Best WordPress Hosting
 

Élőben közvetítette, ahogy ledarált egy macskát, majd egy emberrel is végezhetett egy oxfordi nő

Egy egészen hátborzongató gyilkosság története rázta meg nemrég az Egyesült Királyságot. Az ügy gyanúsítottja, a 25 éves Scarlet Blake a tárgyaláson elhangzott vádak szerint azzal a céllal indult útnak 2021. július 25. éjjelén Oxford központjában, hogy találjon magának egy idegent, akit megölhet. Az áldozat, a 30 éves Jorge Martin Carreno holttestét egy nappal később találták meg az egyeteméről híres angliai város egyik folyójában, egy turistalátványosságnak számító szakaszon.

A spanyol állampolgárságú, helyi BMW-gyárban dolgozó férfi a barátaival és a kollégáival bulizott a tragédia előtt, és akkor elegyedhetett szóba a gyanúsítottal, amikor már hazafelé tartott. „Amikor legutóbb ennyire részegnek láttam valakit, az meghalt LOL” – írta a végzetes találkozás előtt nem sokkal a gyanúsított az akkori barátnőjének egy sms-ben, amit terhelő bizonyítékként is felhasználtak az ügyben.

Bár Carreno a tarkójára mért ütésekbe halhatott bele, sokáig fel sem merült az idegenkezűség gyanúja az eleinte balesetnek vagy öngyilkosságnak gondolt halállal kapcsolatban. Csak jóval később kezdték el gyanítani a nyomozók, hogy a férfi valójában gyilkosság áldozata lett.

50. karácsonyát töltötte rács mögött a brit pedofilgyilkos

50. karácsonyát töltötte rács mögött egy brit sorozatgyilkos – írja a Daily Mail. A 70 éves Robert Mawdsley 45 éve él magányosan cellájában, nincs még egy elítélt a világon, aki ilyen hosszú időt töltött volna el magánzárkában.

Mawdsley korábban Hannibál, a kannibál néven vált ismertté, miután az a hamis információ kezdett el terjedni róla, hogy megette egyik áldozata agyát. A férfi mindössze 21 éves volt, amikor 1974-ben lecsukták a 30 éves John Farrell meggyilkolásáért.

A börtönben további három embert ölt meg, ezért négy év után magánzárkába helyezték át.

Szeptemberben jön a tizedik Fűrész-film, ami egy rákkal küzdőkre építő mexikói klinikát tesz majd néptelenné

Az egy híján húsz éve, 2004 őszén indult Fűrész-sorozat minden idők egyik legtöbb bevételt hozó horror franchise-a, így nem meglepő, hogy a jórészt John Kramer rendszerint halállal végződő játékai és tesztjei körül forgó szériának rövidesen jön a tizedik része – írja a Collider, ami az első előzetest is közzétette.

A tengerentúlon szeptember 29-én bemutatkozó filmben újra Kramert, azaz az egyre előrehaladottabb rákkal küzdő fűrészes gyilkost láthatjuk, akinek az első és a második film idősíkja közti időszakát ismerhetjük meg közelebbről: a férfi ekkor Mexikóba indul, hogy egy igen drága és veszélyes, de ígéretesnek tűnő kísérleti kezelésnek vesse alá magát.

A helyszínen persze kiderül, hogy az egész hely csak az utolsó reményfoszlányok által életben maradó betegek megkopasztására épít, így a férfi a megleckéztetésük mellett dönt.