megakadályozhatja a csípős illatért felelős illékony vegyületek levegőbe kerülését.

A kutatók magát a joghurtot, illetve annak összetevőit, a vizet, a zsírt és a fehérjéket is tesztelték. A zsír és a fehérje is hatékonynak bizonyult a szaggal szemben.

„A magas fehérjetartalom mostanában nagyon divatos, az emberek általában több fehérjét akarnak enni” – mondta Sheryl Barringer, az Ohio Állami Egyetem munkatársa és a csapat tagja. Mint hozzátette, egy magas proteintartalmú terméket akár leheletszagtalanítóként is lehetne reklámozni.