Best WordPress Hosting
 

Kigyulladt egy repülőgép a tokió reptéren

Cikkünket frissítjük.

Leszállást követően kigyulladt a Japan Airlines egyik repülőgépe a tokiói Haneda nemzetközi repülőtéren csütörtök este, írja a BBC. Az NHK televízió a felvételein az is látszott, hogy a repülőgép ablakaiból is lángok csapnak ki. A baleset során a kifutópálya is lángra kapott.

A helyi televízió a hatóságok közlésére hivatkozva arról számolt be, hogy hogy a gép a leszállás után ütközhetett össze egy másik repülőgéppel. Az ütközéskor az utasok még a repülőn tartózkodtak.

Olyan nehezek voltak a szumók, hogy a Japan Airlines végül inkább egy különgépen vitte el őket

Akkora súlytöbbletet okoztak volna egy versenyre repülő szumóbirkózók Japánban, hogy nem engedték őket felszállni a repülőkre, amikre jegyet váltottak. A szigetország állami légitársaságának, a Japan Airlinesnak pedig végül különgépet kellett biztosítania a harcművészek számára – írja a Guardian.

A szumók a Yomiuri Shimbun szerint a tokiói Haneda repülőtérről és az oszakai Itami repülőtérről utaztak volna a szigetország déli csücskében található Amami Oshima szigetére, ahol egy sportfesztiválon akartak részt venni.

Azonban csütörtök este, amikor a repülők személyzete szembesült azzal, hogy milyen sok szumóbirkózó lesz a fedélzeten, akkor rögtön az is felmerült, hogy a súlyuk miatt nem tudják majd eléggé megtankolni a gépeket az úthoz. Úgy becsülték, hogy egy-egy szumóbirkozó – akikből mindkét repülőtéren egy-egy tucat várakozott – 120 kilogrammot nyom, míg a repülőgépek telítettségére vonatkozó számításoknál általában utasonként 70 kilogrammos átlagsúllyal szoktak számolni – ezért félő volt, hogy a birkózókkal a fedélzeten bajba kerülnek a menetrend szerinti járatok.