Best WordPress Hosting
 

Elárulta a brit férfi, miért jár majdnem minden nap repülővel dolgozni

Egy férfi arról mesélt TikTokján, miért ingázik majdnem minden nap a németországi Hamburg és az Egyesült Királyság között – írja a Sun.

A Sam néven megtalálható tartalomkészítőnek átszállásokkal együtt nagyjából napi 5 óráját veszi el, míg vonattal és repülővel otthonából munkahelyére jut, miután több mint 900 kilométer választja el egyiket a másiktól. Sokan értetlenül álltak előtte, miért nem keres magának másik munkahelyet vagy lakást, és a magas londoni megélhetési költségekre tippeltek, de a férfi elárulta, a gyakori repülés mögött nem spórolási szándék húzódik meg. Sam kihívásként fogja ezt fel, és azzal szórakoztatja magát, hogy próbálja a lehető legrövidebb idő alatt megtenni az utat – eddigi rekordja 4 óra és 57 perc. Ennél is lényegesebb szempont azonban, hogy a férfi szerelme Hamburgban él, és amikor csak tud, vele szeretne lenni, havonta egyszer viszont négy napot Londonban tölt, hétfőtől csütörtökig.

Az ugyan nem derül ki, hogy Sam mit dolgozik, illetve párja miért van Németországhoz kötve, viszont legtöbb videójában választ kaphatunk olyan kérdésekre, hogy pontosan hány percet ült egy bizonyos utasszállító járművön, valamint a várakozással telt idejét épp evéssel vagy pihenéssel töltötte-e.

Hivatalos volt Orbán Viktor floridai útja Trumphoz

Orbán Viktor márciusban Amerikába repült. Donald Trump és a volt elnök politikáját támogató magánalapítvány vendége volt. A kormányfőt a jelenlegi washingtoni vezetők közül senki nem fogadta. Hadházy Ákos ezért rákérdezett Szijjártó Péternél, hogy hivatalos vagy magánlátogatásnak minősült-e az út.

A független képviselő szerint mindez azért fontos, mert a Magyar Honvédség két luxusgépe landolt Washingtonban március 6-án. Orbán Viktor amerikai programját a fővárosban kezdte egy, a Republikánus párthoz kötődő alapítvány rendezvényén. Onnan Floridába utazott Donald Trump rezidenciájára, ahová Szijjártó Péter, Orbán Balázs politikai igazgató mellett 19 éves lánya is elkísérte a miniszterelnököt.

Havasi Bertalan sajtófőnök ezt azzal magyarázta, hogy felesége, Lévai Anikó nem tudta elkísérni a kormányfőt, a lánya segítette ki, akinek az utazási költségeit saját maga fizeti ki. Mivel Orbán Viktort és delegációját két honvédségi repülő hozta és vitte, ezért Hadházy Ákos az alábbi kérdésekre várt választ.

5 órát is repülhet szárnycsapás nélkül ez a madár

A madarak életük nagy részét repüléssel töltik, ami alapvetően komoly erőbefektetést igényel. Sok egyed azonban olyan módszert fejlesztett ki, melynek köszönhetően egy-egy szárnycsapással akár órákon át képesek a levegőben maradni. Ennek a kategóriának az abszolút rekordere az andoki kondor, írja az IFLScience.

Az újvilági keselyűalakúak rendjébe tartozó állat testsúlya nagyjából 15 kilogramm, ami igencsak soknak mondható, ezt ellensúlyozandó azonban a szárnyfesztávolsága a 3,2 métert is elérheti. A sok csapkodás jelentős energiabefektetéssel járna egy ekkora madár számára, ezért az állat kifejlesztett egy alternatív módszert: a meleg levegő áramlatokat használja a levegőben maradáshoz.

A Swansea Egyetem és a Comahue Nemzeti Egyetem csapata nyolc andoki kondort követett nyomon öt éven keresztül, mely során GPS-nyomkövetővel és egy, az adatok rögzítésére alkalmas eszközzel szerelték fel a madarakat, amely számolta a szárnycsapásokat.

Budapestről repülnél? Készülj, mától macerásabb lesz a reptérre kijutni

Április 2-ától indulnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megközelíthetőségét is érintő útfelújítási munkák.

Mi történt? Áprilistól ütemezett útfelújítási munkákat kezdenek az M4-es autóút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér mellett található csomóponti ágaiban.

Forgalomterelésre, sávzárásra kell készülni.

Akár 10 hónapig is lebeghet a rekorder madár

Bizonyára sokakban felmerült már a kérdés életük során, hogy meddig tud leszállás nélkül, egyhuzamban repülni egy átlagos madár. A kutatók már régóta sejtették, hogy a fecskék életük nagy részét a levegőben töltik.

A válasz fajonként eltérő lehet, azonban Ronald Lockley walesi ornitológus már az 1970-es években azt közölte, hogy a sarlósfecske akár 10 hónapig is képes lehet pihenő nélkül repülni, írja az IFLScience.

A svédországi Lund Egyetem kutatóinak csoportja 2016-ban meg is tudta erősíteni ezt az elméletet. Ennek érdekében a csapat 13 felnőtt sarlósfecskére tett nyomkövetőt, amelyek gyorsulásmérőkkel rögzítették repülési tevékenységüket. Volt egyedek, melyeket több éven keresztül figyeltek, még akkor is, amikor télen Svédországból a Szahara felé vették az irányt, majd vissza.

Máltára repülnél? Csak Pécsig kell eljutnod! – Elmagyarázzuk!

Friss légitársasággal újít a Pécs-Pogány Repülőtér, több országba lehet majd eljutni.

Mi történt? Heti két járatot indít a Málta-Pécs-München útvonalon a Pécs-Pogány Repülőtér – írja a hvg. A máltai Universal Air légitársaság gépei március 26. és október 22. között kedden és pénteken közlekednek majd. A légitársaság honlapján Ciprust is feltüntetik, mint úti célt, ide június 5. és október 23. között szerdánként repülnek majd a gépek.

Repülés közben vált le egy külső panel a United Airlines 25 éves Boeing gépéről

Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (Federal Aviation Administration – FAA) vizsgálja, hogyan veszítette el a United Airlines Boeing 737-800-as repülőgépe egy külső panelt, mielőtt biztonságosan leszállt volna Oregonban. A United Airlines San Francisóból útnak induló 433-as járata pénteken délután, helyi idő szerint 14 óra körül körül szállt le egy Oregon államban található város, Medford repülőterén 139 utassal és hatfős személyzettel a fedélzetén – számolt be a Guardian a hivatal és a légitársaság tájékoztatása alapján.

Az FAA szerint a 25 éves repülőgép leszállás utáni ellenőrzése után vált világossá a United Airlines számára, hogy a gépről hiányzott egy külső panel. Ezt követően pedig egy rövid időre le kellett állítani a forgalmat a repülőtéren, hogy a hiányzó elemet megkereshessék. A légügyi hivatal mellett a légitársaság is vizsgálatot indított az ügyben.

„Alaposan megvizsgáljuk a gépet, és elvégezzük a szükséges javításokat, mielőtt újra üzembe helyeznénk” – közölte a United Airlines, a repülőt legyártó Boeing azonban nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Videón a világ legnagyobb repülőjének újabb repülése

Első alkalommal hajtott végre motoros repülést az Apioneering kísérleti űrjármű – írja az IFLScience. Az eszközt a világ legnagyobb, 117 méteres szárnyfesztávolságú repülőjéről, a Stratolaunch Roc nevű duplatörzsű gépéről indították el.

A Roc rendkívül nehéz hasznos terheket képes nagy magasságba szállítani. A repülő a közelmúltban a Talon-A tesztjármű (TA-1) első meghajtott repülési kísérletéhez járult hozzá, a tesztsorozat célja az első amerikai, magánfinanszírozású, újrahasznosítható hiperszonikus jármű létrehozása.

A Roc 2024. március 9-én szállt fel a kaliforniai Rutan Field Mojave légi- és űrkikötőből a TA-1-gyel. A megfelelő magasságot elérve a teszteszközt elengedték, az begyújtotta a hajtóműveit, és végrehajtotta története első motoros repülését.

264 millió forintért béreltünk luxusjet-et Szíjjártó Péternek

Mármint mi adófizetők. Hiába van már a magyar állam tulajdonában két Dassault Falcon 7X magánjet, Szíjjártó Péter mégis egy bérelt, luxus-felszereltségű Falcon 7X-el repült Brüsszelbe és New Yorkba tavaly két alkalommal is.

Mi történt? Az Átlátszó kiderítette, hogy Szíjjártó Péter külügyminiszter 2023 júliusában és szeptemberében is a tengerentúlra látogatott. Utazásaihoz egy a Honvédség által is üzemeltetett Dassault Falcon 7X repülővel ment, azonban annak egy sokkal magasabb felszereltségű, holland tulajdonban lévő bérelt változatával.

Miért ment azzal? A rendelkezésre álló információk alapján azért, mert az első esetben mindkét honvédségi Falcon 7X típusú magángép foglalt volt. A második esetben viszont az egyik honvédségi gép is pont New Yorkban tartózkodott a látogatás idején Novák Katalin ex-köztársasági elnökkel, így jogosan feltételezhető, hogy akár együtt is tudtak volna menni.

Nagy baj lehet belőle, ha mindenki repülni akar

Február végén az Egyesült Arab Emirátusokban található Rász el-Haimában szervezték meg 11. alkalommal az Arab Aviation Summit (AAS) konferenciát. A rendezvény fókuszában az arab légi közlekedés helyzete, eredményei, kihívásai és jövője állt, de az eseményen globális jelenségeket is körbejártak, és az arab világon kívüli szereplők, így az Airbus is képviseltette magát.

Légügyi szempontból igen izgalmas időszakot élünk: a társaságok éppen csak elkezdtek felocsúdni a világjárvány okozta sokkból, és máris egy újabb, még nagyobb feladattal, a nettó zéró kibocsátás elérésével kell megbirkózniuk. Nem meglepő módon az AAS-en az utóbbi témakör, a fenntarthatóság lehetőségei és korlátai kiemelt szerepet kaptak.

Több mint 1 milliárd tonna

Kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen a Turkish Airlines utasszállítója

Kabinnyomás-probléma miatt megszakította útját Budapesten a Turkish Airlines Isztambulból Koppenhágába tartó járata vasárnap délben, a gép leszállt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – közölte a Budapest Airport Zrt. szóvivője az MTI-vel.

Valentínyi Katalin tájékoztatása szerint a fedélzeten 166 utas és a személyzet tartózkodott.

Hat új városba indít járatokat Budapestről a Wizz Air

Közvetlen repülőjáratokat indít a Wizz Air Budapestről Brassóba, Brüsszelbe, Bukarestbe, Jerevánba, Stuttgartba és Valenciába.

A légitársaság szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy az új úti célokra júniustól indulnak repülők, továbbá sűrűbben közlekednek majd az alicantei, az athéni, a bázeli, a glasgow-i, a madridi, a máltai, a milánói, a nápolyi, a nizzai, a római, a thesszaloniki, a tiranai, valamint a párizsi járatok. A Wizz Air különgépeket is indít a németországi labdarúgó-Európa-bajnokság mérkőzéseire Budapestről és Debrecenből – írták.

A közlemény szerint a légitársaság magyarországi utasszállító kapacitása az új járatokkal 6,67 millióra nő, 15 százalékkal meghaladva a tavalyit. A budapesti bázis 2 új géppel egészül ki, így a fővárosi flotta 16 tagúvá bővül. Emellett Debrecenben is üzemeltetnek egy gépet.

„Ugyanolyan, mintha buszra szállnék” – mondja az egyetemista, aki az albérletárak elszállása miatt inkább repülővel jár be az egyetemre

Új szintre emelte az ingázás fogalmát egy kanadai fiatal, aki a magas vancouveri albérletárak miatt inkább az ország nyugati partján található nagyvárostól 674 kilométerre fekvő Calgaryból jár be a Brit Columbiai Egyetemre. És úgy is olcsóbban jön ki, mintha Vancouverben lakna, hogy minden egyes alkalommal repülőre kell szállnia, amikor jelenése van az oktatási intézményben.

A New York Post által bemutatott fiatal közgazdászhallgató, Tim Chen sajnos nem tudott magának kollégiumi férőhelyet szerezni, a város albérletárait viszont húzósnak tartotta. De egy kis matekozás után arra jutott, hogy jobban jár, ha hazaköltözik a szüleihez Calgaryba, és ingázni fog a két nagyváros között repülővel, mert így még a sok repülőjegy megvásárlása mellett is kevesebb pénzt költ, mintha Vancouverben lakna.

Arra gondoltam, miért nem maradok Calgaryban, aztán csak átrepülök ide, ez körülbelül egyórás repülőút. Ugyanolyan, mintha buszoznék

Elszálltak a repülőjegyárak – mutatjuk, mitől drágultak drasztikusan a légi utazások

2019 óta jellemzően 40–60 százalékkal drágultak az átlagos retúr repülőjegyárak a Budapestről induló járatok esetében, de 2022 és 2023 között egyetlen év alatt is 10 ezer forintos emelkedés történt egy-egy úti cél esetében – ez derül ki a repjegy.hu által lapunknak megküldött adatokból.

A drágulás mértéke Európán belül ugyan ingadozó, viszont általánosnak tekinthető. Londonba és vissza 2019-ben például még átlagosan 43 ezer forintért lehetett utazni, ez tavaly már több mint 60 ezer forintba került. Ugyanebben az időszakban egy amszterdami út 78 ezerről 111 ezerre, egy barcelonai 51 ezerről 81 ezerre, egy athéni pedig 47 ezerről 74 ezerre drágult. A tengerentúli városoknál még durvábbak a számok: Miamit 2019-ben oda-vissza még 205 ezer forintból meg lehetett járni, tavaly már átlagosan 301 ezer forintot kellett fizetni az útért, de Bangkok esetében 188 ezerről 360 ezerre lőtt ki az utazás ára – azaz majdnem megduplázódott.

Nem volt ugyanakkor egyenletes az árnövekedés, hiszen a statisztikákból látható, hogy 2021-ben a legtöbb európai desztináció esetében az átlagárak kedvezőbbek voltak, mint a pandémiát megelőző évben, 2023-ban azonban már nem találni olyan úti célt, amelynél az árak csökkentek volna a bázisévhez képest.

Újabb hibát találtak a Boeing 737 Max-eken, késnek a rendelések

A Boeing egyik beszállítója fedezte fel, hogy az ablakelemeken rosszul kifúrt lyukak lehetnek, így több, mint 50 átadás előtt álló gép szorul további munkálatokra.

Mi történt? A Reuters exkluzív anyagában összefoglalja, hogy a Boeing egyik fontos, a repülőgép törzsének különböző elemeit beszállító alvállalkozója, a Spirit AeroSystems az ablakkeretek csavarhelyeinek kifúrásakor a „hibahatárt meghaladó” távolságbeli eltéréseket fedezett fel. Ennek nyomán 50 szállításra váró gép szorul további munkálatokra, ami további csúszásokat okozhat a megrendelések teljesítésében.

Miért fontos? A Boeing január eleje óta támadások kereszttüzében áll, miután egy Alaska Airlines által üzemeltetett 737 Max ajtótakaró panelje kiszakadt a helyéről a levegőben. A vizsgálatok feltárták, hogy a panelt rögzítő reteszelő elemek nem megfelelően voltak beszerelve, valószínűleg az egyik beszállítónál történt mulasztás.

Megoldódhat a 20. század egyik legnagyobb légi rejtélye

A Deep Sea Vision csoport a közelmúltban bejelentette, megtalálhatta Amelia Earhart eltűnt repülőgépét. Az állítólagos roncsot egy szonárral felszerelt, atuomatizált merülő eszközzel detektálták a Csendes-óceánban, 4900 méteres mélységben, 160 kilométerre a Howland-szigettől – attól a lakatlan atolltól, amely Earhart tragikus expedíciójának egyik utolsó állomása lett volna.

Vajon közel 90 év után megoldhatják a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélyét?

Egyes szakértők kétkednek, mások igen bizakodóak, a megerősítéshez vagy cáfolathoz viszont egészen biztosan további adatokra lesz szükség. Pozitív eredmények esetén akár évekig is eltarthat a roncs teljes feltárása.

Megtalálhatták Amelia Earhart repülőjét

Szakértők egy csoportja úgy véli, megtalálta a legendás pilóta, Amelia Earhart repülőgépét – írja a Live Science. Az állítólagos felfedezéssel kapcsolatban több kutató kételyeket fogalmazott meg.

A Deep Sea Vision nevű csoport nemrégiben víz alatti szonárfelvételeket tett közzé, ezeken egy repülőgépre emlékeztető objektum látható 4900 méteres mélységben. A képek mintegy 160 kilométerre készültek a Csendes-óceán közepén fekvő lakatlan Howland-szigetektől. Earhartnak 1937-ben ezen szigeteken kellett volna megtankolnia gépét. A pilóta az Egyenlítő mentén akarta megkerülni a Földet Lockheed Electra 10E-jével, ám máig tisztázatlan módon nyoma veszett.

Tony Romeo, egykori pilóta és a Deep Sea Vision vezérigazgatója szerint Earhart gépének egyik fontos jellemzője a farokrészen lévő két függőleges stabilizátor volt. A szonárképeken mintha ezek a struktúrák rajzolódnának ki.

Fél milliárd forintnak megfelelő angol font kártérítést fizetett ki a Wizz Air, de csak miután a hatóság bevasalta rajta

Összesen mintegy 6 ezer utasnak fizetett kártérítést a magyar hátterű Wizz Air, közölte ma az Egyesült Királyság Polgári Repülési Hatósága (Civil Aviation Authority, CAA).

Számokban: A CAA-nak csaknem 25 ezer kérelmet kellett felülvizsgáltatnia, ez jóval több annál a 15 ezernél, mint amennyire eredetileg számítottak, amikor tavaly az eljárást elindították. Majdnem minden negyedik esetben azt állapították meg, hogy a légitársaság nem jogosan utasította el az utasok kártérítési kérését. Végül körülbelül 6 ezer kérelemnél, egyenként 200 font fizetésére kötelezték a céget, így jön ki összességében az 1,2 millió angol font.

Alulnézet: a beszámolók szerint a CAA-nál főleg azzal a panasszal jelentkeztek az utasok, hogy a társaság gépei késtek vagy törölték őket, de nem működött megfelelően együtt a más járatokra való átfoglalásoknál és/vagy nem fizette ki a szabályok szerinti kártérítést.

Repülés közben megrepedt egy gép pilótafülkéjének ablaka Japánban

Kényszerleszállást hajtott végre az All Nippon Airways légitársaság Boeing 737-800 típusú repülőgépe vasárnap Japánban, miután felszállást követően a pilótafülke ablakán repedés keletkezett, írja a Guardian.

A gép a Sincsitosze nemzetközi repülőtérről indult, és itt is szállt le, miután a pilóták észrevették, hogy a négyrétegű üveg legkülső rétege megrepedt.

A fedélzeten 59 utas és a személyzet 6 tagja tartózkodott, senki nem sérült meg.

Kilazult rögzítéseket találtak a Boeing Max 9-eseken, miután az egyik gépről útközben leszakadt az ajtó

Az amerikai United légitársaságnál több hiányosságot, egyebek mellett kilazult rögzítéseket találtak az átnézett Boeing 737 Max 9-es gépeken – közölték hétfőn a vizsgálat első megállapításaként, amit azután rendeltek el, hogy az Alaska Airlines hasonló típusú gépéről a levegőben levált egy oldalpanel pénteken, nagyméretű nyílást hagyva a repülőn.

A United közlése szerint az érintett ajtópanelre vonatkozó vizsgálat során „üzembe helyezéssel kapcsolatos ügyeket” találtak, aminek nyomán megerősítettek egyes rögzítéseket. Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (Federal Aviation Administration) a pénteki eset után elrendelte az új fejlesztésű típus – amelyet az United, az Alaska Airlines és néhány külföldi légitársaság tart forgalomban – repülési tilalmát.

Az amerikai hatóságok hétfőn egy családi ház kertjében megtalálták a repülőgép vészkijárat-paneljét.