Best WordPress Hosting
 

Így történhetett Besenczi Árpád balesete

Mint beszámoltunk, péntek este az Indul a bakterház előadását félbe kellett szakítani, mert Besenczi Árpád színész megsérült a színpadon. Akkor még csak arról szóltak a hírek, hogy a keze sérült meg, Besenczi – aki egyébként a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatója is – most a kissé horrorisztikus részletekről a ZAOL-nak mesélt.

Az Indul a Bakterház „futkározós” részében, ahogyan futottam ki a színpadról, valószínű, hogy nem ott kapaszkodtam meg a kezemmel, mint az eddigi tizenhét alkalommal sértetlenül, a gyűrűs ujjam beakadt egy csavarba. Ahogy mentem tovább, láttam, hogy az ujjam ottmaradt és azt is érzékeltem, hogy nagy a baj. A fiam is látta a padlásról. Akkor nagyon rosszul lettem hirtelen, és mondtam az ügyelőnek, hogy húzzák be a függönyt, mert leszakadt az ujjam. Először nem értette, mert szólt a zene, de észrevette, hogy spriccel a vér, és akkor behúzták a függönyt

–  mesélte a színész-igazgató. A leszakadt ujjdarabot ugyan megtalálták, de az annyira roncsolódott, hogy nem tudták visszavarrni, így a kórházban tulajdonképpen csak befejezték a csonkolást, és még az éjjel hazaengedték. AZ előadást nem is játszották végig, és a szombati előadás is elmaradt, ezeket januárban pótolják majd, ám jövő kedden Besenczi már tervezi, hogy újra színpadra áll, még ha kicsit változtatnak is a koreográfián, hogy kíméljék a kezét. A színész hangsúlyozta: nem a díszlettel, a szóban forgó csavarral vagy azzal volt gond, hogy rajta volt a gyűrűje, azt ugyanis mindig viseli, egyszerűen csak most valamiért beleakadt egyik a másikba.

Besenczi Árpád: Szóltam az ügyelőnek, hogy húzzák be a függönyt, mert leszakadt az ujjam

„A jobb kezem gyűrűs ujjának fele leszakadt ugrás közben. Éjszaka Szalai doktor által vezetett team megoperálta, de nem tudták megmenteni, mert ugyan az ujjam leesett darabja megvolt, de azt a gyűrű nagyon csúnyán szétroncsolta. Tulajdonképpen befejezték a csonkolást, hogy orvosi szaknyelven mondjam” – nyilatkozta a Zaol-nak Besenczi Árpád. A színész előadás közben szenvedett súlyos sérülést pénteken. A baleset körülményeit is felidézte:

Az Indul a Bakterház „futkározós” részében, ahogyan futottam ki a színpadról, valószínű, hogy nem ott kapaszkodtam meg a kezemmel, mint az eddigi tizenhét alkalommal sértetlenül, a gyűrűs ujjam beakadt egy csavarba. Ahogy mentem tovább, láttam, hogy az ujjam ottmaradt és azt is érzékeltem, hogy nagy a baj. A fiam is látta a padlásról. Akkor nagyon rosszul lettem hirtelen, és mondtam az ügyelőnek, hogy húzzák be a függönyt, mert leszakadt az ujjam. Először nem értette, mert szólt a zene, de észrevette, hogy spriccel a vér, és akkor behúzták a függönyt.

Onnantól kezdve az események nagyon felgyorsultak, jött a mentő és bevitték a kórházba. Ott felhívták a pécsi klinika kézspecialistáját, elküldték neki a fotót az ujjáról, hogy mit lehet vele tenni. „Igazából nem sokat, mert a sérülés nem egyenes szélű volt, amit egy kés balta okozna, hanem eléggé roncsolt” – mondta a lapnak a színész, akit a műtét után még az éjszaka hazaengedtek.

Vízi mozi nyílik a Városligeti-tavon

Augusztus elsejétől már nem csak csónakázni és SUP-ozni, hanem mozizni is lehet Városligetben, méghozzá mindezt a csónakázótó közepén: ekkor nyílik meg ugyanis a Városligeti Vízi Mozi, ahol öt napon keresztül vetítenek majd magyar klasszikusokat.

Augusztus 1. és 5. között öt filmet vetítenek majd a ledfalra, az előadások este fél kilenckor kezdődnek: A program:

augusztus 1.: Macskafogó​